A szerelem kéjvággyal kezdődik. A kéjvágy fizikai, és nem verbális vonzalom. Utána következik a rajongási stádium, melynek során valaki állandóan eszünkbe jut, és képtelenek vagyunk másra gondolni. Agyunk szerelmesünk pozitív tulajdonságaira összpontosít és figyelmen kívül hagyja rossz szokásait. A rajongási stádiumban több erős kémiai anyag szabadul fel az agyban, amelyek feldobottságot okoznak. A feniletilamin növeli az izgalmi szintet, a dopamin általános jó közérzetet biztosít, a szerotonin érzelmi stabilitást hoz létre, a noradrenalin azt az érzést váltja ki, hogy mindent elérhetünk. A rajongási stádium 3-12 hónapig tart, és a természet így biztosítja, hogy a pár együtt maradjon, amíg létrejön a fogantatás. Mert végső soron a szaporodás a fő cél. A rajongási stádium csökkenésével megkezdődik a ragaszkodási stádium, melynek célja az együttműködéssel járó kötöttség kiépítése. Ez hosszú ideig tart. A szerelmes férfiak testében csökken a tesztoszteron és nő az oxitocin, hogy felgyorsuljon a kötődés és gyengédebbek legyenek, a nőkében viszont fordítva van, náluk növekszik a tesztoszteronszint, hogy magabiztosabbak és rámenősebbek legyenek a csábításhoz. A kéjvágy és a rajongási szakasz után az általános hormonszint csökken, és az eleinte bűbájosnak tartott szokások kezdenek az idegeinkre menni partnerünknél.
A szerelem kialakulásáért felelős 3 legfontosabb hormon a dopamin, a norepinefrin és a szerotonin. A dopamin motivációt, célirányos magatartást produkál (pl. szerelmi bódultság, ami kizárólag a kiválasztottunkra irányul). Jókedvet, hiperaktivitást, fokozott életerőt okoz. Az imádottunkkal való szex utáni vágy is a magasabb dopaminszinttel áll összefüggésben. A több dopamin feltolja a tesztoszteron, a nemi vágy hormonjának a szintjét.
A norepinefrin a dopaminból létrejövő vegyület. Jókedvet, kitörő energiát, álmatlanságot és étvágytalanságot vált ki a szerelmesekben. A szerelmes ember emlékszik partnere viselkedésére és az együtt töltött pillanatok részleteire a norepinefrinnek köszöntetően.
A szerotonintól szakadatlanul a másikra gondolunk. Rögeszmés viselkedést okoz, ami hasonlít a szenvedélybetegek tüneteihez.
Az erős nemi vágyat mindkét nemnél a tesztoszteron okozza. A kötődés érzéseit pedig az oxitocin és a vazopresszin keltik. A nemi vágy azért alakult ki az evolúció során, hogy az egyéneket arra ösztönözze, hogy keressenek szexuális egyesülést jóformán bármilyen, félig-meddig megfelelő partnerrel. A szerelem azért jött létre, hogy arra sarkallja a párokat, hogy párkeresési figyelmüket a preferált egyénre koncentrálják, ezáltal felbecsülhetetlen értékű udvarlási időt és energiát megtakarítva. A kötődés pedig azt a célt szolgálja, hogy képessé tegye az embert arra, hogy legalább annyi ideig együtt éljenek a társukkal, amíg legalább 1 utódot fel nem nevelnek.
A nemi vágy és a szerelem nem azonos, eltérő agyi területeken található. A szexuális izgalom hasonlít az evés folyamatához. Az evés növeli a vérnyomást, a pulzusszámot, emeli a testhőmérsékletet és néha megizzaszt – ugyanazokat a pszichológiai változásokat idézi elő, mint a szex. Talán ez az oka annak, hogy az emberek évszázadokon át különféle ételeket társítottak a szexuális izgalomhoz.
Akiben magasabb a tesztoszteron, erősebb a szexuális aktivitása. Ahogy idősödünk, a tesztoszteronszint csökken és vele együtt tompul a szexuális késztetés, a szexuális fantáziálás, kevesebbet maszturbálunk és kisebb számban létesítünk partnerünkkel szexuális kapcsolatot. A férfiak számára fontos a vizuális látvány, őket a vizuális ingerek izgatják fel. Ők még a fantáziálás közben is testrészek és a közösülés életszerű képeit idézik fel magukban. A kéjes nézelődés emeli bennük a tesztoszteronszintet (sztriptízbár, pornó stb.)
A nőket jobban felizgatja egy-egy romantikus szó, kép, film vagy történet. A szexuális fantáziájukban gyakoribb a gyengédség, az elkötelezettség és az ismerős partnerrel létesített testi kapcsolat.
Miért ébred bennünk nemi vágy, ha beleszeretünk valakibe? Mert a dopamin, a szerelem bájitala stimulálja a tesztoszteron, a szexuális vágy hormonjának kiválasztódását. Kiválthatja a nemi vágy a szerelmet? Igen, de nem minden esetben. A szerelem hirtelen fellángolhat olyan személy iránt, aki csak barát vagy alkalmi partnerünk volt. A szexuális vágy hormonjai kiválthatják a szerelmi szenvedély agyi elixírjének felszabadulását.
A kötődést az oxitocin és a vazopresszin váltják ki. Az oxitocin „összebújós hormon”. A hipotalamuszban, a petefészkekben és a herékben termelődik, a nők szervezetében jóval több van belőle. Kihat az anya-gyermek kapcsolatra, beindítja a szülési fájdalmakat és tejtermelésre ösztönzi a tejmirigyeket. A nemi szervek és a mellbimbó izgatásakor és orgazmuskor szabadul fel mindkét nem szervezetében jelentős mennyiségű oxitocin. Orgazmuskor férfiakban drasztikus módon megnő a vazopresszin, nőkben az oxitocin, melyeket kielégülés-hormonnak is neveznek. Férfiakban azonban amint bekövetkezik az ejakuláció, szervezetükből kiürül az oxitocin, ezért nem vonzza őket annyira a szex utáni összebújás, ami annyira fontos a nőknek. Az oxitocin hozzájárul a kötődés, a közelség és az egység érzéséhez, amely a szerelmünkkel való boldogító testi egyesülés után önt el bennünket. Nőknél fontos hormon még az ösztrogén, amely elégedettséget és általános jó közérzetet kelt, amellett fontos szerepet játszik a nő nevelő és fészekőrző magatartásának formálásában. Mivel nyugtató hatású, viselkedészavaros kamaszokat és agresszív személyeket is kezelnek vele.
Bizonyos körülmények között a tesztoszteron megemelheti a vazopresszin és az oxitocinszintet az állatokban és ezzel előhívja a kötődési magatartást, például kölcsönös vakargatást, szagmintával történő terület megjelölést, fészekrakóhely védelmét stb. Ez a két hormon előhívja a hímekben az apai ösztönt és a gondoskodást, ezért hűségesek maradnak választott társukhoz. Összefoglalva tehát a kötődés kémiája kiválthatja a nemi vágyat és a nemi vágy kémiája kiválthatja a kötődés kifejeződéseit.
A magas tesztoszteronszint azonban ellenkező hatást is kiválthat, lenyomhatja a vazopresszin és oxitocin szintjét, a megnövekedett vazopresszin viszont csökkentheti a tesztoszteronszintet és ezen hormonok aránya ellentétes hatást válthat ki az egyén viselkedésében. A nemi vágy és a kötődés közötti inverz viszony tehát dózisfüggő: egyes hormonok mennyiségétől, időzítésétől és a kölcsönhatásoktól függ.
Azokban a férfiakban, akikben a tesztoszteron alapszinten magas, kisebb gyakorisággal házasodnak, több a házasságon kívüli viszonyuk, többször bántalmazzák házastársukat és gyakrabban válnak el. Az egyedülálló férfiaknál eleve magasabb a tesztoszteronszint, mint a nős férfiaknál, ami arra sarkallja őket, hogy egymás után újabb és újabb nőknek csapják a szelet. A hosszabb, stabilabb kapcsolatban élő párok kevesebb időt töltenek szeretkezéssel, mivel a kötődés kémiája erősebb a nemi vágynál. A kötődés kémiája fékezheti a szerelmet, mert az oxitocin megnövekedett szintje blokkolhatja a dopamin és a norepinefrin agyi pályáit, csökkentve ezáltal az izgalomkeltő anyagok hatását.
A szerelem menete embereknél általában: megismerünk valakit, beszélgetünk, nevetünk vele és elkezdünk randevúzni. Rövidebb vagy hosszabb idő után szerelmesek leszünk. Ahogy a barátság szerelmi révületbe fordul, a szexuális késztetés is magasabb fokozatra kapcsol. Aztán az együtt töltött boldog hónapok vagy évek múltán a tomboló szenvedély és a nyers szexuális éhség csillapodni kezd és felváltja a kötődés. A romantikus szerelem kiváltja a testi vágyat, aztán idővel a szenvedély és a vágy érzései átrendeződnek az érzelmi egység és elkötelezettség érzelmeivé: kötődéssé. A nemi vágy, a szerelem és a kötődés más sorrendben is érkezhet. Lehetséges, hogy csak viszonynak, testi vágynak indul egy kapcsolat, aztán egyszer csak beleszeretünk az illetőbe, felébred a birtoklási vágy. Olyan is van, amikor a nemi vágy, a szerelem és a kötődés nem ugyanarra a személyre irányul, hiszen neurológiailag képesek vagyunk egyszerre több embert szeretni.
Létezik-e szerelem az állatoknál?
Már Charles Darwin is úgy vélte, hogy az állatok is képesek vonzalmat érezni egymás iránt. Különösen a madaraknál gyakori megfigyelés, hogy „beleszeretnek egymásba”. A természetfigyelők rendszeresen megfigyeltek izgágán viselkedő állatokat, amiből arra következtethetünk, hogy szerelmi örömöt éreznek. Leírták a meglepetés, félénkség, kíváncsiság, düh, undor kifejeződéseit, sőt még az együttérzés és féltékenység jeleiről is beszámoltak. Mégis ritkán mondják azt, hogy az állatok szeretnek, noha az állati udvarlás folyamatai tele vannak olyan magatartásformákkal, amelyek az emberi szenvedélyre jellemzőek. A túláradó energia, a partnerre összpontosuló figyelem, a kitartó üldözés, illetve a gyengéd nyalogatások, harapdálások az emberi szerelemre emlékeztetnek.
A párzási időszak kezdetén sok állat megkeresi a maga társát, aztán minden figyelmüket erre a különleges példányra összpontosítják. Odaadóan követik, simogatják, csókolgatják, csipkedik, szaglásszák, ráncigálják, nyalogatják, vagy játékosan megkergetik. Némelyik énekel, mások nyerítenek, nyüszítenek, brekegnek vagy ugatnak. Egyesek táncot lejtenek, mások parádéznak, kergetőznek. A legtöbb állat hosszasan játszadozik a párjával. Az udvarlásba a szavannáktól a tundrákig minden állatfaj nagy energiát fektet. Sok állatban feltámad a birtoklási vágy: féltékenyen elzavarják a többi kérőt a párjuk közeléből. Ezek az udvarlási szokások sok jellemzőjükben hasonlítanak az emberi szenvedélyekre. A legtöbb teremtmény valószínűleg csak másodpercekig érzi a szerelmet, de akadnak olyanok, melyek órákig, napokig, hetekig szerelmesek. Mindenesetre az állatok is éreznek valamiféle vonzalmat egyes kiválasztott egyedek iránt. Sőt, sokszor első látásra beleszerethetnek egymásba.
A szerelmes állatok az emberhez hasonlóan duzzadnak az energiától. Az amerikai nyest és nősténye vadul, őrülten ugrabugrálva, szökdécselve kergetőzik egymással. A menyétek olyan hévvel üldözik egymást, hogy a tudósok ezt „játékos viaskodásnak” nevezik. A párzás előtt a csíkoshátú gyümölcsdenevér hímje vidáman lengeti szárnyát a nőstény felé. A delfinek kiugrálnak a vízből és egymáshoz simulva úsznak. A nőstény borz párzáskor mancsával a földet kaparássza, miközben hangosan dorombol. Ha egy tüzelő patkány megérzi egy hím szagát, összevissza ugrál, miközben a fülével csapkod és a válla fölött „csábító pillantásokat” vet rá. Párzás idején a nagytestű és amúgy lomha állatok is majd kicsattannak az energiától.
A nőstény afrikai elefánt az év során bármelyik öt napon keresztül az ivarzás szakaszába kerülhet. Ha a megtermékenyítés sikeres, azt huszonkét hónapnyi vemhesség követi és a szexualitás még azután is a szoptatás két évére háttérbe szorul. A nőstények tehát érthető módon válogatósak, az egyik partnert előnyben részesítik, a másikat elutasítják. Számos alkalommal megfigyelték, hogy a nagyszámú hódolók közül a nőstények előnyben részesítenek bizonyos, általában nagyobb és idősebb bikákat a többinél. Ha egy elefántpár egymásra talál, elválaszthatatlanok pár napig, folyamatosan simogatják, és bökdösik egymást gyakori párzásaik szüneteikben. A tüzelés elmúltával a bika elhagyja a tehenet és folytatja agglegény életét. Vajon szerelemnek nevezhetjük ezt a viselkedést, vagy csak pillanatnyi vonzódás? A két példány teljesen egymásra összpontosított napokig, mindketten komoly energiát fektettek a kapcsolatukba. Nem aludtak, nem ettek olyan rendszeresen, mint ahogy szoktak.
Sok szerelmes állat elveszti étvágyát, ami az emberre is jellemző vonás. Ha pl. az elefántbika találkozik egy ivarzó tehénnel, szinte teljesen lemond az evésről, kizárólag a párzással és a nőstény őrzésével foglalkozik. Végül annyira lesoványodik és elfárad, hogy visszatérve az agglegények csoportjához, melynek tagjaként azelőtt élt, hónapokon át csak eszik és pihen. Szaporodáskor szinte minden faj háttérbe szorítja a táplálkozást és a pihenést.
Az állatokra az állhatatosság jellemző. Többségüknél csak néhányszor van esélyük élete során, hogy legyőzze ellenfeleit, udvaroljon egy megfelelő partnernek és utódot nemzzenek. Így aztán muszáj kitartónak lenniük. Kétségtelen, hogy az állatvilágban az élet legerősebb mozgatórugója a szaporodási ösztön, minden más ösztönnél erősebb. Legyőzi az éhséget és a félelmet is, a hímek és nőstények képesek mindent feladni azért, hogy párt keressenek és vele családot alapítsanak. Sok állatnál a szülővé váláshoz rögös utat kell bejárniuk az egyedeknek. Számos veszély és nehézség áll előttük. Sok fajnál maga a szexuális aktus is durva, veszélyes vagy fájdalmas, mások számára pedig az utódok világrahozatala egyben a végzetüket is jelenti, mivel utána elpusztulnak. Mégis mindent vállalnak annak érdekében, hogy génjeiket továbbörökítsék. Ehhez azonban előbb megfelelő társat kell találniuk, ezt a társat meghódítani és megtartani.
A legtöbb udvarló állat az emberi szerelem legvonzóbb vonásának, a gyengédségnek a jeleit mutatja, amikor szerelmes. A hódpárok szorosan egymáshoz simulva alszanak nappal, éjszaka pedig rendszeresen felkeresik egymást, vakargatják párjukat, vagy csak összebújva ücsörögnek és gyengéd hangokkal „beszélgetnek” egymással. A hím grizzly medve a nőstény lágyékát szaglássza és a fülébe suttog. A hím zsiráf odadörzsöli fejét a nőstény nyakához és törzséhez. A nőstény tigris csipkedi a társát, gyengéden harapdálja, miközben testét a híméhez dörgöli. A delfinek együtt úsznak, miközben simogatják és szórakoztatják egymást.
Az udvarlás, pózolás célja a partner motivációját addig fokozni, míg az hajlandó lesz a párosodásra. A „szerelmi előjáték" aktív résztvevői többnyire a hímek. Az udvarlás idején az állatok viselkedése megváltozik, a hímek vetélkedésbe kezdenek a nőstények kegyeiért, és a győztesek párosodhatnak a kiszemelt nősténnyel. A nőstények is a vetélkedők közelében vannak, és sok faj esetében aktív résztvevők a szexuális partner kiválasztásában. A nőstények a derekasan udvarlóról azt feltételezik, hogy biztosan jó utódokat nemz.
A gibbonok hihetetlenül erős köteléket alakítanak ki párjukkal. Teljesen egyenrangúan a kapcsolatban, a hímek és a nőstények körülbelül ugyanakkorák, így egyik sem dominálja a másikat.
Az állatok válogatósak, ha párkeresésről van szó. Nem áldoznak értékes idejükből válogatás nélkül bárkire. Az egyik példányt elutasítják, a másikat elfogadják. A nőstények alaposan szemügyre veszik a rendelkezésre álló hímeket. Tudósok megfigyelték, hogy egyes hímek egyértelműen preferenciát mutatnak bizonyos nőstények iránt és a nőstények is vonzódnak egyes hímekhez. Már Darwin is megállapította, hogy előfordul, hogy a nőstények nem feltétlenül a legerősebb, legbátrabb, vagy legtöbbször diadalmaskodó hímekhez vonzódnak. Valószínű, hogy bizonyos hímek izgatóbban hatnak a nőstényekre és öntudatlanul ezeket részesítik előnyben. Az oroszlánok, páviánok, farkasok, denevérek, sőt még a pillangók is különbséget tudnak tenni a kérők között. A különféle fajú állatok természetesen más-másféle partnerekhez vonzódnak. Sok faj nőstényei (az emberek is) vonzódnak a magas rangú hímekhez. Néhányan a legjobb „ingatlannal” rendelkezőt keresik. Mások inkább olyan hímeket választanak, amelyek megvédik őket és segítenek felnevelni az utódokat. Van, aki a legszimmetrikusabb farktollút, vagy a legvörösebb arcút választja. A hímek pedig érzékenyek a nőstények korára, egészségi állapotára, méretére és alakjára, mivel mérlegelniük kell, hogy az adott nőstény alkalmas-e az utódai kihordására.
A tartózkodás attól, hogy ismerős párt válasszunk, az emlősök körében jól megfigyelhető. Szinte az összes faj minden egyede szexuális averzióval viseltetik a nagyon ismerős társsal kapcsolatban, inkább idegennel párosodik. A hímek az ivarérettség elérésekor elhagyják otthonukat és családjukat, hogy más csoportokban keressenek szexuális partnert. A rokonok iránti undor azért alakult ki, hogy megakadályozza a beltenyészetet és a DNS-ünk egy rokonunkkal való keveredésének pusztító következményeit. Ennek eredményeképpen mind az állatok mind az ember sokkal inkább vonzódnak a családjukon kívüli egyedekhez.
A tudósok sokszor feltették a kérdést, hogy vajon a másik illata kiválthat-e azonnali vonzalmat. Tudjuk, hogy számtalan állatot vonz a párzási partner szaga. A nőivarú állatoknak csak meghatározott időszakban van nemi vágyuk, és csak ebben az időszakban mutatnak készséget a párosodásra. Az állatvilágban a párzási technikák rendkívül változatosak. A párzás módját, helyét, idejét, a párzási viselkedésformákat döntően befolyásolja, hogy az állatfaj külső- vagy belső megtermékenyülésű. Evolúciós szempontból a belső megtermékenyítés tekinthető fejlettebb módnak, amikor a hím a hímvesszője, vagy a párzótüskéje segítségével juttatja a nősténybe a spermiumokat.
A szerelemmel a birtoklási vágy is együtt jár. David Barash zoológus ennek egy szerencsétlen példáját figyelte meg a hegyi kékmadaraknál. Egyszer, amikor egy összeállt pár hímje táplálékért elrepült, Barash egy kitömött hím kékmadarat helyezett el a fészekhez közeli ágon. Őrületes botrány tört ki. A hazatérő hím, amint meglátta a betolakodót, kitartóan támadni kezdte azt. Aztán a nőstény felé fordult és brutálisan megtámadta őt is, kitépte két szárnytollát. A nőstény gyorsan elmenekült, a hím pedig hamarosan új nősténnyel tért vissza, akivel családot alapított. A féltékenység tehát az állatoknál is jelen van.
Az állatoknál általában a hím őrködik a nőstény felett, nem engedi másfelé kacsintgatni. Mindennek alapvető evolúciós okai vannak, ha ugyanis a hím le tudja foglalni a nőstényt az ovuláció ideje alatt, akkor az utódokat szül neki és így biztosítani tudja génjei fennmaradását.
Az állati vonzalomban is valószínűleg a kémia játszik szerepet és ugyanez az emberi szerelem előfutára is. Az emlősök agyában két vegyületnek van nagy jelentősége: a dopaminnak és a szerotoninnak. Minden madárnál és emlősnél hasonló formában találkozunk ezzel a két hormonnal, az agyuk kiválasztja ezeket a természetes „ajzószereket” és az egyed reagál rájuk valamilyen viselkedésformával. Ez a két hormon a szexuális izgalomban és a motiváció növekedésében is lényeges szerepet játszik. A nőstény patkányok például ugrálással fejezik ki szerelmes szándékaikat, márpedig ezt a viselkedést a megnövekedett dopaminszint okozza.
Érdekes kísérletet végeztek az amerikai préripockokkal. A préripockok monogám párkapcsolatban nevelik kicsinyeiket. A heves párzási időszak után a hím pocok házias férjként kezd viselkedni, lakot épít a csemetéknek, őrzi a területet és a nőstényt is a vetélytársaktól. A préripockok 90%-a egyetlen partnerrel kötnek életre szóló kapcsolatot. Amikor egy nőstény préripocok agyába olyan anyagot fecskendeztek, amely csökkenti a dopamin szintjét, a pocok már nem preferálta társát a többi hímmel szemben. Ha viszont a dopamin szintjét növelő szerrel injekciózták be, preferálni kezdte a kezeléskor jelenlévő bármelyik hímet. Úgy tűnik, a dopamin kulcsszerepet játszik a vonzalom kialakulásában mind az embereknél, mind az állatoknál. A norepinefrin szintén hozzájárul a vonzalom kialakulásához. Ha egy hím egyed vizeletét szagoltatják meg egy nőstény préripocokkal, az agyában megemelkedik a norepinefrin, ami hozzájárul az ösztrogén kiválasztódásában és stimulálja az udvarlási magatartást. A norepinefrin és a dopamin a tüzelő juhoknál is felszökött, amikor kosokról készült képeket mutattak nekik.
Kísérleteket végeztek hím préripockokkal is. A tudósok azt akarták megállapítani, vajon mi alakítja ki a hímekben a kötődést családjuk iránt és mitől maradnak hűségesek, ezért vazopresszint fecskendeztek laboratóriumban nevelt, szűz hím pockok agyába. Az állatok azonnal elkezdték védelmezni területüket a többi hímmel szemben, ami a párkeresés első lépése. Ha nőstény került a közelbe, azonnal birtokvágy ébredt a hímekben. Amikor pedig blokkolták a vazopresszin termelését az agyban, a pockok gazfickók módjára párosodtak egy nősténnyel, aztán otthagyták őket egy másik párosodási alkalom kedvéért. A hímekben tehát a vazopresszin hívja elő a gondoskodást és az apai ösztönt.
Minden bizonnyal más vegyületek is számítanak. Ahhoz, hogy az elefántok, rókák, mókusok, delfinek, majmok és sok más állat rostálni tudjon a párzási kínálaton, meg kell tudniuk különböztetni színeket, alakokat, méreteket, hallani kell csábító hangokat, emlékezniük kell a múltbéli sikerekre és katasztrófákra. Fontos a szaglás, az érintés, az ízlelés ahhoz, hogy információkat gyűjtsenek a leendő társakról. Kétségtelen, hogy vegyi rendszerek sokasága működik együtt egyfajta láncreakcióban, hogy kiváltsák az állati vonzalom érzését.
Nem tudjuk pontosan, hogy az állatok mennyire „tudatosan” élik meg az érzelmeiket. Egyes kutatók úgy vélik, az állatokból hiányoznak az agykéreg és más agyi struktúrák azon fejlett területei, amelyek a tudatot és az öntudatot létrehozzák, tehát amelyek révén tudatában lennének érzelmeiknek. Viszont egészen biztosan képesek fokozott energiát, összpontosított figyelmet, euforikus örömöt, vágyat, kitartást, birtokvágyat, vonzalmat és szeretetet kifejezni.
Források:
Helen Fisher: Miért szeretünk?
Jared Diamond: Miért élvezet a szex?
Matt Ridley: A sötét bábok királynője- A szex és az emberi természet evolúciója
Allen és Barbara Pease: A férfinak szex kell, a nőnek szerelem
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum