Szeptemberi blogbejegyzésemet a Föld legnagyobb ragadozó emlőseinek, a medvéknek szentelem.

 

A medvék közé 5 nem és 8 faj tartozik. A medvefélék nagytestű, lomha mozgású ragadozó állatok, melyek vadászatkor igen fürgék tudnak lenni. Fejük nagy, orruk megnyúlt, farkuk visszafejlődött. A világon sok helyen megtalálhatók Eurázsiában és Amerikában. Afrikában, Ausztráliában és az Antarktiszon nem élnek medvék. 

A mai medvék ősei 20-25 millió évvel ezelőtt éltek. Amphycyonnak, „kutyamedvének” nevezik őket. Úgy néztek ki, mintha egy kistestű medvét és egy nagytestű kutyát kereszteztek volna. Mancsuk széles, koponyájuk viszont kutyaszerű volt. Belőlük alakult ki 3 ma ismert alcsalád. A legnagyobb faj, az Amphycyon major hasonlított a mai ragadozókhoz: hosszú macskaszerű hát és farok, széles medveszerű talp, amelyen nem visszahúzható karmok ültek, és kutyaszerű koponya, amelyben számos fog ült. Az állat hatalmas volt, a hímek testtömege körülbelül 181,2 kg lehetett. Lehetséges, hogy aktív vadász volt, inkább lesből támadhatott áldozataira, mintsem üldözte őket. A hímek testhossza 150 centiméter, a nőstényeké körülbelül 135 centiméter lehetett.

1,5 millió évvel ezelőtt kezdődött a modern kori medvék története. A barlangi medve (Ursus spelaeus) 250-300 ezer éve jelent meg Európában. Elnevezése onnan származik, hogy csontjait főleg európai barlangokban találták meg igen nagy számban. Ez arra utal, hogy több időt tölthetett barlangokban, mint a mai barnamedve, amely csupán a téli álom időszakára keres védett üreget. A barlangi medve Európa-szerte előfordult és 27 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszak alatt halt ki. Többnyire vegetáriánus étrenden élt, súlya az 1 tonnát is elérhette. Kihalását a hirtelen lehűlt éghajlat okozhatta, s az, hogy a hideg kipusztította a gyömölcsöket, növényeket, diókat, melyekkel a medve táplálkozott. A barlangi medvék több vonása különbözött a mai barnamedvéktől: harmadával voltak nagyobbak nála; testükhöz képest nagyobb fejük volt domború homlokkal; végtagjaik rövidebbek, de vaskosabbak voltak. A barnamedvékhez hasonlóan mindenevők lehettek: vagyis főleg különféle növényekkel, bogyókkal táplálkozhattak, de ha szerét ejthették, akkor nem vetették meg a húst sem. Maximális életkoruk 20 év körül lehetett.

A valaha élt egyik legnagyszerűbb és legfélelmetesebb medvefaj az amerikai rövidfejű medve (Arctodus) volt. Szokatlanul rövid orra volt, emiatt egy bulldogra hasonlított. Marmagassága 1,5 m, felágaskodva a hímek 3,4 m magas volt. Súlya 700-800 kg volt, de akár 1 tonnás példányok és előfordulhattak. A mai barnamedvénél sokkal karcsúbb lábakkal rendelkezett, különösen mellső lábai voltak megnyúltak. A megtalált fossziliák alapján a tudósok félelmetes ragadozó képét festik le. A rövidfejű medve gyakran elvehette más ragadozók zsákmányát, például összetűzésbe kerülhetett a hírhedt kardfogú tigrissel, az óriás farkassal és oroszlánnal is. Kihalása a jégkorszak végén összefügghetett a nagytestű növényevők eltűnésével.

Rövidfejű medve

 

Az Ursinae alcsaládba az alábbi fajok tartoznak: pápaszemes medve, örvös medve, fekete medve, barnamedve, ajakos medve, maláj medve, jegesmedve.

A pápaszemes medve (Tremarctos ornatus) nevét a szeme körül található sárgásfehér, szemüvegre hasonlító mintázatról kapta, amely néhány állatról hiányozhat, másokon további foltokkal, sávokkal egészülhet ki. Sokat mászik fára, sőt még a kaktuszokra is felkapaszkodhat azok gyümölcséért. Néha a veteményeseket is megdézsmálja. Élőhelye Dél-Amerika. Magányosan vagy családi kötelékben él. Tápláléka pálmafélék és kaktuszok termése és levele, gyümölcsök, mogyorúfélék, rovarok, dögök és kisebb állatok. A pápaszemes medve a fogságban 20-25 évig él.

Az örvösmedve (Ursus thibetanus) Ázsiában honos (Japán, Taiwan, Himalája). Nevét sárgásfehér, V-alakú mellsávjáról kapta. Angol nyelvterületen azonban „himalájai feketemedvének” nevezik. Elterjedései területe sűrűn lakott, ezért gyakran összetűzésbe kerül az emberrel. Az örvös medve kitűnően mászik fára, nem túl nagy termete révén a magas koronák között is épít magának lakhelyet. Életmódja szerint ragadozó, de mint a legtöbb rokona szívesen elfogyaszt minden növényi táplálékot, és néha a dögöket is megeszi. Néha beéri bogyókkal, gyümölcsökkel, kisebb gerinctelenekkel, vagy lépesmézzel, esetleg kisebb rágcsálókkal, szarvasokkal, máskor egy-egy szarvasmarhát, juhot ragad el, s e kedvtelése miatt nem túl népszerű a helybéli lakosság körében. Gyakran kerül összetűzésbe az emberekkel, néha előfordulnak halálos kimenetelű balesetek is, amelyeket medve okoz. Ennek ellenére maguk az emberek, közvetlenül vagy közvetett módon jóval több örvösmedve pusztulását okozzák.

A feketemedve, más néven baribál (Ursus americanus) Észak-Amerikában terjedt el. Szőrzete nem mindig fekete, vannak csokoládébarna, sőt fahéjszínű egyedek is. Elterjedései területe sok helyen egybeesik a grizzlyével, ezért a 2 faj között gyakori a versengés. Kanadában 330 ezer, Alaszkában 150 ezer, az Egyesült Államokban pedig 200 ezer egyed él. Az embert is megtámadja, bár ez nem jellemző. Ismertek súlyos balesetek, amikor a kempingezőkre és kirándulókra támadtak a medvék. Nagyon jó úszó, de a legjobban a kúszáshoz ért. Pillanatok alatt fenn terem a legmagasabb fán is. Elmondható, hogy ügyesebb, mint a barnamedve, bár ugyanezek a mutatványok ez utóbbinak sem esnek nehezére. Ugyanígy a két lábra állás is megszokott mindkét fajnál, csakhogy a feketemedve talpa rövid, így nehezebben tudja megtartani ezt a helyzetet.

A barnamedve (Ursus arctos) a legszélesebb elterjedésű medvefaj: Eurázsiában és Észak-Amerikában is őshonos. Ez azért lehetséges, mert a jégkorszaki alacsony tengerszint miatt a medvék át tudtak sétálni a mai Bering-szoroson. A barnamedvének többféle változata, alfaja van: a Kárpátokban is megtalálható európai barnamedvén kívül a grizzly, a kodiakmedve és a kamcsatkai barnamedve tartozik az ismertebbek közé. Mind közül a kodiakmedve a legnagyobb, a jegesmedve után ő a legnagyobb testű szárazföldi ragadozó. Hossza 2,8 m, marmagassága, 1,4 m. A kifejlett hímek felágaskodva elérik a 3 métert. A barna medve bármelyik napszakban lehet aktív, de rendszerint reggel és este táplálkozik, a nap többi részét pedig fedezékében tölti. Ehhez többnyire egy mélyedést ás magának, és belefekszik. Több száz kilométereket is bekóborol egy év alatt, mindig az adott évszakban legtöbb táplálékot kínáló területeket keresve.

A barna medvékre nem jellemző a terrirtoriális viselkedés, az egyedek útvonalai gyakran átfedik egymást. Alapvetően magányos állatok. A nőstény medvék a 10–30 napig tartó termékeny időszakban több hímmel is párosodhatnak. A hímek megküzdenek egymással a párosodás jogáért, és a nyertes 1–3 hétig igyekszik is védeni a megszerzett nőstényt.

Leginkább május és június között párzanak, viszont a megtermékenyített petesejt beágyazódása rendszerint 5 hónapot, vagyis a téli nyugalmi időszak kezdetéig késik, a vemhesség ezután 6–8 hetes, vagyis a gyámoltalan, csupasz és vak kölykök (rendszerint 2-3) télen születnek meg. A kezdetben mindössze 340–680 grammos bocsok gyorsan fejlődnek: 3 hónapos korukra már 15 kg-osak, és a 6. hónapban elérik a 25 kg-ot. 18–30 hónapos korukig szopnak, de 5 hónapos koruk után már nem csak anyatejen élnek. A fiatalok legalább a második tavaszig anyjukkal maradnak, de a legtöbbször 3–4 évig együtt élnek. A hím medvék nem vesznek részt az utódok gondozásában, sőt, kifejezetten veszélyeztetik azokat. Nem csoda, hogy az anyamedve rendkívül agresszíven lép fel minden vélt és valós támadóval szemben. Ilyenkor különösen veszélyes lehet az emberre is. A nőstény csak akkor lesz újra fogamzóképes, ha a kölykei elhagyják, vagy idő előtt elpusztulnak, ez magyarázza a hímek gyilkos szándékait.

 

Barnamedve

 

Az ajakos medve (Melursus ursinus) elnevezése különleges alkalmazkodására utal. Ázsiában honos. Ugyanis rendkívül mozgékony, előretolható ajka és mozgékony orra segítségével fér hozzá a kedvenc eledelét alkotó termeszekhez. A felső állkapocs elülső két metszőfoga hiányzik, ami az állatot alkalmassá teszi arra, hogy a termeszeket a szájüregében keltett vákuum segítségével kiszippantsa odújukból. Az ajakos medve magányos, kivéve a nősténymedvét, amikor kicsinyeit gondozza, éjjel aktív. Tápláléka termeszek és hangyák, gyümölcsök, méz, magok, szántóföldi növények, kisállatok és állati tetemek. Az állat legfeljebb 30 évig él. Az ivarérettséget 3–4 éves korban éri el. A párzási időszak északon júniusban, délebbre egész évben tart. A vemhesség 7 hónapig tart, ennek végén 1–3, általában 2 utód jön a világra. A fiatal állatok 2–3 éves korukig a nősténnyel maradnak.

Az ajakos medve elterjedési területének északi részén nyár elején szaporodik, délebbre viszont egész évben. A hím – a többi medvefajtól eltérően – csak egy nősténnyel párosodik, és csak ritkán kerül összeütközésbe riválisaival. Ezért nem szükséges, hogy túl nagy termetű legyen; nem is sokkal nagyobb a nősténynél. A bocsok, amint el tudják hagyni a barlangot, anyjuk hátára kapaszkodnak, aki így cipeli magával őket. Néhány hét múlva önállóbbá válnak. Az anyamedve veszély esetén elszántan védi utódait. Az ajakos medve korábban elég elterjedt faj volt, bár a medvetáncoltatáshoz mindig is fogtak be bocsokat, majd azokat felnevelték. Az vadon élő ajakos medve eléggé támadó kedvű állat, így nem háborgatták az emberek feleslegesen.

 

A maláj medve (Helarctos malayanus) a valódi medvefélék családjának legkisebbike. Ázsiában terjedt el. A kifejlett állat mrmagassága 70 cm, testtömegük pedig többnyire 65-75kg. Szőrzete is igen rövid: így alkalmazkodott a forró, de nedves trópusi klímához. Általában éjjel aktív, a nappali órákat pihenéssel, alvással és napfürdőzéssel tölti. Angol nyelvterületen ezért „napmedvének” hívják. A legtöbb medvéhez hasonlóan, ez a faj is mindenevő, terméseket és más növényi részeket, valamint állatokat egyaránt fogyaszt. Az utóbbiak közül is az ízeltlábúak a kedvencei, melyeket hosszú nyelvével ér a fák odvaiban, vagy a termeszvárakban. A mézet szintén nagyon szereti. Kisebb gerinceseket, gyíkokat, madarakat és rágcsálókat egyaránt fogyaszt, de a dögre is rájár. A mezőgazdasági területek gyarapodásával egyre többször rájár a termesztett növényekre is, például a banánültetvényeket dézsmálja előszeretettel. Azonban a táplálkozási szokásaival jelentős hasznot is hajt.

Kis termete ellenére az egyik legagresszívebb medvefaj, ráadásul a szemfogai is hosszabbak legtöbb medvéénél (az étrendjét ismerve ez a tény elég meglepő). Úgy tartják, hogy azon kevés állat közé tartozik, amelyik minden provokáció nélkül rátámadhat az emberre, így a délkelet-ázsiai dzsungelek egyik legveszélyesebb ragadozójának számít. Még élőhelyének csúcsragadozói, tigrisek, leopárdok és óriáskígyók számára is kemény ellenfél, fordulékonyságának köszönhetően még akkor is meg tudja harapni támadóját, ha az már fölébe került. Ennek ellenére több esetet is feljegyeztek, amikor maláj medve 6-7 méteres kockás pitonnak esett áldozatául, a kutatók feltételezése szerint azok álmukban lepték meg áldozataikat.

A jegesmedve (Ursus maritimus) a legnagyobb testű szárazföldi ragadozó és egyben a leghidegebb vidéken élő faj is. A nagyobb test ugyanis nehezebben hűl ki. Élőhelye az Északi-sarkvidék. Az összes többi medvénél jóval nagyobb: hossza: 2,5-3 m, marmagassága 1,4 m, súlya 400-700 kg. Bundája tömött szőrű, az emlősök közül a legjobban a jegesmedve bundája hőszigetelt. Nem alszik téli álmot úgy, mint a többi medve. Állandóan vándorúton van. Zsákmány után kutatva akár 70 km-es távolságot is képes megtenni. A medvék közt ő a legjobb úszó és a legjobb halász is, gyakran zsákmányol tengeri állatokat, fókát, rozmárt, delfint. A jegesmedve kiválóan alkalmazkodott az északi sarkvidék hidegéhez. Bundája olyan jól szigetel, hogy a jegesmedve gyakorlatilag nem veszít hőt az orrának felületét leszámítva, hőkamerával majdnem észrevehetetlen a hideg tájban. Ez okozza azonban sebezhetőségét is, meleg időben sem képes hőt leadni és már viszonylag alacsony hőmérsékleten is hőgutát kap. A hőszigetelésben nemcsak vastag bundájának jut kiemelkedő szerep, hanem a bőr alatti zsírrétegnek is, amely egy-egy bőséges időszakot követően több cm vastag is lehet. A zsírréteg nemcsak hőszigetelést, vagy mechanikai védelmet jelent az állat számára, hanem tartalék tápanyagforrást is a zsákmányban szűkös időszakokra. Bundája valójában nem egybefüggő fehér, hanem optikai csalódásként a fényvisszaverődés miatt látjuk annak. A fehér szőrszálak közt üreges, átlátszó szálak helyezkednek el. Szerepük, hogy átengedjék a napsugarakat a jegesmedve bőrére. Alatta a bőre fekete, így elnyeli a nap hőjét, ami létfontosságú a zord környezetben. Az üreges szőrszálak abban is segítenek az állatnak, hogy úszás közben nagyobb legyen a felhajtóereje. A jegesmedve bundája és zsírja az ember figyelmét is felkeltette, s emiatt az északi eszkimók már évezredek óta vadásszák ezeket az állatokat. Az utolsó néhány évszázadban azonban a jegesmedvék irtása egyre nagyobb, aggasztó méreteket öltött.

  Ötven éven belül eltűnhet a jegesmedvék kétharmada a Földről a globális felmelegedés, az északi sarki jégtakaró vékonyodása következtében. Kritikus helyzetben van.

Jegesmedve

 

A pandákat gyakran pandamacinak hívják utalva medveszerű megjelenésükre. Bizonyos mértékig rokonságban is állnak velük. A természettudósok körében sokáig vita folyt a pandák rendszertani besorolásáról. A vöröses szűrő kis pandának, vagy vörös macskamedvének (Ailurus fulgens), valamint a fekete-fehér óriáspandának (Ailurus melanoleuca) is hasonló mancs van, mindkettőjüknél megtalálható a fogást segítő csuklóízületi bütyke. E hasonlóság ellenére a kis pandát a mosómedvefélékhez, az óriáspandát pedig a valódi medvékkel rokonítják. A panda elnevezés eredetileg a kis pandára utalt, míg fel nem fedezték óriás rokonát. A panda szó a nepáli „panjá” szóból származik. A 70-es évek morfológia vizsgálata alapján a vörös pandát a mosómedvék, szkunkok és menyétek rokonának tartják, közös őstől eredhetnek. 

Az óriáspanda elterjedési területe mindössze 5900 km², amely magában foglalja Szecsuán, Kanszu és Sanszhi kínai tartományok hegyvidéki területeit. Az óriáspanda természetes élőhelyei a sűrű erdővel benőtt szubtrópusi hegyoldalak. Itt él nyáron 2700–4000 méter magasságig, télen alacsonyabbra vándorol, gyakran 800 méteres magasságig. Élettere általában nedves és csapadékban gazdag: a nyár hűvös, a tél hideg. Feje más medvéknél nagyobbnak tűnik, ez elsősorban jól fejlett rágóizmainak, és az azok tapadásához szükséges megnövekedett felületnek köszönhető, amitől a koponya magas és oldalnézetből kerek lett. Ahogy a legtöbb medvének, az óriáspandának is 42 foga van. Hátsó kisőrlőfogai és nagyőrlőfogai sokkal nagyobbak és szélesebbek, mint a család többi fajának fogai, sőt a ragadozók rendjében ezek a legnagyobb őrlőfogak, mutatva a növényevéshez való alkalmazkodást. Koponyáját tekintve sokkal inkább ragadozónak néz ki, mint növényevőnek. A faj további sajátossága a „hatodik ujj”, a mellső mancs ujjszerűen meghosszabbodott radiális kéztőcsontja, ami a hüvelykujj szerepét tölti be a táplálkozás során.

Naponta igen hosszú ideig (10-12 órán keresztül) képes egy helyben üldögélni, életvitele igen lassú a rokonságához hasonlítva. Hangja báránybégetéshez hasonló. Az óriáspandák egyedül élnek nagyjából 4-6 négyzetkilométer területen. A nőstények territóriumának van egy 30-40 hektáros központi része, amelyről kiűzi a fajtársait. A hímek rugalmasabbak, és nem védik a területüket, nincs semmilyen központi rész, és gyakran közös része is van másik hímekével. Ennek ellenére a fajtársaik többnyire kitérnek az útjukból. Vándorlásuk alatt megjelölik útvonalukat: a fákat megkarmolják, hozzádörgölődnek vagy a vizeletükkel hagynak jelet.

Más medvékkel szemben az óriáspandák nem alszanak téli álmot, a hidegebb évszak alatt csupán mélyebben fekvő területekre vándorolnak.

Az óriáspanda szaporodási időszaka március és május közé esik. Erre az alkalomra a különben magányosan élő állatok párt keresnek, a hímek között harc is előfordulhat a párosodás előjogáért. Más medvékhez hasonlóan a megtermékenyített petesejt mintegy 45-120 napig tartózkodik az anyaállat méhében, és csak ezután ágyazódik be a méhlepénybe.

A legtöbb kölykedzés augusztusra vagy szeptemberre esik, ilyenkor egy vagy kettő, ritkán három bocs születik. Az újszülöttek parányiak, csupán 90-130 grammosak és selymes fehér bunda borítja őket. Ekkor még a testhossz kb. harmadát a farok teszi ki. Az anya és kölyke közötti súlyarány az óriáspandák esetén a legnagyobb a fejlett emlősállatok között.

A WWF és a kínai kormányzat négyéves kutatása szerint 2004-ben a szabadban nagyjából 1600 példány élt. Egy 2006-os, az ürülék genetikai ujjlenyomatán alapuló vizsgálat kétszer annyi óriáspandát azonosított egy területen, mint amit becsültek a 2004-es vizsgálatban. Ez alapján Kínában akár a 3000-et is elérheti a vadonban élő óriáspandák száma. 2006-ban már 40 óriáspanda-rezervátum volt Kínában, ami komoly előrelépés a 20 évvel korábbi 13-hoz.

 

A CITES-egyezményben az I. függelék foglalkozik a fajjal, az IUCN pedig végveszélyben levőnek sorolta be. A számuk a legutóbbi években növekedni látszik, ami a faj védelmében tett erőfeszítések sikerét támasztja alá.

 

 

Óriás panda

 

 

 

Vissza a bloghoz