Eleségállatok

A gyíkok táplálkozásuk szerint lehetnek ragadozók, növényevők, illetve vegyes táplálkozásúak. A ragadozó és vegyes táplálkozású fajok állati fehérje szükségletüket legtöbbször kereskedelemben kapható rovarokból fedezik. Nyáron az étrendet változatossá tehetjük, akár magunk is foghatjuk az eleségnek szánt rovarokat a mezőről, de győződjünk meg róla, hogy megbízható forrásból szereztük a rovarokat. A mérgezések elkerülése végett a befogott rovarokat 4-5 napig tápláljuk magunk, figyeljük őket, nem pusztulnak-e el. Alaposan etessük őket vitamindús táplálékkal, gyümölcsökkel, zöldekkel, esetleg speciális vitaminokkal dúsított  rovartápokkal. Én most a ragadozó hüllők eleségeiről írok.

Sok hüllőtartó az eleségállatok magas ára és körülményes beszerezhetősége miatt otthon kezdi el tenyészteni a rovarokat. A legtöbb rovar otthoni szaporítása viszonylag könnyű. A rovartenyésztésnél a szellőzésre és a páratartalomra különösen oda kell figyelni. A kelleténél magasabb páratartalom esetén ugyanis elszaporodhatnak az atkák, melyek szó szerint megeszik az egész tenyészetet. Ha már egyszer megjelentek, akkor megszabadulni tőlük nem könnyű. Az összes rovart, kukacot ki kell szedni, tiszta vízzel lemosni és egy új tenyészetbe áthelyezni. A régi tenyészetet meg kell semmisíteni, az edényeket forró vízzel alaposan kimosni. Csak ez a járható út, mert mérgeket (pont a tenyészetünkben található rovarok miatt) nem használhatunk. Ne etessünk a rovarokkal erjedt, penészes vagy rothadó táplálékot, mert felelőtlenségünk hamar megbosszulja magát. Külön megvilágításra nem lesz szükség, de mivel a legtöbbjük a trópusokról származik, fűtésre igen. Ne felejtsük el, hogy a megmaradt táplálékot mindig el kell távolítani, a felgyülemlő “piszkot” ki kell takarítani a tenyészedényekből. Tücsköknél, csótányoknál a szökés megakadályozása érdekében a rovartenyésztő edény felső részét 5-8 cm vastagon belülről be lehet kenni síkosító anyagokkal, hogy ne tudjanak kimászni, illetve megoldás lehet, ha harisnyával lefedjük a tartályt. Erre a célra tökéletes a gyógyszertárban kapható petrolátum is.

Lisztbogár:  

Talán a legegyszerűbben tenyészthető élőeleség rovarevők számára a lisztkukac. Hátránya, hogy viszonylag magas a kitin és a zsír tartalma, a kényesebb gyomrú állatok számára ezért nem épp a legideálisabb táplálék. Vitamin - és ásványianyag tartalma alacsony. Néha a kisebb gyíkok emésztetlenül kihányják a kukac kemény kitinvázát. Sok tenyésztő használja azonban alapeleségként, mert rendkívül jól lehet gyíkokat neveli a lisztkukacok feletetésével. Magas zsírtalama miatt hízlal, így 4-6 hónap alatt elérhetjük, hogy állatunk, pl. a gekkók kifejlett méretűre nőjjenek.

Leggyakrabban a búzakorpát használnak ”táptalajnak” a tenyésztéséhez. Ennek sajnos van egy komoly mellékhatása, amiről viszont kevesen tudnak. Ugyanis a búzakorpa nagy mennyiségben tartalmaz phytic savat. Ez az anyag jelentős mértékben gátolja az ásványi anyagok felszívódását (kalcium, magnézium, mangán, cink, stb). Emiatt ezekkel a liszkukacokkal etetett állatok – még extra ásványi anyag adagolása esetén is – gyakorta hiánybetegségben szenvednek. Ennek kivédésére vannak, akik etetés előtt megnedvesítik a lisztkukacot és “bepanírozzák” különféle porokkal (kalcium, vitaminok). Mások inkább fecskendővel injekciózva “töltik fel” a kukacokat. Hátránya ezeknek a módszereknek, hogy macerásak és vannak hüllők amelyek az így kezelt kukacokat utána már nem nagyon akarják megenni. Egyszerűbb és kényelmesebb megoldás, hogy a táptalajt cseréljük le valami másra. Erre a célra pedig tökéletesen megfelel a zabpehely. A táptalajhoz keverthetünk még lemezes haltápot, vagy csirke indító tápot is. A lisztkukacok esetében különösen érvényes a mondás, hogy: “az vagy amit eszel”,  mert a megfelelően táplált kukacok sokkal egészségesebb táplálékot jelentenek utána az őket elfogyasztó állatoknak is. Szóval mielőtt állatainknak adnánk őket, 3-4 napig bőségesen etessük vitamindús táplálékkal a kukacokat.

Tücskök:

Tücsök tenyésztésre a házi tücsök, a kétfoltú tücsök, vagy a banán tücsök (Gryllus assimilis) jöhet szóba. Lehet még próbálkozni a nálunk is honos mezei tücsökkel, de a hímek sokkal hangosabbak, mint az előző fajok hímjei és erősen territoriális viselkedésük miatt nem a legideálisabbak tenyésztési célokra. A nemeket az összes fajnál a nőstények potroha végén található tojócső miatt jól meg lehet különböztetni egymástól. Tenyésztés szempontjából nincs nagy különbség köztük, mindegyik fajnál azonos módon kell eljárni. Szeretik a meleget, a tenyészet hőmérséklete 28-30 C° körüli legyen. A banán tücskökkel érdemes talán elsőként szerencsét próbálni, mivel ezek a legkevésbé hangosak. Azt azért tudni kell, hogy aki tücsök tenyésztésébe akar belevágni, annak fel kell készülnie az esetlegesen több száz tücsök közreműködésével nyújtott zenekari koncertekre és az elkerülhetetlen szökéshez. Néhány egyed ugyanis szinte bizonyosan el fog szökni, ki fog ugrani a tartóedényből, amikor a tücskökkel dolgozunk. Ha néhány példány elszökött a lakásban, ne használjunk mérget. A szobák sarkaiba tegyünk ki fűrészpor-sütőpor keverékét, attól elpusztulnak. A nagy tömegben lévő tücskök másik negatívuma a jellegzetes szag, ami az ilyen tenyészetekből árad és ezt nem mindenki viseli el. Hiába is takarítjuk ki szorgosan az ételmaradékokat a tárolóból, ettől a szagtól nem fogunk tudni megszabadulni. Ha elpusztult tücsköt találunk a tenyészetben azt azonnal távolítsuk el, mert csak még jobban növeli az illatfelhő töménységét és a bomló test bakteriális fertőzést okozhat. A tücsköket is dús táplálékkal etessük, ellenkező esetben ugyanis kannibálok lesznek, és a tenyészet alja tele lesz a haldokló, félig megevett és döglött példányokkal. Nagyon fontos a megfeleő szellőzés, ugyanis a túl magas páratartalom és a kicsapódó víz napok alatt az összes tücsökkel végezhet! Itatónak használjunk bevizesített papírzsebkendőt, vagy törlőkendőt, mert a tücskök a legkevesebb vízbe is hajlamosak belefulladni.
 

A tenyészet számára a legjobb egy üveg terrárium, melynek a tetejét dróthálóval célszerű lefedni (különben a kicsik a sarkoknál másznak ki, a nagyok pedig egyszerűen kiugranak belőle). A szükséges meleget lámpával, vagy a terraristák által is használt talajmelegítővel tudjuk biztosítani. A terráriumba tegyünk üres tojástartó dobozokat, hogy a tücsköknek legyen hova bújniuk. Aljzatnak a könnyebb takarítás érdekében ne használjunk semmit, hanem egy külön kis tálban (a lehető legmelegebb helyre) helyezzünk be homok, kerti föld és tőzeg keverékét, a nőstények ebbe fognak majd lepetézni. A tálkában lévő földet tartsuk nedvesen (de ne legyen túlságosan nedves, mert befulladnak a peték). Sajnos a kifejlett állatok képesek megenni a petéiket, így a tálkában a föld felszínére tegyünk egy szúnyoghálót, ezzel meggátolhatjuk, hogy a tücskök a petékből lakmározhassanak. A peték kelési ideje nagyjából 10 nap.
Etetésükre megfelelnek a növényi anyagok (gyümölcs, zöldség), de nagyon vigyázzunk, nehogy vegyszer maradék legyen bármi ételen amit adunk nekik, mert könnyedén kiirthatjuk vele a teljes tenyészetet. Mivel szükségük van némi állati eredetű fehérjére, így kevés reszelt tojást, túrót is adjunk nekik, de még jobb ha száraz macska vagy kutyatápot kapnak, az nem romlik, vagy büdösödik meg.
Ha egyszer beindult a tenyészet, akkor hamarosan nagy mennyiségű és különböző méretű tücsökkel lesz tele a tenyésztő láda, ezek aztán bármilyen méretű és fajtájú hüllő (vagy madár, emlős, stb.) számára kiváló minőségű táplálékot biztosítanak.

Csótányok:

A csótányok a legjobb és legegészségesebb táplálékforrások szinte bármilyen rovarevő állat számára, mert nagyon magas a fehérje és vitamintartalmuk és kevés zsírt tartalmaznak. Ha valaki csótánytenyésztésre adja a fejét, akkor vagy az argentin csótány (Blaptica dubia) vagy pettyes csótány (Nauphoeta cinerea) esetleg az erdei, “csoki” vagy más néven orosz csótány (Shelfordella lateralis) közül választhat. Ez utóbbit én nem próbáltam még tenyészteni, de a magasabb páratartalomtól eltekintve a tartása és tenyésztése teljesen megegyezik a pettyes csótányéval.

A csótányok az összes többi rovarnál egyszerűbben tenyészthetőek, szaporák, táplálóak, ráadásul nem ciripelnek és nem is olyan büdösek mint a tücsök. Néhány fajuk még kimászni is alig tud a sima falú edényekből és mivel kifejezetten a trópusi éghajlatot szeretik, így esetleges szökésük esetén sem kell attól tartani, hogy ellepik az egész környéket. Fehérje tartalmuk messze a legmagasabb (a marhahúséval vetekszik!), a hasznos táplálékra jutó kitin pedig lényegesen alacsonyabb, mint a lisztkukac esetében. Az egyetlen hátrányuk, hogy csótánynak hívják őket, így a családot lehet nem lesz könnyű meggyőzni egy tenyészet beindításának szükségességéről.
A csótányok mindenevők, de ez nem azt jelenti, hogy pusztán hulladékkal etetve megfelelő minőségű táplálékot jelentenének az állataink számára. Ha rossz minőségű ételt adunk nekik, akkor a csótányok beltartalma is gyengébb lesz, mintha odafigyeltünk volna a táplálásukra. Ráadásul az esetleges romló élelmiszerek kellemetlen szagot árasztanak a tenyésztartály közelében, a bomlásnak indult anyagok, káros baktériumok pedig az állományunkat fertőzhetik meg. Az idény jellegű, olcsó (de nem permetezettel) járunk a legjobban. Felhasználás előtt alaposan mossuk meg, mert a táplálékukon maradt esetleges vegyszer maradványok rövid idő alatt tömeges pusztulást okozhatnak. Állati eredetű fehérje igényük és változatos táplálásuk elősegítésére a fentiek mellé adjunk nekik száraz kutya vagy macskatápot is, így olcsón megoldható a tenyészet táplálékkal történő ellátása. Én a már tücsköknél bevált lemezes haltápot is kipróbáltam, ugyanolyan étvággyal ették mint a kutyakaját, de szerintem a haltáp az összetétele miatt jobban megfelel. Ha nagy tételben vesszük, akkor literenkénti ára nem kerül többe néhány száz forintnál. Egy kis tenyészetet már akár egy 10 literes befőttesüvegben vagy akváriumban be lehet indítani, egy nagyobb műanyag hordó vagy egy 60-80 literes akvárium pedig már komoly mennyiség előállítását teszi lehetővé. Táptalajra nincs szükség, sőt egyáltalában nincs szükség talajra (emiatt a takarításuk is egyszerűbb). Búvóhelynek tojástartó papír dobozokat tegyünk be, illetve egy műanyag tálcát ahova majd a táplálékot helyezzük. Hőmérséklet igényük nagyon magas (30 – 35 C°), ez azért jó nekünk, mert a mi éghajlatunkon nem tudnak szaporodni, ha kijutnának a lakásba vagy a szabadba. Szobahőmérsékleten már csak vegetálnak, 10 C° alatt pedig rövid időn belül elpusztulnak.
 

Az összes csótányfaj közül a legideálisabb tenyésztési célra az argentin csótány. Csak egy kicsivel kell magasabb páratartalom neki mint a pettyes csótány esetében, ugyanakkor ez a faj is “elevenszülő”. Méretre jóval nagyobb az előzőeknél, akár a 4,5 centimétert is elérheti a kifejlett egyed testnagysága, ezért elsősorban nagytestű gyíkok elesége. A fiatal egyedeket azonban a kisebb állatok is szívesen fogyasztják. A nemek könnyen megkülönböztethetőek, a hímeknek jól látható szárnyuk van, míg a nőstényeknek csak egy aprócska szárnycsonk jutott. Nagyon kényelmes mozgású rovarok. A csótányokra jellemző a fejveszett rohangálás, de ezek kifejezetten nyugisak hozzájuk képest. Fejlődésük lassabb, 3-4 hónapnak is el kell telnie amíg a petéből kikelt kicsikből ivarérett, kifejlett egyedek lesznek. Viszont akár két évig is elélhetnek és szinte egyáltalán nem tudnak üvegen mászni, ezért tartásuk is könnyű. Bár ugyanúgy mindenevők mint az előző fajok, de az én tapasztalatom szerint ezek különösen rajongnak az édes gyümölcsökért. Amikor vödörszámra dobálják utánunk az olcsó narancsot a nagyobb kereskedelmi hálózatok boltjaiban, érdemes beszerezni egy nagyobb mennyiséget belőle. Az édes narancsot aztán akár minden nap adhatjuk nekik, nem fogják megunni. Azt azért érdemes még tudni, hogy a citrusfélék héját ne adjuk nekik, mert olyan sokféle vegyszerrel kezelik azt, hogy egyértelműen káros emiatt a rovarok számára.
 

Viaszmoly:

  Nagy viaszmoly, illetve a kis viaszmoly közül választhatunk, melyek igen tápláló, kitinben szegény, de zsírban gazdag táplálékforrások. Komoly hátránya, hogy tenyésztése meglehetősen macerás. A hernyók a legapróbb résen is kimásznak, a lepkék pedig akármilyen óvatosak is vagyunk, rendszeresen kirepülnek. Szerencsére sem az ételt, sem pedig a ruhákat nem rágják meg, de a legváratlanabb helyeken fogunk találni begubózott bábokat, vagy éhen halt lepkéket. A viaszmolyok tápláléka ugyanis kizárólag a méhviasz! Sajnos manapság meglehetősen nehéz méhviaszhoz jutni és ha mégis, akkor gyakran túl drágán adják. Szerencsére a hernyókat be lehet csapni, ha jobb nincs, kénytelenek lesznek beérni a mesterséges táppal. Ez a táp pedig a következő: 4 rész zabpehely (vagy kukorica pehely), 4 rész rizspehely (vagy rizsliszt), 2 rész méz, 1 rész glicerin. Ezt felmelegítjük (kb 35 C° hőmérséklet már bőven elegendő) és alaposan összegyúrjuk. Az állagának olyasminek kell lennie mint a gyurma. Ha hígabb, akkor sűrítsük kukorica vagy rizsliszt hozzáadásával, ha túl száraz lenne, akkor adjunk hozzá több mézet. A kész anyagból formázzunk öklömnyi gombócokat. Ezek egy részét egy jól záródó nejlon zacskóba helyezve a hűtőben tárolhatjuk a későbbi felhasználásig. A tenyészedénybe (ami lehet akár egy 5 literes befőttes üveg is) helyezzünk be a gombócokból párat, majd erre jönnek a peték vagy a már kifejlett lepkék. Az edényt sűrű szövésű dróthálóval fedjük le, mert a műanyagot rövid idő alatt átrágják.

A tenyészet akkor működik a leghatékonyabban, ha pontosan 28 C° hőmérsékleten tartjuk. Külön érdekessége a dolognak, hogy amikor már sok hernyó található a tenyészetben, akkor saját maguk is képesek megnövelni a hőmérsékletet. Ez persze csak vészmegoldás, így a fejlődés helyett a fűtésre használják el a táplálék egy részét. A lepkék életük során ezernél is több petét raknak le. Sajnos a legoptimálisabb körülmények között tartva sem élnek olyan sokáig mint a méhkaptárakban, így szerintem a tenyésztett lepkék ennek csak maximum a felére képesek. A táptalajt akkor kell cserélni, amikor annak a felszínén megjelennek a hernyók. Ekkor a gombóc belső része már gyakorlatilag elfogyott és néhány napon belül összeomlik. Az életciklusuk meglehetősen gyorsnak mondható: kb másfél hónap. Ennyi időnek kell eltelnie a peterakástól a petéből kikelt lárva kifejlődésén át a következő ivarérett generáció megjelenéséig.
A tenyészetre a legnagyobb veszélyt az atkák jelentik. Vigyázzunk a páratartalommal, ha sikerül azt 30% körüli szinten tartani, akkor nem kell félni az atkák megjelenésétől.

Perui gyászbogár:

Magas kitintartalma mellett nem sokkal kedvezőbb a tápértéke mint a lisztkukacnak. A perui gyászbogár lárvája ráadásul harapós is. Fiatal állatoknak csak akkor szabad adni, ha előtte alaposan megropogtattuk egy csipesszel a lárvákat. Mivel a perui gyászbogár számára 70%-os páratartalmat kell biztosítani, ezért itt is fontos a jó szellőzés. Tényészedénynek ugyanolyan méretű, kialakítású tartály megfelelő mint a lisztkukacok számára használatos. Vannak akik földdel kevert tőzegre esküsznek mint táptalaj, de a gyakorlatban ugyanolyan jó eredményeket lehet elérni egy korpás- zabpelyhes keverékkel, mint a lisztbogár esetében. Azonban ez esetben vigyázni kell, hogy a táptalaj a magasabb páratartalom miatt nehogy penészedésnek induljon. A gyászbogarak egyébként nem válogatósak, szinte bármit megesznek, de táplálásuk során rendszeresen állati eredetű fehérjére is szükségük van.

 Tenyésztésük nem nehéz, így könnyedén eljuthatunk a már bebábozódásra kész, megfelelő méretű kukacokig. A gondok itt kezdődnek. A kukacok nem akarnak bebábozódni. Ez mondjuk jó, mivel sokáig fel lehet használni a kukacokat a bebábozódás veszélye nélkül, de tenyésztéshez pont nem erre van szükség, hiszen nekünk kifejlett bogarak kellenek. De mi a baj, miért nem bábozódnak be? Nem kell megijedni, ez teljesen normális jelenség. Egyszerűen a kukacok olyan feromont termelnek, ami meggátolja a többieket a bebábozódásban. Ha azonban a kukacokat külön tesszük, akkor rövid időn belül (a többiek közelségének megszűnésével) be fognak tudni bábozódni. Ez egy kicsit macerássá teszi a dolgokat, mert minden  egyes kukacnak egy önálló “lakást” kell biztosítani a bábozódás idejére. Erre a célra egy aprócska doboz vagy orvosságos üveg tökéletesen megfelel. Helyezzünk bele egy kevés táptalajt és egy darab lárvát. Ügyeljünk a szellőzésre is. A bebábozódás után valamivel kevesebb mint egy hét kell a rovar kikeléséig, és kb. még három hét az első peték megjelenéséig. A bábból frissen kikelt bogarakat ne tegyük azonnal össze, mert bizony alaposan megrágják a még meg nem keményedett kitinvázzal rendelkező társaikat. Ugyanígy gondot jelent, hogy a petéket mind a kifejlett bogarak, mind pedig a lárvák elfogyasztják.

A feletetni kívánt lárvákat, a lisztkukaccal ellentétben, ne tartsuk hűtőben, mert 15 °C alatt rövid időn belül elpusztulnak!

 Földigiliszta:

Nagyméretű hüllőknek kiváló eleség. A tenyészet kialakításához szerezzünk be egy nagyobb vödröt vagy műanyag ládát. Mivel a pangó víz nem tesz jót a tenyészetnek, így az edény aljára fúrjunk apró lyukakat amin keresztül a felesleges víz eltávozhat. Alulra 5 centis rétegben sódert helyezzünk, arra pedig egy műanyag szúnyogháló kerüljön (megakadályozandó, hogy a giliszták az alsó sóderes rétegbe juthassanak). Erre mehet egy réteg föld amit jó minőségű lombföld és tőzeg keverékéből készítsünk (80% lombföld, 20% tőzeg). Táplálékukat keverjük a földhöz vagy rétegekben helyezzük az edénybe. A földigiliszta mindenevő, de mivel nincs megfelelő emésztőnedve ami a nehezebben emészthető anyagokat segítene lebontani, így a földben található korhadó (de nem rothadó) anyagokat eszi meg. Erre a célra használhatunk kerti avart, zabpelyhet, kukoricadarát, stb. Nagyon vigyázzunk, hogy a különböző műtrágyák és rovarölő szerek a gilisztát éppúgy megölik mint a rovarokat, így csakis tiszta, vegyszermentes anyagokkal tápláljuk őket. A kész tenyészet tetejére zsákvászont helyezzünk (az alá tudnak kimászni a giliszták) és tartsunk az egész tenyészetet nedvesen, de nem lucskosan. Kerüljük a nagy melegeket, a legjobb hely talán a pince vagy valami nem túl meleg tároló helység. Télen vigyázni kell a hőmérséklettel, mivel ha a földréteg átfagy, akkor a giliszták is elpusztulnak. A tenyészetnek nem kell világítás, sőt az kifejezetten káros, ugyanis az erős fény akár egy óra alatt képes elpusztítani a gilisztákat, mivel a vérsejtjeik elbomlanak a fény hatására. Friss táplálékot számukra a zsákvászon alá helyezhetünk, ha a régi már elfogyott volna. Az egész tenyészetet évenként egy – két alkalommal átpakolhatjuk egy másik előkészített edénybe vagy lecserélhetjük a felső kétharmad részét friss földkeverékre. 

A közhiedelemmel ellentétben a kettévágott gilisztából nem lesz két giliszta, csak a levágott végét képes visszaregenerálni. A közepénél kettévágott giliszta elpusztul.

Sáskák:

A sáskák a nagytestű gyíkok kedvelt eledele. A kisebb fajokat és a nem teljesen kifejlett állatokat a kistermetű gyíkok is el tudják fogyasztani.A sáskáknak napi 12-16 órát kell 30-34 fokos meleget hőmérsékletet biztosítani. Éjjelre csökkenthetjük a hőfokot 25-29 fok közé. A hosszú nappalok magasabb tojáshozamot eredményeznek. A tartóedényben a páratartalom legyen alacsony, inkább hálóból készítsük, ne üvegből. Az ürülék a háló vagy perforált alapon (0,8mm lyukakat készítsünk) keresztül kipotyog, ezt naponta érdemes eltávolítani. Használjunk enyhén nedves komposztot, pl. homok-komposzt keverékét legalább 120mm vastagon egy edényben. Kereskedelemben számos faj megtalálható, például az afrikai vándorsáska, a keleti vándorsáska, a pusztai vándorsáska, vagy a sárgatarkójú sáska.

A sáskák mindenféle levelet, szénát, zöldet és gyümölcsöt elfogyasztanak. Fogságban főleg friss vagy száraz fűvel, búzával, rozzsal, árpával etetik őket. Zabpelyhet, vagy tejbe áztatott kenyeret is adhatunk nekik. Egyes fajok igényesebbek lehetnek, pl. igényelhetik a szederlevelet , káposztát, vagy salátát. Télen kaphatnak csíráztatott búzát, nádat, vagy préselt szénát. A tenyészetet ne permetezzük és vizestálra sincs szükség. A fűevőknek tegyünk be gumigyűrűvel összefogott fűcsomókat, a szederkedvelőknek akasszunk be szederágakat. A régi, lerágott eledelt távolítsuk el. Egy jól működő tenyészállománynak rengeteg táplálékra van szüksége!

A nőstények nagyobbak a hímeknél, és tojókampójuk könnyen kivehető. A hímeknek egy egyszerűbb genitális pajzs tallható a potrohuk végén.

Mivel felfüggeszkedve vedlenek, a terrárium legalább háromszor legyen magasabb, mint az állat kifejlett hossza. Általában nem zajosak, néha egy-egy példány ugráskor nekiütődik a tartóedény fedelének, de különösebb hangot nem adnak.

 Rovarok tápérték táblázata: