A mérgeskígyókról általában

A mérgeskígyókat a Elapidae (ide tartoznak a mérgessiklók, többek között a tengerikígyók, a tajpánok, a mambák, kobrák és a korallkígyók), a Viperidae (viperák, mokaszinkígyók), az Atractaspididae (ásóviperafélék), valamint néhány fajt a Colubridae (boomslang, siklók) csoportokba soroljuk.

A világon található kígyók közül a mérgeskígyók csak kis részt képeznek. Mintegy 250 faj jelenthet veszélyt az emberre, ez az összes fajoknak kevesebb mint 1/10-e. Halált körülbelül 50 faj marása okozhat. A siklófélék 1/3-ának van valamilyen mérget termelő módosult nyálmirigye. A mérgeskígyók zsákmányukat úgy szerzik, hogy megharapják az áldazatot, a mérgüket a sebbe juttatják, és útjára engedik azt. A megmart állat természetesen menekül, ám percek múlva elpusztul, a méreg leállítja a légzést vagy a szívverést. A kígyó a menekülő állatot kíváló szaglásának köszönhetően nyomon követi, végül bekebelezi. 

A mérgeskígyóknak két fő méregfog típusa van:

1. Barázdás méregfog: a méregfog elöl, a domború oldalán egy kis végigfutó vájatot, barázdát visel, mely a zsákmányállat testébe vezeti a mérget.

2. Csatornás méregfog: úgy alakul ki, hogy a barázdás méregfog két vájatának két széle összenő egymással, és egy, a fog belsejében végigfutó cső alakul ki, mely pontosabban és gyorsabban juttatja a zsákmányállatba a mérget.

A kígyók méregtermelése elsősorban zsákmányszerzésre szolgál, ám védekezésre is kiválóan alkalmas. A méreg a nyálból alakul ki, amely különféle fehérjék és enzimek keveréke. Eredetileg a méreg táplálékszerzésre alakult ki, ezért a legerősebb emésztőnedvek a leghatékonyabb mérgek. Általában a speciális fogakkal rendelkező fajokat sorolják a mérgeskígyók közé.

A méregmirigy, amely a mérget termeli egy exokrin mirigy, amely tulajdonképpen egy módosult ajakmirigy. Kivezető csöve a mérgefog barázdájának vagy csatornájának tövébe nyílik. Mérgeskígyók a világon mindenütt előfordulnak, de leggyakrabban Ausztráliában, Afrikában, Dél-Amerikában és Délkelet-Ázsiában találkozhatunk velük. Az Európában honos fajok tekinthetők a legártalmatlanabbaknak.

A kígyóméreg erőssége fajonként változik, a leghatékonyabb mérgük a gyors mozgású zsákmánnyal táplálkozó kígyóknak van. A világ legerősebb mérgei közé tartoznak a tengerikígyók mérge. Ezek fürge, zátonylakó halakkal táplálkoznak, és szükségük van az azonnal ható méregre, különben a halak elúsznának a kígyó elöl. A szárazföldi fajok közül az ausztráliai kispekkelyű tajpánt, az afrikai fekete mambát, a délkelet-ázsiai királykobrát tartják a legveszélyesebb mérgű kígyónak, bár ezek viszonylag kevés ember halálát okozzák, mert ritkán találkoznak emberrel és legtöbbjük csak erős ingerlésre támad. Ezzel szemben a Közel-Keleten élő efák évente akár 100.000 ember halálát is okozhatják, mivel rendkívül agresszív kígyók, melyek a legkisebb zaklatásra támadnak.

 A mérgeskígyók egy speciális csoportját alkotják a gödörkésarcú viperák, melybe 13 nemzetség tartozik. Az orr és a szem között található gödörszerű hőérzékelő szerv a tájékozódásban és a préda felismerésében segít a túlnyomórészt éjszaka és szürkületkor aktív fajoknak. A hőérzékelő gödrök rendkívül fontosak a viperafélék számára. Egy kísérlet során egyszer egy vak csörgőkígyó téjékozódását és vadászatát vizsgálták. A kígyó kizárólag a gödörszervét használva 98%-ban pontosan csapott le az egerekre, amikor viszont letakarták a hőérzékelő gödreit, a találati arány 27%-ra csökkent.

A kígyóméreg hatása is eltérő lehet. Egyik típusa az idegrendszert támadja meg, ez az ún. neurotoxin. Az ilyen méreg gyorsan hat, lebénítja az áldozatot, gátolja a légzést és a szívműködést. A mérgessiklóknak, például a korbáknak ilyen mérgük van. A másik típusú kígyóméreg anyagai a vért és a szöveteket roncsolják szét (haemotoxin). A viperákra és gödörkésarcú viperákra jellemző ez a méregfajta.  Ezek lassabban hatnak, de nagyon kiterjedt szövetkárosodást okozhatnak, a vérerek fala és a vérsejtek feloldódnak. Egyes tengerikígyók és mérgessiklók mérge az izmokra hatnak (myotoxin). Minden mérgeskígyó mérgében megtalálható minden típusú összetevő, de eltérő arányban, valamint rendelkeznek a méreg gyors szétterjedését segítő hyaluronidáz enzimekkel is.

A kígyók fajonként eltérő módon használják mérgüket. A viperák általában S alakban felemelik testük elülső részét, majd a támadás pillanatában kiegyenesednek, szájukat szélesre tátják, méregfogaikat felmeresztik. A kobrák marása rövid és gyors, mások oldalról döfik méregfogukat az áldozatba. A mérgeskígyók többségének nagy méregfoga van. A fog elhelyezkedése lehet az állkapocs elején, vagy a kígyó szájának hátsó felében (ezek az ún. hátsóméregfogas kígyók). Az utóbbi csoport képviselőinek igen nagyra kell szájukat tátaniuk, hogy a méregfogat a megtámadottba döfjék. A siklók fajainak 1/3-a hátsóméregfogas. A mérget a módosult nyálmirigy, a Duveroy-mirigy termeli. Igyekeznek az áldozatot minél mélyebben a szájukba húzni. Ha a zsákmány védekezik, a kígyó újra és újra lecsaphat. A marásnak ez a módja általában nem halálos az emberre. Vannak azonban olyan hátsóméregfogas kígyók, melyektől jogosan félünk. Ilyen a hirhedt boomslang és az ágsiklófélék is.

Az elölméregfogas kígyók sokkal ügyesebben használják fegyverüket. Megmarják a zsákmányt, majd elengedik, ezzel elkerülve, hogy az áldozat védekezzen és visszatámadjon. A szerencsétlenül járt állat gyorsan megbénul, nem is jut messzire, a kígyó követi a szagát, majd felfalja. A mérgessiklófélék mozdíthatatlan felső állcsontjában foglalnak helyet a méregfogak, melynek tövén nyílik a méregmirigy vezetéke. A viperáknak nagy, mozgatható méregfoguk van a felső állcsont elején. Az ásóviperáknak elülső és hátsó méregfogaik is vannak.

Egyes mérgeskígyók gyönyörű színeikkel figyelmeztetnek mérgező mivoltukra. A halálos mérgű korallkígyók piros, sárga és fekete sávos teste lenyűgöző látvány. Vannak ártalmatlan korallsikló fajok, melyek a korallkígyó színeit utánozva védekeznek a ragadozókkal szemben.  A Lampropeltis nem számos tagja emlékeztet a korallkígyó mintázatára, ám teljesen ártalmatlanok. Sokszor csak apróságok, a testen található sávok mérete, vagy a színek sorrendje alapján lehet megkülönböztetni az ártalmatlan kígyót a halálostól.