Az agámákról általában

Az agámáknak több mint 300 faja ismert. Előfordulnak Afrikában (Madagaszkár kivételével), Ázsiában, Ausztráliába és Dél-Európában. Észak-Amerikában nem fordulnak elő. Testfelépítésükben és genetikailag is a legközelebbi rokonaik a leguán-félék. Az agámák és a kaméleonok különlegessége, hogy fogaik függőlegesen nőttek rá az állkapocsra (acrodont fogak), míg a leguánok foga oldalról (pleurodont fogak).

Az agáma és leguánfélék az összes kontinensen megtalálhatók, ám sehol sem találhatók meg együtt -tulajdonképpen egymást helyettesítő állatcsoportok. Általánosságban elmondható, hogy az agámák az óvilági, a leguánok az újvilági területek lakói. A leguánok kialakulási központja valószínűleg Amerika és szétterjedésük eredményeként ma Kanada délnyugati részétől Patagóniáig megtalálhatók. Illetve néhány fajuk megtalálható Madagaszkáron és a Fidzsi és Tonga-szigeteken. Az agámák ezzel szemben Afrika, Ázsia és Ausztrália lakói.  

Az agámák könnyen felismerhetők háromszögletű fejükről és tompa orrukról. Sok fajnak erőteljes felépítésű a teste, lábaik néha meglehetősen hosszúak és robosztusak. A farok olyan hosszú, vagy hosszabb, mint a test. Gyakran viselnek háttarajt és hasonlót a farkukon vagy töviseket a pofán, a farkon, vagy más testtájakon. A szemhéjak és a dobhártya jól látható, a fülnyílás tágas. Testük általában durva tapintású, tüskékkel borított, emiatt tipikus "sárkány" kinézetet kölcsönöznek az állatnak. Az oldalról lapított testű agámák általában falakók. Nyelvük is vaskos, és gyakran hosszú. Sok faj enyhén képes változtatni a színét. Feltehetőleg a keméleonokkal volt közös ősük.

Agama atra

Territoriális állatok. Területüket fejbólogatással, "fekvőtámaszozással", farkuk csapkodásával védik. A hímek agresszívak egymással. Nappal aktív életmódot folytatnak, jól látnak. A gekkókhoz, gyíkokhoz hasonlóan veszélyhelyzetben képesek elveszteni farkukat, amely idővel teljesen vagy részlegesen újranő. A meleg éghajlatot jól viselik, sok faj sivatagokban és félsivatagokban honos. Táplálkozásukat tekintve a legtöbb faj ragadozó. Sok faj kiskorában inkább rovarokat fogyaszt, majd részben áttér a növényi táplálékra és felváltva fogyasztja a növényi és állati eredetű táplálékot. A nagyobb fajok madártojásokat, madarakat, rágcsáló ivadékokat és más gyíkokat is elfogyasztanak. Vannak csoportosan élő, de magányos agáma-félék is. 

Tojással szaporodnak. A hím párzás előtt fejbólogatással, színei kimutatásával vagy egyszerűbb tánccal udvarol a kiválasztott nősténynek. A párzás követően 8-30 tojást raknak, melyek 60-90 nap elteltével kelnek ki. Az utódok jól fejlettek, szüleik kicsinyített másai és rögtön önállóan vadásznak.

Keleti szakállas agáma (Pogona barbata)

Az agámák terráriumi tartása nem okoz nehézséget. Csupán néhány apróságra kell odafigyelni, például arra, hogy nappali életmódot folytató állatok lévén, szükségük van UV- fényre, valamint nagy méretű terráriumot igényelnek. A terrárium lehetőleg készüljön vastagabb üvegből, mert a nagyobb fajok igen erősek és hosszasan kaparják az üveget. Egy 200x60-as alapterületű terráriumban 1-2 nagyméretű agáma, vagy egy csoport kisebb méretű faj tartható. A hímek verekednek, ezért csak 1 hímet tatsunk terráriumonként. Ha kiskoruktól kezdve hozzá vannak szoktatva, nagyon kezesek és barátságosak tudnak lenni. Egy nem megfelelően szocializált, vad agáma azonban kihívást is jelenthet, hiszen tüskés testük összekarcolhatja az ember bőrét és a harapásuk is igen erős.