Kígyók a mitológiában és a néphiedelemben

A kígyókat sok nép évezredek óta tiszeli, áldoz nekik vagy szellemnek tekinti őket. Már az egyiptomi hitvilágban jelen van Aphophisz, a sötétség kígyószerű démona, aki a Napisten, Ré ellensége. A mitológia szerint a föld mélyében lakik. Aphophisz a pusztítás és a viszály megtestesítője.
A mérgeskígyók már az ókori Egyiptom történelmében is szerephez jutottak, amikor a világ egyik legismertebb szerelmespárja, Marcus Antonius és VII. Kleopátra az actiumi csatavesztést követően végzett magával. Az utolsó Ptolemaiosz uralkodónő, a Kr. e. 30-ban végrehajtott öngyilkossághoz valamilyen mérgeskígyót, valószínűleg a félelmetes hírű ureusz kígyót vagy másnéven egyiptomi kobrát (Naja haje) használta. A fáraók kettős koronáját is ez a kígyó díszítette, amely egyfajta hatalmi jelkép szerepét is betöltötte.



Az indiaiak hitében többféle kígyó is szerepel. Lehet például a teremtés előtti ősóceán jelképe, melynek partján Visnu pihen meg. Kígyó testesíti meg a gonoszságot is, ennek a kígyónak Káli a neve és Krisna győzte le. A Hátsó-Indiában élő khmerek mitológiájában fontos szerepet játszanak a kígyó alakú lények, a Nágák. A Naga kígyóistenek a vizekben halmozzák fel az életenergiákat, és vigyáznak a tengerek kincseire, sőt egyes felfogások szerint a világot is ők hordozzák. Sok kultúrában a kígyó és sárkánykultusz összemosódik, sokszor a sárkányokat is hosszú testű kígyóként ábrázolják. 


A görög mitológiában ismert Laokoón, Apolló papjának története, aki ellenzte a faló Trójába vitelét. Bosszúból az istenek vízikígyókat küldtek rá és fiára. A Laokoon történetet megörökítő híres szobor ma a Vatikáni Múzeumban látható. A kígyó Pallasz Athéné állataként a tudás és bölcsesség szimbóluma is. A görög mitológiában kígyó hajúak a Gorgók, Porkhüsz tengeristen és feleségének lányai. A görögknél a kígyó pozitív szerepkörben is megjelenik, hiszen a gyógyítás istenének, Aszklépiosznak nemcsak a jelképe volt ez a hüllő, hanem azonosították is vele. Aszklépiosz lányai is hasonló szerepet töltöttek be a görög hitvilágban, hiszen Iaszó és Panakeia a gyógyítás, Hügieia az egészség megtestesítője volt. Ebből a korból eredeztetjük a gyógyszertárak jelképeként ma is használt motívumot, a kelyhet körülölelő kígyót. 



Az indiánok hitvilágában is közismert jelkép a kígyó, a legtöbb természeti nép hitvilágában csodált lények. Az aztékok tollas kígyó istene, Quetzelcoatl, aki lement az alvilágba és felhozta a halottak csontjait, majd saját vérét rájuk csepegtetve lehelt életet beléjük. Alakja egy történelmi személyiségre vezethető vissza. Hitük szerint a többek között szakállas férfiként ábrázolt istenség a tengeren hagyta el Amerikát és ezért ebből az irányból várták a visszatérését. Így történhetet meg, hogy sok esetben az indiánok a partra lépő konkvisztádorokat a tollas kígyó visszatéréseként értelmezték, és nagy tisztelettel fogadták az európai hódítókat. Egy repülő Pteroszaurusz-féle őshüllőt felfedezője, Douglas Lawson Quetzalcoatlus-nak nevezett el, bár semmi köze a tollas istenséghez, hiszen nem tollak, hanem bőrhártya borította a szárnyát.

A kígyó alakja a zsidó-keresztény hagyományban összetett jelkép. Mindenki ismeri az Édenkertben, az embert kígyó képében megkísértő Sátán történetét. Mózes rézkígyója, melyet az Úr tanácsára állít a pusztában, életadó állat, mely meggyógyítja a betegeket. Jézus szavaiban pozitív jelentéstartalommal bír a kígyó, amikor azt mondja: "Legyetek szelídek, mint a galamb és okosok mint a kígyó".

A kígyó a magyar nép hiedelmeiben természetfeletti erőkkel rendelkezik. Minden háznak van egy kígyója, mely házi védőszellemként van jelen. Védi a család nyugalmát, ha idegen közeledik. Színe rendszerint fehér, de lehet sárga, zöld, szürke és fekete is.  

Kígyóvédelem

A kígyók és az emberiség kapcsolatát a végletek jellemzik. Egyes kultúrákban szent és sérthetetlen állatként tisztelik őket, de sajnos a világ legtöbb részén üldözött és pusztított élőlények.

Sok ember óriáskígyókat vásárol az állatkereskedésekben vagy tenyésztőktől, nem számolnak viszont azzal, hogy évek múlva a néhány centis apróságként vásárolt állatka 3-5 méteres órissá növi ki magát és akár a gazdájára is veszélyt jelenthet. Amerikában ez problémát jelent például Floridában. Sokan feleslegessé vált kifejlett burmai pitonojukat egyszerűen szabadon engedik az Everglades-mocsár területén és a hatalmas kígyók egyre inkább birtokba veszik a mocsarat az őshonos fajokat veszélyeztetve. A pitonok elszaporodtak és mára már veszélyt jelentenek az őshonos állatok számára, mivel a nyúltól a vaddisznóig bármit képesek elkapni és lenyelni. Néhány tájékozatlan és felelőtlen gazdi miatt veszélybe kerülhet a helyi ökoszisztéma, sőt az emberi települések is. Egyre több gazda számol be arról, hogy a tyúkokat és más baromfikat pitonok tizedelnek, sőt kutyák és kecskék is "eltűntek" nyomtalanul. Ha az állatvédők vagy a mocsár élővilágát őrző személyzet pitont talál, vagy bejelentés érkezik, az állatot befogják, és vagy egy hüllőszakértőnél vagy magánállatkertben helyezik el, vagy elpusztítják (az esetek többségében az utóbbi történik a pitonok tömeges megjelenése miatt). A 21. század elején egy újabb probléma jelent meg Floridában. A tigrispitonok mellett Afrikából származó sziklapitonokat is a mocsárba engedtek és a két faj bizonyítottan kereszteződött. Az így létrejövő hibrid kígyók mindkét fajnál agresszívabbak és minden eddiginél nagyobb veszélyt jelenthetnek az emberekre és a vadon élő állatokra egyaránt.

Sajnos a világ több pontján ma is népszerűek a kígyóbőrből készült övek, táskák és egyéb termékek. Ezzel veszélyeztetett fajok ezreit sodorják a kipusztulás szélére. Ázsiai országokban nagy gondot okoz az illegális kígyóbefogás és ezen kígyók többsége nem házikedvenc lesz, hanem a tányéron végzi! Thaiföldön és Vietnamban is fogyasztanak kígyóhúst, sok kígyó élete a fazékban ér véget. Népszerűek az ún. "kígyó whiskyk", amely gyakorlatilag egy sima whisky attól eltekintve, hogy az üvegben különféle döglött állatok testrészei vagy egész állatok, legtöbbször hüllők úszkálnak.

Még valamit meg kell említenem, amiről beszélnek kell. Sajnos a hüllőknek sok ellenségük van az emberek körében. Feltehetjük a kérdést: miért tartja sok ember veszélyesnek, gusztustalannak a kígyókat és egyéb hüllőket? Egyrészt babonából, másrészt mert szülei, ismerősei is így álltak hozzá, tehát ez hozzátartozik az emberek neveltetéséhez. A legtöbben egyszerűen nem ismerik ezeket az állatokat, és amit nem ismerünk, attól ösztönösen félünk. A kígyók anatómiája, külseje teljesen eltér a mi agyunkban az "állat" szó alatt értett fogalommal, idegenek és furcsák a számunkra. Nincs kezük és lábuk, egyesek kemény páncálszerű kültakaróval rendelkeznek, másoknak pedig tüskék vannak a hátuk közepén. Ha valakit megkérdezünk, mi jut az eszébe az állat szó hallatán, aligha fog egy teknősbékára vagy krokodilra gondolni. A hüllők nem olyan bájosak, mint egy kiscica, vagy egy pihe-puha nyuszi, számunkra ismeretlen a tapintásuk is. Valójában mi hatórozzuk meg a szépség fogalmát is. Érdekes lenne megvizsgálni, mitől válik egy állat, vagy akár ember széppé a többi ember szemében. A hüllőket a legtöbben rút állatoknak tartják, pedig rendkívül érdekesek és szépek. A gyíkok és kígyók hihetetlenül szép színekben pompáznak, anatómiájuk is páratlan az állatvilágban. A kígyó szó hallatán sajnos a legtöbb ember csontot összeroppantó hatalmas óriáskígyóra, vagy halálos mérgű viperára vagy csörgőkígyóra gondol, holott a kígyók, sőt a hüllők töredéke veszélyes csupán az emberre.

Ne felejtsük el azt sem, hogy az ember térhódításával, és környezetromboló tevékenyégével egyre több területet vesz el a természettől, és elsősorban az emberek vernek tanyát a kígyók világában, nem fordítva. A kígyóknak hálásnak kéne lennünk, hiszen pusztítják az emberi településekbe beköltöző, betegségterjesztő rágcsálókat. A vadon a hüllők birodalma, mi léptünk be az ő területükre. Ugyanez történik, amikor valakit cápatámadás ér. Az emberek csak a számokat jegyzik meg, hogy évente ennyien halnak meg cápatámadás következtében, azt azonban elfelejtjük, hogy a víz nem az ember természetes élettere, a cápa viszont otthoni terepen van, ő a tengerek csúcsragadozója. Ha bemerészkedünk egy számunkra ismeretlen világba, számoljunk a következményekkel. A cápának az ember sem több mint egy jó falat, nem tesz különbséget ember és állat között, neki épp olyanok vagyunk mint egy fóka, mivel nem gondolkodik, hanem ösztönök irányítják. Mi emberek sajnos hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ránk nem vonatkoznak a természet szabályai, sőt mit irányíthatjuk azt csak azért, mert emberek vagyunk. Utálom azokat a kijelentéseket, hogy bizonyos állatok soha nem támadnak emberre. Az állatok nem különböztetik meg az embert az állattól, ha a területükre merészkedünk, akkor mi is felkerülünk a táplálékláncra és bizony megeshet, hogy egy ragadozó nekünk támad. Bár nem tartozunk a természetes élelemforrásához, azért a cápák és más húsevők is vadászni fognak ránk. Ugyanez a helyzet a hüllőkkel.



Ezen a hozzáálláson tehát sürgősen változatni kellene. Ha jobban megismernénk őket, talán nem viszolyognánk annyira a hüllőktől. Az emberek agyonvernek minden "rusnya csúszómászót", csak azért mert nem ismerik. Nagyon fontosnak tartom, hogy lehetőség legyen arra, hogy már kiskorban megismerkedjük ezekkel a lenyűgöző állatokkal. Érdekesnek tartom azt is, hogy a legtöbb ember, aki fél és iszonyodik a hüllőktől, felnőtt. Tapasztalatom szerint a gyerekek sokkal nyitottabbak és megértőbbek, velük kell elkezdeni az oktatást. Egyszer meg is kérdezte tőlem egy kisgyerek, amikor bemutattam neki a gabonasiklóimat, hogy: "Miért kell ezektől az állatoktól a felnőtteknek félniük, hisz ez a kígyó nem bánt?"  Minnél több időt szánunk a hüllők megismerésére, annál jobban fogjuk csodálni őket és annál inkább kinyílik a szemünk a bennük rejlő szépségre. Mindenki, aki bármilyen módon segít felhívni erre az emberek figyelmét, nagyon fontos küldetést hajt végre, hiszen az állatok nem tudnak felszólalni a saját érdekükben. Törékenyek, érzékenyek és sérülékenyek, de remekül alkalmazkodtak a szélsőséges viszonyokhoz és az életterükhöz. Nagyon kevés embert érdekelnek azok a szomorú tények, hogy mind a mai napig egyes délkelet-ázsiai országokban az étlapon szerepelnek a hüllők, kígyóhúst, és egyéb döglött állatokkal teli szeszes italokat szolgálnak fel, hogy sajnos még mindig nagy üzletág a krokodil és kígyóbőrből készült divatcikkek és használati tárgyak piaca, vagy hogy évente több száz béka leli halálát az autópályákon, miközben igyekeznek eljutni a szaporodóhelyükre. Foglalkoznunk kellene ezekkel a problémákkal, ahelyett hogy legyintünk: "Á, azok csak hüllők!" A hüllők valóságos túlélőművészek és őskövületek egyszerre, sokkal régebb óta élnek bolygónkon, mint mi!

Tisztelettel, megértéssel és türelemmel bánjunk a hüllőkkel, mert ők is mellettünk élnek a Földön, már sokkal régebb óta, mint ahogy az ember megvetette a lábát bolygónkon. 
Ha jobban odafigyelünk rájuk, sokat tanulhatunk tőlük és idővel talán még szépnek is fogjuk találni őket.