A hüllőkről általában

A hüllők négylábú, magzatburkos állatok. Ma négy élő rendjük ismeretes:
1. Teknősök (Testudines): ~ 300 faj
2. Krokodilok (Crokodylia): 23 faj (krokodilok, aligátorok, kajmánok és gaviálok)
3. Felemásgyíkok (Sphenodontia vagy Rhynchocephalia): 2 faj (hidasgyíkok)
4. Pikkelyes hüllők (Squamata): ~ 7600 faj (gyíkok,kígyók, ásógyíkok).

A hüllőkkel és kétéltűekkel a zoológia tudományán belül a herpetológia foglalkozik.

A világon több mint 2900 kígyófaj létezik, az egyik legkisebb a 8 cm-es Leptotyphlops bilinea (vakkígyók egyik faja) és az egyik legnagyobb a 10 métert és a 250 kg-ot is elérhető zöld anakonda.

A kígyók kivétel nélkül ragadozók, a hangyáktól a tojásokon át a náluk sokkal nagyobb emlősállatokig szinte mindenre vadásznak. Éjszaka és nappal is aktívak.


A kígyók anatómiai sajátosságai:

A kígyók teste hosszú, megnyúlt, végtagjaikat teljesen elvesztették, csak az ősibb, nagy testű óriáskígyókon találjuk meg a hátsó lábak apró csonkjait. Az anális karmok a hím óriáskígyókon találhatók meg, párzáskor e karmokkal izgatják a nőstényeket, hogy szerelmes hangulatba kerüljenek. Gerincoszlopuk igen nagy számú csigolyából áll (150-500!). A csigolyák szinte az egész testben bordákat viselnek. A szegycsont a kúszó életmód miatt feleslegessé vált és visszafejlődött. A kígyók fogai gyökértelenek, nem csak a szájüregben fejlődnek ki, hanem a szájüreggel határos csontokon is. A fogak nem alkalmasak a rágásra, csak a zsákmány megragadására és fogva tartására szolgálnak. Ha egy kígyó az ember húsába harap, a legjobb nem megpróbálni szétfeszíteni és elrántani az állkapcsát, mivel így csak azt érjük el, hogy a fogak még mélyebbre kerülnek a bőrünkben, illetve kitörnek az állat fogai. A legjobb megvárni, míg magától elereszt minket. 




A kígyók vagy méreggel, vagy szorítással végeznek áldozatukkal. Evéskor hatalmasra ki tudják tágítani a szájukat, lehetővé téve, hogy a fejüknél sokkal nagyobb prédát is lenyeljenek. A alsó állkapcsuk nem kapcsolódik csontokkal a koponyához, hanem csak tágulékony szalagokkal rögzül a fejhez. A mérgeskígyóknál a méregfogak segítenek a zsákmányszerzésben és a védekezésben. A méregfogaknak két típusuk van: barázdás és csatornás méregfog. A méregfogak a méregcsatornákon át a méregmirigyekhez vezetnek, melyben a méreg termelődik és tárolódik. A kígyófajok csupán harmada termel mérgeket. Évente kb 50.000 ember leli halálát kígyómarásban, főleg Afrikában, Indiában és Ausztráliában.

A legtöbb kígyóméreg erős idegméreg (neurotoxin), melyek az idegrendszert támadják meg, megbénítják az áldozatot és leállítják a légzést és a szívverést, vagy vérméreg (haemotoxin), mely a szövetek és a vér sejtjeit károsítja. Ez utóbbi lassabban hat, de így is halálos lehet, mivel nagyon nagy mértékű roncsolást visz végbe a szervezetben. A neurotoxinok elsősorban a mérgessiklókra, míg a haemotoxinok a viperafélékre jellemzőek (minden faj termeli mindkét mérget, de eltérő arányban).    


A kígyók kültakarója hosszú, száraz szarupikkelyekből áll. A fejen és a hason nem szarupikkelyeket, hanem szarulapokat viselnek. Rendszeresen vedlenek, melynek során megújul a bőrük és a "bőrcsere" lehetővé teszi, hogy növekedjenek, mivel a csontvégek állandó növekedésben vannak. Testük időnként új szaruréteget képez, mely felváltja az elöregedett hámréteget. A kígyók a halakhoz hasonlóan életük végéig nőnek, melyet fogságban befolyásol a terrárium mérete és a táplálék mennyisége. A vedlés azzal kezdődik, hogy a régi és új bőrrétegek között tejszerű folyadék (ún. vedlési nyirok) kerül, hogy megpuhítsa és elválassza a bőr rétegeit. A kígyó ilyenkor kékesszürke vagy tejfehéres színűvé válik, a szeme is elhomályosul, és mivel ebben a sebezhető időszakban néhány napig semmit nem lát, különösen ingerlékeny, mindenre támad és nem fogad el élelmet. Néhány nap elteltével elmúlik a homályosodás, és a kígyó visszanyeri régi színét. A bőre száraz tapintásúvá válik. Ez az időszak is néhány napig tart, ilyenkor a kígyó gyakran fürdik, hogy felpuhítsa a régi bőrt. Végül a fejénél kezdve kibújik a régi bőrből, mely alatt ott a friss, élénk színű új bőr. A kígyók és más hüllők bőre a közhiedelemmel ellentétben nem nyálkás vagy síkos, hanem teljesen száraz. A gyíkoknál sokkal gyorsabban zajlik a vedlés, ők általában megeszik a régi bőrrétegeiket.
 

A kígyók egyik ismertetőjegye a kétágú, villás nyelv, melyet a száj kinyitása nélkül is ki tudnak ölteni egy kis ajakrésen. Az érzékelésben is nagy szerepe van a nyelvnek, mivel a kígyók látása gyenge, a szaglásra hagyatkoznak. Képesek érzékelni a hőt az orrukon található hőérzékelő gödröcskék segítségével, valamint a hanghullámokat az állkapcsuk körül található bőrön keresztül. Minden élőlény szagokat bocsát ki a pórusaiból. A kígyó, amikor kiölti a nyelvét, felfogja az illatmolekulákat, majd visszahúzva értelmezi az információt a szájpadlásán található járulékos szervével, a Jacobson-szervvel. A hirtelen mozdulatokat ugyan látják, de a látásuk nem túl jó. Tekintetük merev, nem tudnak pislogni, mivel szemhéjuk összenőtt. Szemüket egy vékony hártya védi a külvilág hatásaitól. A kígyók gyakorlatilag süketek, hallószervük visszafejlődött, külső fülük nincs. Tévedés, hogy a kobra a kígyóbűvölő zenéjére táncol. Valójában az állat nem is hallja a zenét, hanem az ember mozgására reagál, támadó pozícióba helyezkedik és ezért "táncol". A kígyók torkában nincs gégefedő.  

Változó testhőmérsékletű, hidegvérű állatok, tehát nagyon függnek a környezet hőmérsékletétől. Nem tudják szabályozni testük hőmérsékletét, ezért a 40 fok feletti meleg és a fagypont alatti hideg is végzetes lehet a számukra.

Belső szerveik is érdekes elrendeződésűek. A gyomruk hosszú, zsákszerű, beleik erőteljesen felcsavarodtak, követve a test vékony, hajlékony alakját. Érdekességük, hogy a kígyók nagyon hosszú ideig képesek koplalni. Az óriáskígyók (pl. sziklapiton) egy-egy kiadós evés után akár egy évig is elél táplálék nélkül. Ez azért lehetséges, mert egyrészt nagyon lassúak az emésztési folyamatok, másrészt ha a kígyó sokáig nem jut élelemhez, egy csodálatos mechanizmus indul be a szervezetében, melynek során elkezd felszívódni, összezsugorodni a gyomra. Amikor vége a böjtnek és újra zsákmányt ejt, a gyomorszövetek ismét növekedni kezdenek és a gyomor visszanyeri teljes méretét, majd a működése beindul. Ezt a páratlan túlélési stratégiát csak nemrégiben fedezték fel a kutatók. Tüdejük egyszerű zsák, méhsejtszerű falakkal és csak az egyik lebenye működik, a másik csökevényes. A siklóféléknél a jobb oldali tüdő működik, az ásógyíkoknál a bal. Húgyhólyagjuk visszafejlődött. A hüllők bélrendszerének vége a kloakába torkollik, ami az emésztő-,kiválasztó-és szaporítószervek közös kivezető nyílás.


A hüllők vérereiben kevert (artériás és vénás) vér kering. A madaraktól és az emlősöktől eltérően a szív viszonylag egyszerű, 3 üregből áll (1 kamra és 2 pitvar). Az egyszerű felépításű szív és az emlősökéhez viszonylítva primitívebb keringési rendszer miatt a hüllők hamar elfáradnak. A krokodilok számára például akár végzetes is lehet egy harc. A herpetológusok, akik krokodilokat fognak be, egyszerűen kifárasztják az állatot. A befogott krokodillal azonban végezhet a stressz és az izmaiban felgyülemlő tejsav, tehát akár egy egyszerű izomlázba is belepusztulhatnak. A tudósok, akik vadon élő hüllőkkel foglalkoznak, éppen ezért igyekeznek minél kevesebb stresszt okozni az állatoknak és minél hamarabb szabadon engedni őket. 

A megtermékenyítés valamennyi hüllő esetében belső. 
A hím kígyók heréi a testüregben helyezkednek el, melyek a test harmadik harmadában, a vesék előtt találhatók. A kígyók és gyíkok párzószerve, melyet hemipénisznek nevezünk, egy Y alakú, kesztyűujjszerűen visszahúzódó képlet, mely a farok irányába tekintő vakzsákban foglal helyet. A hemipénisz alakja és mérete fajonként változik, hogy a külöböző fajok közütti kereszteződés ne jöhessen létre. Párzás során a 2 ágú hemipénisz egyik ágát vezetik be a nőstény kloakájába. A nőstényeknek mindkét oldalon van petefészkük és rendszerint rögtön a párzás után megtermékenyülnek a petesejtek, egyes fajok azonban hónapokig képesek raktározni a spermát. A madarakkal ellentétben a hüllők petetüszői egyszerre érnek be az ovuláció során, így egyszerre rakják le az egész fészekaljat. A tojócső hosszú, páros szerv, itt kezdődik a tojások kialakulása. A kígyók lehetnek elevenszülők (vivipár), vagy tojásrakók (ovipár). A kígyótojások pergamenszerűek. Egyedül a krokodilok, a pitonok, néhány varánuszfaj (például a komodói varánusz) és a királykobra ivadékgondozók, védik a fészekaljat, a legtöbb hüllő azonban lerakás után magára hagyja a tojásokat.