Orinocói krokodil (Crocodylus intermedius):
Az orinocói krokodil (másneve: Orinoco-krokodil) egy kritikusan veszélyeztetett krokodil. A meglévő populációja meglehetősen kicsi, összesen 547 példánya él vadon. Kizárólag Kolumbia, Venezuela és Dél-Amerika északi részén lévő édesvizű folyókban található meg. A legnagyobb számban, ahogy a neve is mutatja az Orinoco-folyóban található meg. A orinocói krokodil a legnagyobb élő fajok közé tartozik. Az átlagos hímek 3,6-4,8 m közöttiek, a nőstények 3-3,4 m körüli testméretet vesznek fel. A súlyukban nagy eltérések lehetnek, a hímek 380-635 kg-ot nyomnak, a nőstények természetesen kisebb súlyúak, „csak” 225-317 kg-osak. A valaha mért legnagyobb példány 6,6m hosszú volt, amelyet 1800-ban lőttek. Sajnos ez a „tény” nem lett megerősítve, inkább vadász legendának számít, mivel az orinocói krokodil nem nő 5 m-nél hosszabbra. Az amerikai kontinensen ez a faj az egyik legnagyobb, bár az amerikai (hegyesorrú) krokodil és az itt szintén honos fekete kajmán hasonló méretű, de tömegben az orinocói-krokodil a legnehezebb.
Az Orinoco-krokodilnak jellegzetesen hosszú a pofája, de olyan keskeny, mint az amerikai krokodilnak. Az Orinoco-krokodil a színgazdag faj, 3 színvariációja létezik: halvány sárgásbarna, sötét sárga, szürkésbarna. A bőr színe idővel változhat, mivel megváltoztatják a melanin mennyiségét a bőrükben, erre csak az Orinoco-krokodil képes. A fiatal krokodilokon sötét barna foltok és sávok találhatóak, a felnőtt példányok is elszórtan foltosak. Mint az Amerikában honos krokodiloknak, ennek a fajnak is a hal a főtápláléka. Azonban mivel az élőhelyén ő a csúcsragadozó, így potenciálisan minden élőlény zsákmányként tartható számon.
Voltak olyan híresztelések is, hogy az embereket is megtámadja, de ez igen valószínűtlen, mivel nagyon alacsony a populáció egyedszáma, s viszonylagosan elszigetelten él az emberek mellett.
A száraz évszakban a krokodilok visszavonulnak a part menti ásott búvóhelyeikre. A száraz évszak végeztével elkezdődik a szaporodási időszak, a nőstény krokodilok a homokba ássák a fészket. Ide tojják a körülbelül 40 tojásukat. A fészket befedi az anyaállat. A kelési idő 3 hónap, plusz-mínusz egy hét. A kikelés este szokott történni, a kikelt kicsik az anyjukat hívják, s ő a vízhez viszi őket. Általában 1 évig vigyázz a kicsikre a nőstény utána magukra hagyja őket. A fiatal krokodilok számos ragadozónak eshetnek áldozatul, pl.: teguknak, anakondáknak, kajmánoknak és egyéb szárazföldi emlősnek.
Az Orinoco-krokodil erősen veszélyeztetett státuszú mivel erősen vadásszák a jó minőségű bőre miatt. Az 1940-től a 60’-as évekig több ezer példányt öltek le és dolgoztak fel, s így a kihalás szélére sodrodott ez a faj. Az 1970-es években védett státuszt kapott, s ma is az, mind Kolumbiában, mind Venezuelában. Emellett szerepel a CITES I.függelékében, így sem kereskedni, sem vadászni nem lehet rá. Természetesen az orvadászatot ez nem akadályozza meg, sőt manapság a kisebb példányokat élve eladják. Az emberi tényező mellett egy ökológiai probléma is felmerült, még pedig az hogy a térségben pápaszemes kajmánok is élnek, nagy egyedszámban. Ez pedig problémát okozhat az Orinoco-krokodilok utódgondozásában és a táplálékért való küzdelemben.
Sajnos nem tudjuk pontosan hány példány él a vadonban, de becslések szerint 600-1500 egyed. Kolumbiában a legalacsonyabb a létszám, itt a legnagyobb populáció 50 egyedet számlál. Ténylegesen a legnagyobb populáció Venezuelában található 500 egyeddel. Számos kisebb populáció él a térségben elszórtan. 2007 novemberében 50 orinocói-krokodil került nyilvántartásba a állatkerteket tömörítő ISIS rendszerben. Ezen adatok alapján a legtöbb egyed (35) került a dallasi World Aquariumba. Az 1990-as évek elején számos kiskrokodilt gyűjtöttek be és magán farmokra illetve nemzeti parkokba kerültek, főleg Lanos környékére, mivel itt fontos a természetjáró turizmus. De sok növedék halt meg mielőtt elérte volna az ivarérett kort, így 360 egyedet visszaengedtek a vadonba, amint elérték a 2 m-es hosszúságot.
|