Az édesvízi teknősökről általában

A mocsári teknősök családja (Emydidae) a legnagyobb a világon található teknősfajok közül. Mivel a legnépszerűbb terráriumban tartható teknősök az ékszerteknősök, ezért főleg róluk fogok most írni. Ékszerteknős alatt a Chrysemys nemzetség fajait értjük. Régebbi könyvekben e fajok egy részét még Pseudemys néven találhatjuk meg. 1985-től azonban  nem választották külön a Chrysemys és a Pseudemy nemzetséget. 1995-től azonabn ismét szétválasztották a 2 nemzetséget, sőt egy részüket a Trachemys nemzetségbe sorolták. Az ún. ékszerteknősök feltűnő árnyalatokban gazdag mintázatukról és színezetükről ismerhetők fel.

A vízi teknösök páncélja a szárazföldiekéhez képest meglehetősen lapos, a fiatal állatoké elülről nézve mjdnem kerek, az idősebbeké pedig ovális. A lábuk elárulja, hogy jó úszók. A legtöbb teknőshöz hasonlóan fejüket és lábukat teljesen vissza tudják húzni a páncéljukba. A páncél has- és hátpáncélból áll, melyeket oldalt egy szilárd híd köt össze. Régebben a legismertebb és leggyakoribba faj a vörösfülű ékszeteknős volt (Chrysemys scripta elegans), nagy mennyiségben importálták világszerte, hogy utána házikedvencként tartsák. Egy idő után leállították a teknősök importját sok országban, ami nem az élőhelyi állomány veszélyeztetettsége miatt történt, hanem mert a vörösfülű ékszerteknőst beengedték a természetes vizekbe, ahol elszaporodtak, veszélyeztette a hazai állatfajokat, betolakodó fajjá vált. Néhány országban az időjárás is kedvezett a szaporodásuknak, a teknősök gond nélkül átteleltek és invazív fajjá váltak.

Kereskedelemben a legtöbbször az alábbi fajokkal találkozhatunk: sárgafülű ékszerteknős (Trachemys scripta scripta), a hieroglifás ékszerteknős (Pseudemys concinna hieroglyphica), a floridai ékszerteknős (Chrysemys floridana), a Nelson-ékszerteknős (Chrysemys rubriventris nelsoni), a díszes ékszerteknős (Chrysemys picta picta), valamint a közönséges tarajosteknős (Graptemys pseudogeographica).

A szabadon élő és befogott teknősök lényegesek kisebbek, mint a fogságban élő társaik. A vörösfülű ékszerteknős a 30 cm-t is elérheti, de már a 20-25 cm-esek is tekintélyesnek számítanak. Valamivel nagyobbra nő a floridai,  hieroglifás és a Nelson-ékszerteknős, melyek megfelelő feltételek mellett 30-40 cm-sre is megnőhetnek. A nőstények nagyobbak. Az ivarok méret alapján is megkülönböztethetők. A közönséges taralyosteknősnél a nőstény kétszer akkora is lehet, mint a hím. Az ékszerteknősök várható élettrartama 20-30 év közötti, bár akadnak 30-40 éves állatok is. A hímek hamarabb, 3-5 éves korukban válnak ivaréretté, a nőstények valamivel később. A növekedés sebessége, az elért nagyság, valamint az ivarérés nagyban függ a környezeti tényezőktől, a táplálékkínálattól, az évszakok hőmérsékletváltozásaitól és a biztosított hely nagyságától is. 

Pennsylvaniai iszapteknős

Az ékszerteknősök kifejezetten napimádók. Gyakran úgy helyezkednek el, hogy a napsugarak függőlegesen érjék őket, miközben nyakukat, lábaikat kinyújtják, hogy jobban felfoghassák a sugarakat. Természetes élőhelyükön, Észak-Amerika mocsaraiban és tavaiban napozáshoz gykran másznak fel a vízbe esett fatörzsekre, melyek ferdén kiállnak a vízből. Ott biztonságban érzik magukat, mert veszély esetén csak oldalra kell csúszniuk és gyorsan eltűnnek a víz alatt. A teknősök nappal aktív állatok. Éjjel a sekély vízben pihennek, időnként levegőért bukkanak fel. Napirendjük táplálkozásból és napozásból áll. Békés állatok, jól megférnek egymás mellett. A teknősök a vizek alján töltik a telet. Az esetenként 2-4 fokos hőmérséklet mellett az anyagcseréjük nagyon lelassul, így az oxigénszükségletük is minimálisra csökken. Ezáltal képesek légvétel nélkül is életben maradni. A szükséges mennyiségű oxigént a nyálkahártyájukon át veszik fel. Ezen kívül bizonyos anyagcsere-folyamataik átállnak, oxigén nélkül is működnek. Tavasszal az aktivitás fokozódásával a fajfenntartás ösztöne is felerősödik. A hímek nőstények után kezdenek kutatni. A fajtársak egymás faját és ivarát szaglás alapján ismerik fel. Udvarláskor a hím ferdén a nőstény elé úszik, közben hosszú karmokkal elátott mellső lábait előrenyújtja, majd remegő mozgásba kezd és megérinti a nőstény fejét. Ha a nőstény kész a párzásra, hagyja, hogy a hím a hátára másszon. Kora nyáron raknak tojást. Átlagosan 5-20 tojást raknak le, a vadonban a homokos talajú, napos lejtőket kedvelik erre a célra. A nőstények a nyár folyamán 2-4 hetes szünetekkel 4-6 alkalommal is rakhatnak tojást.  Hőmérséklettől függően 70-130 nap múlva kelnek ki az utódok. 

Díszes ékszerteknős

Az ékszerteknősök mindenevők, állati és növényi táplálékra is szükségük van. A növényi táplálék aránya faj és kor szerint változik, a legtöbb faj kiskorában inkább ragadozó és fokozatosan kezd el egyre több növényi táplálékot fogyasztani. 

A teknősök fogságban nagy méretű akvaterráriumot és elegendő úszóteret igényelnek. Felnőtt állatoknak általában nem árusítanak megfelelően nagy és teljesen felszerelt medencét, ezért a legtöbben úgy tartják a teknősöket, higy kiskorban egy indító medencében nevelik őket, egy bizonyos méret elérése után pedig egy végleges lakhelyre költöztetik őket. Viszonylag hamar nőnek megfelelő etetés mellett. Az alapfelszerelés egy fiatal teknős számára általában egy akvárium, melyet minimum a teknős hosszának kétszeresével töltsünk meg. Sokan akváriumi homokon vagy kavicson tartják a teknősöket, de néha nem is tesznek bele talajt. A teknősök szeretik a tiszta vizet, és mivel sokat ürítenek és elég koszosan esznek, ezért érdemes beszerezni mindenképp egy akvárium szűrőt, különben 1-2 naponta cserélhetjük a vizet. Az erős sodrást nem kedvelik. Feltétlenül elengedhetetlen kellék egy nagy kő, sziget, vagy kilépő, amire kimászva sütkérezhetnek, pihenhetnek és napzhatnak. Fogságban lehetőelg fagyasztott és élő hallal etessük állatainkat, ne pedig mindenféle kereskedelemben kapható "teknős menüvel", műeleséggel, mert azoknak alig van tápértékük!

Vörösfülű ékszerteknősök