Reptile Land
Reptile Land
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Agámák
 
Gekkók
 
Kaméleonok
 
Leguánok
 
Gyíkok, szkinkek
 
Varánuszok
 
Szárazföldi teknősök
 
Vízi teknősök
 
Óriáskígyók
 
Siklók
 
Mérgeskígyók
 
Krokodilok
 
Kétéltűek
 
Ízeltlábúak és puhatestűek
 
Színváltozatok
 
Főoldal

 

Üdvözlök minden kedves betérőt a hüllők világában!

 

 

Bálintné H. Erikának hívnak, 1987-ben születtem. Budapesten lakom. Kiskorom óta lelkes állatbarát és természetvédő vagyok, bár nem tudom, honnan ered az állatok iránti nagyfokú rajongásom. 2012 januárjában sikeresen befejeztem az egyetemi tanulmányaimat az angol szakon, de a jövőben, mindenképp az állatokkal szeretnék hivatásszerűen foglalkozni. Nemcsak házikedvencként, hanem tudományos szinten is érdeklődöm az állatok iránt. 2009-ben utólagosan leérettségiztem biológiából. A biológián és a zoológián belül az etológiát (viselkedéstan), a hüllőket (kígyókat), az emlősöket (főleg a ragadozókat, azon belül is a macskaféléket), az anatómiát, genetikát és a szaporodásbiológiát szeretem a legjobban, de hobbiszinten érdekelnek a növények is (főleg a pozsgások és kaktuszok, orchideák, valamint a húsevő növényekhez hasonló érdekességek). A középiskolában az ember és állattan volt a kedvencem, a legkevésbé a sejtbiológia, mikrobiológia érdekel, mert bár rendkívüli fontossággal bírnak, számomra mindig is nehéz volt elképzelni a mikrobiológiai szinten lévő folyamatokat. 

Az állatvilág az igazi szenvedélyem, de hobbiként szeretek gyöngyöt fűzni (állatfigurákat készítek, melyeket meg is lehet vásárolni tőlem), a természetben járni, olvasni, növényeket nevelni, fényképezni. Szeretem a rejtélyeket, a vámpírokat, a detektív regényeket, a vígjáték, akció és dokumentum filmeket. A biológia mellett szeretem a történelmet, az irodalmat és földrajzot, valamint érdekel a paleontológia, és az ásvány és kőzettan is. Különféle internetes fórumokon szoktam tanácsot adni mindenféle állatos kérdésekben, nemcsak hüllőkről. Vidéken, a nagymamám kertjében kiélhetem állatimádatomat, mert a kertünk és a közeli erdő tele van madarakkal és egyéb élőlényekkel, ott tanulmányozni szoktam a rovarokat és az utcában élő félig elvadult macskákkal is rendszeresen foglalkozom. Amíg nem tanulhatok zoológiát, igyekszem önerőből művelni magam a témában, sokat olvasok tudományos könyveket. Imádom a természetről szóló TV csatornák színvonalas állatos műsorait (Nat. Geographic, Animal Planet, Viasat Nature, Spektrum, Ozone Network). Nagyon érdekel az írás, újságírás, tudományos cikkek, természetfilm készítés és az állatfotózás, ezért a jövőben amint lehetőségem lesz rá, szeretnék egy fotótanfolyamot is elvégezni. 2012-ben elvégeztem egy állatorvosi asszisztensi tanfolyamot, melynek keretében rengeteget tanultam az állatokról és az állatgyógyászatról. Már többféle házikedvencem volt. Először halaim, 10 évig tartottam és eladásra tenyésztettem mindenféle édesvízi halat, az elevenszülőktől a harcsákon és törpehalakon keresztül a malawi-tavi és dél-amerikai sügérekig mindenféle kereskedelemben kapható díszhalam volt már. Voltak már hullámos papagájaim, ékszerteknőseim, madárpókjaim, achátcsigáim, a hüllők közül kaméleonjaim, szakállas agámám, szkinkek, egyéb gyíkfélék, siklók és pitonok is. Gyakorlatilag a kutyán és vadászgörényen kívül a legtöbb állatcsoport valamelyik képviselője megfordult már nálam. Jelenleg gekkóféléim vannak, egy bengáli macskám és 2 kicsi akváriumom. A lakás méretei és családom toleranciája sajnos korlátozottak, de ha rajtam múlna, sokkal több féle állatom is lenne. A jövőben majd ha lehetőségem lesz, szeretnék belekóstolni az óriáskígyó tartásba és tenyésztésbe. 2008 tavasza óta vagyok a terrarisztika és a kígyók lelkes híve, ekkor kezdtem barátkozni a siklótartással. Életem első hüllői ékszerteknősök voltak, de az igazi "szerelmet" 2009-ben első gabonasiklóm hozta meg. Nemsokára egy kisebb tenyészetnyi gabonasiklóm volt, melyet kiegészítettnéhány patkány és királysikló-féle, valamint királypitonok is.

Sajnos 2012 februárjában családi okok miatt teljesen kénytelen voltam felszámolni szeretett gabonasikló tenyészállományomat (közel 40 tenyészállat). Ez nem volt könnyű időszak, de nem volt más választásom. Épp akkor váltam meg tőlük, amikorra végre megfelelő arányban és színekben voltak az állatok a tenyésztéshez, az összes nőstény teleltetve volt, sőt számos egyedet vemhesen adtam el és mindegyik ivarérett lett volna. Néhány színváltozatot külföldről szereztem be és évekig kerestem, különösen ezért volt olyan fájdalmas eladnom őket. Az biztos, hogy ez csak egy ideiglenes állapot, előbb-utóbb újrakezdem a kígyózást (remélem már külföldön), mivel a hüllők közül a kígyók, azon belül is a kúszósiklók a kedvenceim.  Jelenleg minimálisra szorult az állataim és a tenyésztett fajok száma.

A honlapom 2010 januárjában született egy másik weblapszerkesztő oldalon, de a gportalra csak 2012 júniusában került át. Az oldalam fő állatai a kígyók, mivel őke a kedvenceim és a gabonasikló tartásával ismerkedtem meg behatóbban és ezt a fajt tenyésztettem elsőként. A honlapon részletesen ismertetem a színváltozatokat is, amit nagyon hiányoltam eddig a hazai terrarisztikával foglalkozó weboldalakon. Ezenkívül megtalálható a oldalamon sok másfajta hüllő is és sok egyéb információ is erről a számomra rendkívül izgalmas állatcsoportról. Az olvasók figyelmébe ajánlom a nemrég indult Blogot (jobbra fent BlogPlusz néven), melyben nem hüllőkről, hanem minden más állatcsoportról, egy-egy témakörről, szokatlan állati viselkedésformákról és érdekességekről van szó. Itt mindig arról írok, ami épp foglalkoztat, vagy ihletet kapok a megírásához. A Menüben található oldalakat folyamatosan szerkesztem (ahogy időm engedi), a blogra pedig havonta írok egy cikket, ezért érdemes néha visszanézni!  

 

Kellemes időtöltést az oldalon!

Ha kíváncsi vagy a Facebook oldalamra, keresd a SiklóZoo blogot!

 

 

 

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Dr. Temesi Géza: A denevérek nem repülnek?
 
Chat
Kedves kérdezők! A hosszú eszmecseréket inkább emailen vagy Skypon vitassuk meg, ne itt! Persze nyugodtan kérdezhettek itt is, főleg ha csak 1-2 sürgős kérdésetek van.
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Terráriumi állat linkek
 
Más állat linkek
 
A nap vicce

A nap vicce

 

 
Statisztika
Indulás: 2012-06-09
 
Időjárás
 
G-mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Naptár
2022. November
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
<<   >>
 
Óra
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon