A vízi őshüllőket is dinoszaurusznak gondolja a nagyközönség, tévesen. Az igaz, hogy ezek a különleges lények nagyjából a dinoszauruszok kortársai voltak, de jóval korábban leváltak a dinoszauruszok fejlődési vonaláról és önálló csoportokat alkottak, mint például a Sauropterygia öregrend, vagy az Ichthyosauria alosztály (valamint számos kisebb csoport). Az imént említett öregrendbe olyan állatok tartoztak, mint például a Plesiosaurus, Kronosaurus és az Elasmosaurus. A „halgyíkok” alosztályába pedig például az Ichthyosaurus, vagy a Platypterygius.

A Sauropterygia öregrendben rendkívül változatos ragadozók fejlődtek ki, de mindegyikükben közös, hogy két pár evezőszerű uszonyuk és rövid, vaskos farkuk volt. Sok fajukról feltételezik, hogy elevenszülőek voltak. Sőt: lehet, hogy az összes Sauropterygia eleven utódokat produkált. Akár a mai cápáknál, a megtermékenyített tojások (cápák esetében ikrák) az anyaállat testében fejlődtek ki egy kezdetleges, de méhszerű szervben.

Ebbe az öregrendbe tartoztak többek közt a hosszú nyakú Plezioszauruszok és a cetszerű Plioszauruszok is. Hatékony halászok voltak: akár halakra, fejlábúakra, rákokra, akár más őshüllőkre (például Ichthyosaurusokra) vadásztak, mindig félelmetes ellenfeleknek bizonyultak.

 

Sauropterygia

Plesiosaurus dolichodeirus: A legelső Plesioszaurusz lelet. Mary Anning talált rá 1823-ban Nagy-Britannia területén (Dorset, Lime Regis) egy olyan rétegben, ami a jura kor elején képződött. Az állat teljes hossza 3-5 méter volt. Mozgékony, gyors tengeri ragadozó lehetett, amely elsősorban kisebb halakkal és fejlábúakkal táplálkozott. Népszerű elméletek szerint a Loch Ness-i szörny egy olyan Plesiosaurus fajhoz tartozik, amely átvészelte az évmilliók viharait és alkalmazkodott az édesvízi élethez.

Elasmosaurus: Ez a fejlett tengeri hüllő a késő kréta korban, 85-65 millió évvel ezelőtt élt. 14-15 méteresre nőtt meg. Rendkívül hosszú nyaka és kicsi feje volt, amivel nagyon ügyesen manőverezett a vízben. Halakkal, fejlábúakkal táplálkozott. Az állat ügyes vadász volt, hosszú nyakát arra használta, hogy hozzáférjen a zsákmányához anélkül, hogy az észrevegye. Fejét oldalirányba mozgatva könnyen elkapta áldozatát. Fejének kis mérete szabta meg a zsákmány nagyságát. Tápláléka halakból és fejlábúakból állhatott.

Az Elasmosaurus egész életét a vízben töltötte, gyakran a partok mentén, halrajok után kutatva. Időnként lemerült a tengerfenékre, hogy kerek köveket nyeljen le. A kövek segítették az emésztést és nehezéket is biztosítottak. Az Elasmosaurus nagy távolságokat tett meg párkeresésekor és a párzási hely eléréséhez. Bizonyítékok vannak rá, hogy az állat elevenen szülte kicsinyeit. A kicsinyek addig maradtak a szülővel, amíg már önállóan tudtak gondoskodni magukról.

Kronosaurus: A korai kréta kor szörnyetege az eddig ismert egyik legnagyobb Pliosaurus-féle. A görög titánról, Kronoszról kapta a nevét. Testhosszukat korábbi becslések alapján mintegy 12,8 m-nek gondolták, de a legújabb vizsgálatok szerint „csak” 9–10 m hosszú élőlények lehettek. Megnyúlt fej, rövid nyak jellemezte őket, masszív testüket négy uszony és egy viszonylag rövid farok segítségével mozgatták. A hátulsó uszonyaik nagyobbak voltak, mint az elülsők. Ragadozó életmódot folytattak, amit jól mutatnak hosszú, éles, kúp alakú fogaik, továbbá észak-queenslandi maradványuk fosszilis gyomortartalmát vizsgálva a kutatók megállapították, hogy teknősöket és Plesiosaurusokatzsákmányoltak. EgyEromangasaurus-maradvány koponyáján talált harapásnyomok vélhetően egy Kronosaurustól származnak.

Liopleurodon: Egy rövid nyakú Plesioszaurusz-féle krokodilszerű koponyával, amely 165-150 millió évvel ezelőtt élt a késő jura korban, a mai Európa területén. Mérete vitára ad okot a tudósok közt: egyesek akár 25 méterre is becsülik, mások csak 7-10 méteres hosszt tartanak valószínűnek. A valaha élt egyik legveszélyesebb ragadozó volt. Rendkívül fejlett érzékszerveivel messziről észrevette zsákmányát és erős uszonyai miatt élőhelye egyik leggyorsabb állata lehetett.

Pliosaurus: A Liopleurodonhoz hasonló uszonyos őshüllő, amely kora csúcsragadozója volt és hatalmas méretet ért el, akár 15 méterre is megnőhetett. (Egy Angliában talált koponya 2,5 méter hosszú volt.) Pontos besorolása problémás a kevés leletanyag miatt. A Pliosaurus (magyarul nagyjából „gyíkhoz közeli”) nevet Richard Owen adta ennek a hüllőnek 1841-ben, mert úgy gondolta, hogy ez a faj a kapcsolat a Plesiosaurusok és a krokodilok között. Valószínűleg a fosszilis koponya formája és a valóban krokodilszerű fogak miatt jutott erre a (téves) következtetésre.

Mosasaurus: A Mosasaurus mai ismereteink szerint a kígyók legközelebbi rokona koponya alapján végzett kladisztikai vizsgálatok alapján, amely a kréta kor közepén élt. Ennek a tengeri hüllőnek a testét egymást fedő pikkelyek borították. Legkisebb faja, a Carinodens belgicus „mindössze” 3 méterre nőtt meg és a sekély tengerpartok homokjában kutatott kagylók, csigák, lábasfejűek után. Az eddig ismert legnagyobb Mosasaurus faj pedig a 17 méter hosszú Hainosaurus volt.Nevüket onnan kapták, hogy első maradványaikat a Maas közelében fekvő Maastrichtnál találták meg 1780-ban. Nevük a Mosa, azaz a Maas (Meuse) folyó latin nevéből és a „gyík” jelentésű görög „szaurosz” szóból származik.

 

Tylosaurus: A Tylosaurus proriger volt a legnagyobb mosasaurus a Hainosaurussal és a Mosasaurus hoffmanniival együtt; méretük elérte a 15 métert, de egyesek ennél hosszabbra is nőttek. A Tylosaurus fő ismertetője, a megnyúlt, henger alakú pofája, amellyel lehet, hogy belédöfödt áldozatába vagy a fajon belüli harcok során használta. A T. proriger gyomrábanváltozatos állat maradványokat találtak, ami arra utal, hogy az állat nem volt válogatós. Tápláléka halakból, cápákból, kisebb mosasauruszokból, plesiosauruszokból, és röpképtelen, merülő madarakból, mint amilyen a Hesperornis, állt. A Tylosaurusok egyes helyeken a sekélyebb vizeket kedvelték.

 

Ichthyosauria

Az Ichthyosaurusok a legkorábbi hüllők közé tartoztak: kezdetleges fajaik az alsó triász időszakban jelentek meg. Külsőre nagyon hasonlítottak a mai delfinekre, de ez csak a konvergens evolúció miatt alakult így. (Azonos környezeti tényezőkre és evolúciós igényekre azonos válaszokat fejlesztettek ki a különböző, egymással rokonságban nem álló fajok.) Halakkal táplálkozó ragadozók voltak ugyan, de távolról sem csúcsragadozók: Pliosaurusok, Mosasaurusok és Liopleurodonok tizedelték állományukat. Az Ichthyosaurusok többsége 2-4 méter közötti méretet ért el, bár a sok faj között volt néhány ennél kisebb és nagyobb is. A gerinc, a nyaki résznél domború volt, a faroki résznél megtört. A mellső végtag uszonyszerűvé alakult, úszásra és irányításra szolgált. A hátsó végtagok elcsökevényesedtek, de még meg voltak. A hátuszony a cápákéhoz hasonlóan háromszög alakú volt, s így biztosította az állat egyensúlyát a vízben. Az állatok, a farokúszó erős csapásaival hajtották magukat előre. A farokúszó alsó részét a gerinc meghosszabbodott, megtört vége erősítette. Az állkapocscsőrszerűen megnyúlt, így vadászatkor csökkentette a vízellenállást. Több sor kisméretű fog helyezkedett el benne, hogy az állat a csúszós halakat is meg tudja ragadni.

Néhány lelet arról árulkodik, hogy az Ichthyosaurusok (legalábbis néhány fajuk) elevenszülők voltak és gondozták-nevelték ivadékaikat. Az Ichthyosaurusok sorstársaikhoz hasonlóan tüdővel lélegeztek, ezért időnként fel kellett jönniük a felszínre, hogy nagy levegőt vegyenek. Ez kiváló alkalom volt arra, hogy meglógjanak előlük. De amikor újra lebuktak, 40 km/h sebességel üldözték kiszemelt zsákmányukat. Voltak azért hátrányai is a halformának. Az Ichthyosaurusok a Plesauriákkal és a Pliosauriákkal ellentétben képtelenek voltak kimászni a szárazföldre. Így jobb híján a tengerben élték le egész életüket. Ezért ők eleven kicsinyeket hoztak a világra, míg a többiek tojásokat raktak a tengerparton. Ez akkor derült ki, amikor a kutatók egy szülés közben elpusztult Ichthyosaurus-maradványban megtalálták a bébi csontvázát is.

Ophtalmosaurus: a késő jura korban élt, 165-150 millió évvel ezelőtt. Az Ophthalmosaurus magyarul „szem gyík”-ot jelent.

Az Ophthalmosaurus egyike azoknak a vízihüllőknek, melyeknek az Ichthyosaurus nevet adtuk. Az állat testalkata a mai delfinekéhez hasonlított. Hossza 6 méter volt, melyből 1 métert csak az állkapocs foglalt el. Testtömege 3 tonna volt. Majdnem fogatlan állkapcsa alkalmas volt a hal- és tintahalfogásra. Az összes gerinces közül neki volt a legnagyobb szeme. A maradványok azt mutatják, hogy a szemgolyót csontos gyűrű vett körül, amely védte a víznyomás ellen. Ez arra hagy következtetni, hogy az állat a mélyben kereste táplálékát.

Amikor először az 1820-as években Ichthyosaurus maradványokra bukkantak, a paleontológusok elcsodálkoztak azon, hogy a farokcsontok lefelé hajoltak. Az Ichthyosauruszok hüllők, tehát a farkuk egyenes kéne legyen, mint a gyíkoknak. A rejtély megoldódott, amikor olyan Ichthyosaurus maradványokat találtak, melyeken megkövült bőr és halúszónak látszó körrajzok voltak. A hajlott farokcsont azért volt lefelé irányítva, mert ő alkotta a függőleges farok alsó részét, a felső része porcokból állt. Más, felnőtt állatok maradványai kis csontvázakat tartalmaznak, melyek kis ichthyoszauruszok lehettek. Sőt olyanokat is találtak, melyeknek a farkuk már kint volt, de a testük még az anyjuk hasába maradt. Ez arra következtet, hogy e rend fajai elevenszülők voltak és azért kellett farokkal előre jöjjenek a világra, hogy mindjárt születésük után fel tudjanak úszni az első lélegzetvételhez. Több mint 50 ilyen fosszíliát találtak, amelyben fejletlen kicsik voltak. A kicsik száma 2-11 között volt, de általában csak 2-3 jött egy alkalommal a világra.

 

 

Források: 

http://8primeval8.blogspot.hu/2015/02/anning-halgyikja-az-uj-ichthyosaurus-faj.html

http://mikron.blog.hu/2010/06/15/melegveru_tengeri_sarkanyok

Vissza a bloghoz