1896-ban a Brit Kelet-Afrikai Társaság a kenyai Tsavo-folyó felett vasúti hidat tervezett építeni. A munkálatok vezetésével George Whitehouse-t bízták meg, majd őt 2 évvel később, az akkor 30 éves John Henry Patterson ezredes váltotta fel, aki 1898 márciusában érkezett a helyszínre és a Külügyminisztérium frissen kinevezett főmérnöke volt. A munka embertelen körülmények között zajlott, az alapanyag-és élelmszerellátásban problémák mutatkoztak, a munkásokat a malária tizedelte, állandóak voltak a zúgolódások és lázongások.
Márciustól decemberig rengeteg (Patterson és egyes források szerint 135) indiai vendégmunkást ért halálos oroszlántámadás. A két emberevő oroszlán esténként tört rá a táborra és sátraikból ragadta el áldozatukat. Négy nappal érkezése után, Patterson rosszallóan észrevételezte, hogy nem leng brit lobogó a munkatábor felett. Egyik szolgája, Narain vállalkozott arra, hogy a raktárban található szövetdarabokból megvarrja a zászlót. Munkája azonban sosem készült el, mivel másnapra nyomtalanul eltűnt egy munkással együtt. Ők ketten voltak a támadások első hivatalos áldozatai. Másnap egy felderítő megtalálta Narain véres ruhadarabjait. Másnap a főmérnök óriás termetű szikh szolgáját Ungan Singh-t egyenesen a sátrából hurcolták el az oroszlánok hat rémült ember szeme láttára. Ekkor vált biztossá, hogy oroszlánokkal állnak szemben. Ahogy a nyomokat elemezték, döbbenten jöttek rá, hogy egyenesen két oroszlán garázdálkodik a környéken. Ungan Singh fejét érdekes módon sértetlenül hagyták. A szörnyű tragédiákat nem lehetett a végtelenségig titkolni a több ezer munkás előtt, különösen amikor sokan meglátták a táborba visszatérő Patterson kezében a szikh épen maradt fejét. Pánik ekkor még nem tört ki. Kiderült, hogy már korábban is tűntek el emberek, de azt hitték, a nehéz munka miatt szökdöstek el. Most először merült fel a gondolat a vezetőkben, hogy talán mégsem szökésekről van szó, bár ezt nem tudták bizonyítani. Bevezettek biztonsági intézkedéseket. Fegyveresek figyelték a környéket és vigyáztak a munkásokra, de száz munkásra 1 őr jutott. Ezenkívül nehezebb volt fegyelmet tartani, ami annak a roszz húzásnak is köszönhető volt, amit Patterson ezredes talált ki: csökkentette a munkabéreket, így fokozatosan ellenszenvet váltott ki. Egy alkalommal például úgy vélték, az egyik munkás betegséget színlel a munka elkerülése végett, ezért az ágya alá gyújtottak , hogy felkelésre ösztönözzék.
További intézkedésekként Patterson magasleseket építtetett, kecskéket kötött ki csalinak, az áldozatok száma mégis nőttön-nőtt. Whitehouse elköltöztette a főhadiszállást, a munkások javát eltávolítatta, így csupán 300 munkás maradt a környéken. Lesek, megfigyelőpontok, barikádok készültek, megerősítették az őrszolgálatot. Hatalmas tábortüzeket raktak, abban a reményben, hogy az majd távol tartja a ragadozókat. Ezek azonban nem bizonyultak hatásosnak. Az oroszlánok nem féltek a tűztől és újabb áldozatokat szedtek. Ekkor tüskés bozótból kerítést készítettek a tábor körül, ám ez sem segítettm az oroszlánok átmásztak vagy átugrottak a réseken. Nyomaikat sokszor megtalálták táboron belül. Ráadásul nehezítette a helyzetet, hogy összefogás helyett a munkások között rivalizálás, ellenségeskedés ütötte fel a fejét, mely gyilkosságokhoz is vezetett.
A támadások heteken, hónapokon át folytatódtak. A tsavói híd építése gyakorlatilag leállt. A táborlakók éjszakánként fákra szerelt kunyhókban vagy föld alá ásott menedékekben aludtak. Az éjszakai séta egyenlő volt a halállal. Az angol képviselők és hivatalnokok óriási nyomás alatt tartották Whitehouse-t a határidők betartása miatt, ezért mielőbb meg kellett oldani a helyzetet. Whitehouse úgy látta, hogy Patterson és a tábor más vadászai nem tudják kézre keríteni az oroszlánokat, ezért úgy döntött, általános vérdíjat tűz ki minden Tsavó környékén elejtett oroszlánra.
1898. dec. 9.-én Pattersonnak végre sikerült kilőnie az egyik ragadozót, majd 3 héttel később a másik oroszlánt is. Patterson ennek ellenére sem volt a munkások kedvence, amely egy alkalommal sikertelen merényletkísérletben csúcsosodott ki. Patterson 1907-ben könyvet jelentetett meg A Tsavoi emberevők címmel, az elkészült híd pedig a mai napig az ő nevét viseli.
A két sörény nélküli hím oroszlán tetemét kitömette, majd 25 évvel későbbeladta őket 5000 dollárért a Chicago-i Természettudományi Múzeumnak, ahol a mai napig megtkinthetők.
Könyvéből 1952-ben készült először film a Bwanai ördög címmel, majd 1959-ben ismét megfilmesítették A Kilimanjaro gyilkosaiként, illetve 1996-ban A kísértet és a sötétség című történetben (magyar címe: Ragadozók), Val Kilmer és Michael Douglas főszereplésével.
A szakértők, a Kaliforniai Egyetem illetve a Chicago Field Múzeum munkatársai megvizsgálták a gyilkos oroszlánokat. Elsősorban táplálkozáukra voltak kíváncsiak, ezért szőrüket és fogazatukat elemezték. Kimutatták, hogy az egyik oroszlán 24, a másik 11 embert evett meg, vagyis 35-öt biztosan. Bár a szakértők szerint az oroszlánok által felfalt emberek száma elérhette a 75-öt, ami nem kis szám, mégis elmarad a 135-től, amit Patterson állított. Patterson szándékoan túlozhatta el az áldozatok számát, hogy felnagyítsa saját fontosságát. Azt is megállapították, hogy a 2 kifejlett hím oroszlán eltérő mértékben fogyasztott az emberhúsból. Az egyik táplálékának közel egyharmadát tette ki emberhús, a másik csak fele annyit falt belőle. Az emberevő oroszlánok többsége nem teljesen egészséges állat. Akadnak köztük öregek, sebesültek, fogproblémákkal küzdők. Mások nem jutnak hozzá természetes zsákmányállataikhoz, vagy egyszerűen rászoknak az emberhúsra. A legismertebb emberevők listáján főleg hímek szerepelnek, holott a nőstények az aktív vadászok és összességében a nőstények több ember haláláért felelősek Afrikában, mint a hímek. Olyan is előfordul, amikor egy egész hímekből és nőstényekből álló falka válik emberevővé.
Justin Yeakel, a Kaliforniai Egyetem munkatársa szerint az oroszlánok nem éheztek. A csapatban élő oroszlánoknál szigorú rangsor szerint folyik az evés: először a hímek esznek, aztán a nőstények, majd a kölykök. Valószínűleg a több emberhúst fogyasztó példány ejtette el a legtöbb embert, a másiknak kevesebb jutott a zsákmányból. Abban az időben Kenyában környezeti változások következtében megfogyatkozott az oroszlánok természetes élelemforrása, amely korábban zebrákból és antilopokból állt. Ezenkívül az emberevők fogazatán talált sérülések arra utalnak, hogy már nem tudtak olyan hatékonyan vadállatokra vadászni. Az ember ugyanis nagyon könnyű préda, nem fut gyorsan, figyelmetlen és a testi ereje sem akkora, mint egy hevesen kapálózó, súlyos sérüléseket okozni képes zebra, antilop vagy bivaly.
Források:
http://www.origo.hu/tudomany/20120525-a-him-oroszlanok-a-leghirhedtebb-emberevok.html
http://www.karpatinfo.net/kulfold/2009/11/04/legendas-tsavoi-emberevo-oroszlanok-nem-egyforman-osztoztak-predan