Az állatok 4 alapvető csoportra oszthatók: növényevők, ragadozók, mindenevők és dögevők. A növényevők, mint  például a szarvas, a nyúl, az elefánt, az egér vegetáriánusok. A ragadozók, például a farkas, a leopárd, a róka vagy a nyest húsevők. A ragadozók csoportjába tartozik szélesebb minden olyan faj, amely más állatokkal táplálkozik, tehát a krillt fogyasztó kékbálna, a szitakötő vagy a darázs is ragadozó. A mindenevők egyaránt fogyasztanak növényi és állati táplálékot. Ilyen a medve, a majmok egy része, a vaddisznó és sok más faj is. A dögevők azok a fajok, amelyeknek tápláléka más állati fajok elhullott példányai. A keselyűk, sakálok, hiénák tartoznak ide, de számos rovar, hangya és bogár szintén az. 

Minden állatnak szüksége van táplálékra. Abból fedezi a test felépítéséhez szükséges anyagokt és energiát, valamint  a mindennapi tevékenységek elvégzéséhez is nélkülözhetetlen. A növények az élővilág elsődleges energia termelői, a többi élőlény számára csak annyi anyag és energia áll rendelkezésre, amennyit azok megtermelnek. A vegetáriánus állatok a táplálékláncban az elsődleges, a ragadozók a másodlagos fogyasztók. Természetesen beszélhetünk harmad- és negyedrendű fogyasztókról is a táplálélkláncban elfoglalt sorrend alapján. Azok a ragadozók, amelyek felnőttkorukban már nem esnek mások áldozatául, pl. sas, farkas, medve, tigris, harcsa, azok a csúcsragadozók. Az enegriafolyamatok természetesen ezeknél sem állnak meg, ivadékaik áldozatul eshetnek más, esetleg alattuk álló ragadozóknak és a felnőtt állatok pusztulása után a dögevők és a lebontók táplálékául szolgálnak, a bennük felhalmozódott anyag és energia ezeken keresztül jut vissza a bioszféra körforgásába.

Ahol zsákmányállatok vannak, mindig megtaláljuk a rájuk vadászó ragadozókat is. A ragadozók és zsákmányállataik evolúciója szétválaszthatatlanul összekapcsolódik. Az egyik faj testfelépítésésnek változása hatással van a másikéra. Miért fejlődtek ki egyáltalán más állatok húsát fogyasztó állatok? A válasz a növényi táplálék hasznosíthatóságában rejlik. A növényzet nagy tömegben rendelkezére álló könnyen megszerezhető táplálék. Azonban a növényevőknek hatalmas mennyiséget kell fogyasztani belőlük, hogy megszerezzék a létfenntartásukhoz szükésges energiamennyiséget. Ráadásul a növények sejtfalát felépítő cellulóz emésztéséhez összetett tápcsatornára van szükség. A zebra tulajdonképpen egy olyan gyár, amely fűből húst állít elő. A hús ezzel szemben egészen más táplálék. Megszerzése rendkívül nehéz. Azonban magas tápértékű, energiagazdag, ráadásul könnyen emészthető étel. A húsevőknek nem kell olyan gyakran táplálkozni és a húsból kisebb mennyiség is elegendő. Azaz ragadozónak lenni nagy kockázattal járó, de nyereséggel kecsegtető életforma. Ha egy ilyen állat elég gyors, ügyes, vagy értelmes ahhoz, hogy biztosan elejtse áldozatát, akkor ez egy rendkívül nyerő módszer. 

A ragadozó állatoknak, mint az oroszlán, a kutya, a farkas, a macska, stb. nagyon egyszerű és rövid emésztő rendszerük van - csupán testük hosszának háromszorosa. Ez azért van, mert a hús nagyon gyorsan bomlik, és ha ez az anyag túl sokáig marad a szervezetben, a véráramba kerülve gyorsanható méregként hat. Rövid emésztőcsatornájuk az elbomló húsból származó rohasztó baktériumok gyors kiválasztására alapul. A szövetek és a csontok megemésztése céljából gyomrukban tízszer több sósav termelődik, mint növényevő társaikéban. A húsevő állatok legtöbbször a hűvös éjszaka leple alatt vadásznak - napközben, a meleg időszakban alszanak. Így testük hűtésénél, nincs szükségük verejtékmirigyekre: bőrük helyett nyelvükön keresztül izzadnak. Ezzel szemben a növényevő állatok, mint pl. a tehén, a ló, a zebra, az őz, stb. sok időt töltenek a napon táplálékaik összegyűjtésével, és szabadon izzadnak bőrükön keresztül. 

A ragadozók és a növényevők közötti legjelentősebb különbség a fogazat. Az összes húsevő éles karommal rendelkezik, de főként fogaikkal ölnek. Erőteljes álluk és hegyes, meghosszabbodott szemfoguk van a hús széttépésére, szétszaggatására. A növényevőknek nincs szemfoguk, lapos őrlőfogukkal apróra őrlik táplálékukat. A magvaktól eltérően a húst nem szükséges a szájban rágni, - hogy "előemésszék" azt -, hanem a gyomorban és a bélben emésztődik meg. Egy macska például alig rág és habzsolva eszik. 

A mai ragadozók 65 millió éves fejlődés során minden létező módszert kifejlesztettek a hús hatékony megszerzésére. 236 emlős ragadozó él a Földön. Az Egyenlítőtől a sarkvidékekig mindenhol előfordulnak. Sikerük rendkívüli alkalmazkodóképességüknek köszönhető. Képesek voltak különféle zsákmányállatokhoz, éghajlatokhoz és külső körülményekhez alkalmazkodni. Sőt, számos ragadozó egyáltalán nem is fogyaszt húst (pl. panda). Testméretük is változatos A törpemenyét koponyája olyan kicsi, hogy átcsúsztatható egy jeggyűrűn. Ezzel szemben egy kodiakmedve testmérete vetekszik egy autóéval. A medve tömege tízezerszerese a menyétének, ennek ellenére mindketten a Carnivora, a ragadozók rendjébe tartoznak. Ráadásul a ragadozók bársonyos karmokkal és tépőfogakkal rendelkeznek. Ez arra utal, hogy bár erős fogaikkal könnyűszerrel végeznek áldozataikkal, mégis nagyon óvatosan bánnak kölykeikkel. Vadság és szelídség egy testben. 

Mindegyik állatfaj, amelyik táplálékát más állatfajok elfogyasztásával szerzi, rendelkezik valamilyen technikával, vadászó viselkedésformával, amely a préda elfogását lehetővé teszi. Ez a módszer lehet egyszerű, vagy nagyon bonyolult, csapdákat, radart, elektromosságot és nagyfokú intelligenciát igénylő foglalatosság is.

A vadászokat durván 3 csoportba sorolhatjuk: rejtőzködők, csapdaállítók és vadászok. A rejtőzködők mozdulatlanul várják a préda közeledését és sikerük főként azon múlik, milyen ügyesen tudják álcázni magukat. A rejtőzködők öröklött viselkedési programjai a ragadozót eleve olyan helyekre irányítják, ahol aránylag nagy a valószínűsége a prédaállatok előfordulásának. 

A nokturnalitás (vagyis az olyan állatok, melyek éjszaka aktívak és nappal alszanak) a rejtőzködés egy tipikus formája. Több állatfaj azért lett nokturnális, hogy jobban tudjon védekezni a ragadozók ellen. Mások meg azért vadásznak éjjel (például az oroszlánok), mert zsákmányaik (zebra, antilop stb.) rosszul látnak éjjel. Több rágcsáló éjjel aktív, hogy elkerülje a nappali ragadozókat. Van több diurnális állatfaj, amely bizonyos időben nokturnális viselkedést mutat. Ilyenek például egyes tengeri madarak vagy a tengeri teknősök, amelyek párzási és tojáslerakási tevékenységüket éjjel végzik, a ragadozók elkerülése miatt, amúgy viszont nappak tevékenykednek.

A csapdakészítők aránylag kevesen vannak. A legismertebb ezek közül a pók, illetve néhány tengeri állat. 

A ragadozók többsége vadászik, szaglása, hallása, látása vagy egyéb érzékszerve segítségével felderíti a prédát, majd üldözi, megragadja, megöli és bekebelezi. Ez a vadászati mód főként a szárazföldi állatoknál fordul elő és legszebb példáit a macskaféléknél találhatjuk. Halaknál előfordul, hogy kiugranak a vízből valamilyen zsákmányért, egyes madarak a víz alá buknak prédát szerezni, de azért nagy általánosságban elmondható, hogy a madarak a levegőben, a víziállatok a vízben, a szárazföldiek a szárazföldön üldözik áldozatukat.  

A vadász számára a legfontosabb a megbízható érzékszerv, melynek segítségével rátalál a táplálékra. A tipikus ragadozók, mint a sas, oroszlán, cápa olyan érzékszervekkel rendelkeznek, amelyeknek a segítségével nagy távolságokból is képesek érzékelni az áldozatot annak mozgása, szaga, hangja alapján. Vannak olyan ragadozók is, amelyeknek szó szerint bele kell ütközniük az elfogyasztásra alkalmas zsákmányba. Tipikusan ilyen a katicabogár, fel-alá mászkál a növényeken és ha beleütközik egy levéltetűbe, akkor ragadja meg és fogyasztja el, mivel még kisebb távolságból sem képes zsákmányát észlelni.

Ha a prédát a ragadozó észrevette és valamilyen módon sikerült a közvetlen közelébe jutni, akkor az áldozatot nagyobb testi erővel le kell győzni és lehetőleg gyorsan megölni. A földi ragadozóknál a karmoknak és fogaknak, a madaraknál a csőrnek és karmoknak, halaknál pedig a fogakkal megfelelően felszerszámozott állkapocsnak van fontos szerepe. Ha egy ragadozó jóval nagyobb zsákmányánál, nem kell hogy különleges gyilkoló módszereket alkalmazzon, egy béka vagy gyík elevenen bekapja a rovarokat. Ha a préda viszonylag nagy, ahhoz először mindenképp meg kell ölni, hogy később zavartalanul el lehessen fogyasztani. A nagy kígyók pusztán izomerejüket használják, rátekerednek az áldozatra és addig szorítják, míg a vérkeringés és légvétel megszűnik. A mérgeskígyók viszont speciális nyálmirigyeik által termelt nagyon hatásos mérget fecskendeznek az áldozatukon ejtett sebbe, ami a zsákmányt rövid idő alatt megbénítja és megöli. A nagyobb testű emlősragadozók karmaik, tépőfogaik segítségével ölik meg és marcangolják szét a zsákmányt. 

A vadász tevékenységét a legkitűnőbb "számítógép", az idegrendszer irányítja. Az egyszerűbb gerinctelen állatok idegrendszere kevésbé "programozható", vagyis az ide tartozó vadászok életük során keveset tanulnak, vadászati technikájuk genetikai örökség. A pókok hálószövése "genetikai memóriában" van tárolva. A természetes szelekció gondoskodik arról, hogy ezek a technikák fenn maradjanak és a lehető legtökéletesebbek legyenek. Ha például valamilyen genetikai vagy egyedfejlődési zavar miatt olyan pók születik, amelyik nem képes hálót szőni, nem lesz képes táplálékot szerezni, nem lesznek utódai, tehát a hibás program kihal.

A természetes szelekció révén nem csak az egyes vadászok technikája csiszolódik az evolúció során, hanem egészen finoman összehangolódnak az élővilágban folyó energiaáramok. Ha valahol kihasználatlan erőforrás, pl. ehető táplálék jelenik meg, mindig akad valamilyen vadász, amelyik igyekszik ezt kiaknázni. A legfeltűnőbb eredménye az erőforrások felosztásának a ragadozók küllemében figyelhető meg. A madarak csőre például kitűnően alkalmazkodott a különféle táplálékokhoz, ez persze azzal jár, hogy aki egyfajta vadászatban mester, az legtöbbször más feladatra kevésbé alkalmas, épp ezért sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb a változásokra és megváltozott körülményekre. 

A specialisták mellett jelen vannak a "generalisták", amelyek könnyen váltanak egyik erőforrásról a másikra. Sok ragadozó, pl. a krokodil, a hiéna, a tigris, a sirály hajlandó a vadászat helyett az elpusztult préda tetemét is elfogyasztani. Ezért meglehetősen nehéz elválasztani a dögevőket az aktív vadászoktól, hiszen néha az oroszlán is ráfanyalodik a dögevésre, a hiéna pedig gyakran maga ejt zsákmányt.  

Források: 

Csányi Vilmos: Hogyan vadásznak az állatok?