A szárazföldi teknősökről általában
Hozzávetőlegesen 259 teknősfajt tartanak nyilván, amelyek a szárazföldön, a tengerekben és az édesvizekben egyaránt megtalálhatók. A szárazföldi teknősöknek 45, a tengerben élőknek 8, az édevízieknek pedig 206 faja ismeretes. A számok kissé eltérhetnek, mivel a fajok, alfajok nem mindig egyértelműen elhatárolhatók. A teknősök rendjén belül megkülönböztetjük a nyakrejtők és a nyakfordítók két alosztályát.
A szárazföldi teknősök Ausztrália és az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensen megtalálhatók. Meleg, száraz élőhelyeken, sivatagokban, sztyeppékek és szavannákon fordulnak elő. A teknősök jellegzetes megkölönböztető jegye, a páncél az állat testével együtt, annak egész életén át folyamatosan növekszik. Fiatalabb korban a növekedés üteme gyorsabb és koruk előrehaladtával lelassul. A páncél két rétegből tevődik össze: a szarupajzsok alkotják a lemezt, a külső vázat, a csontos, belső réteg pedig szilárdan és szervesen kapcsolódik a külsőhöz. A páncélt sűrűn átszövik az erek és idegszálak, sérülései fájdalmat és vérzést okozhatnak. A teknősök sokkal sebezhetőbb állatok, mint azt sokan gondolnák. Az egészséges teknősöknél a szaru- és csontréteg azonos gyorsasággal növekszik. Minden külső szarulemez egy újabb gyűrűt alkot a páncél középpontja körül. Az állat megszületésekor a lemezek azonos méretűek. A nagyobb testű állatoknál a lemezek központja nem esik egybe a mértani középponttal, mivel bizonyos testrészeken a lemezek gyorsabban növekednek. Ez a folyamat a páncél méretét is megváltoztatja. Ha egy kifejlett állatot felülről nézünk, feltűnik, hogy a fiatalabb, kerekded páncéllal rendelkező egyedekhez képest ezeknek oválisabb a páncéljuk. A fogságban tartott állatok korát a gyűrűk növekedése alapján nem lehet egyértelműen meghatározni, viszont a növekedés utal az állat egészségi állapotára.
A szárazföldi teknősök oszloplábúak és az édesvízi fajokkal ellentétben nincs úszóhártya a lábujjaik között. A lábujjak száma fajonként változik és a mellső lábakon található ujjak száma sem egyezik meg a hátsó lábakon lévők számával.
A teknősök szájának peremét szaruhártya keresztezi, fogak helyett úgynevezett szarucsőrük van, mellyel darabokra tudják szaggatni a táplálékukat. A teknősök szájának szarukerete egész életük alatt növekszik. A mindenevő fajoknál a szájat körülvevő szaruperem éles, míg a növényevőké csipkézett formájú. Nyelvük nem mozgékony. A teknősök látása rendkívül jó. Formájuk és színük alapján már messziről felismerik a táplálékot. Szaglásuk is kiváló. A teknősök csak belső füllel rendelkeznek, a szemek mögött található fülnyílást bőr zárja le. 50-100 éves kort is megélhetnek.
A szárazföldi teknősök növényevők, zöldségeket, gyümölcsöket és hajtásokat fogyasztanak. Néha adjunk nekik állati eredetű táplálékot, pl. lisztkukacot, vagy egyéb fehérjeforrást (vízbe áztatott macskatáp). A fiatal állatoknak különösen nagy szükségük van kalciumra és D-vitaminra. A fiatalokat naponta kell etetni, a felnőtteket elegendő hetente két-három alkalommal. A változatos táplálék alapvető fontosságú.
Mivel a legtöbb faj nagyra növő, ezért biztosítsuk a lehető legnagyobb alapterületű terráriumot a számukra. Építsünk búvóhelyeket kövekből, téglából vagy fából. A levegő hőmérséklete legyen magasabb, mint a talajé, mert a teknősök számára ártalmas, ha felmelegedett hassal hideg levegőt lélegeznek. Talajnak használhatunk homokot, vagy az erdei fajok számára tőzeget, fenyőkérget. A teknősök békés állatok, kézbevehetők, ritkán harapnak. UV világítás szükséges!
A hímek fejbólogatással udvarolnak és hangot is adhatak. Néhány faj nősténye képes raktározni a spermát, így akár négy év elteltével is képesek tojást rakni újabb párzás nélkül. 10-50 tojást raknak.
A kereskedelemben kapható szárazföldi teknősök CITES-listán szerepelnek, tartásuk engedélyhez kötött.
A Földön található legnagyobb szárazföldi teknős a galapagosi óriásteknős, melynek 10 alfaja ismert, mindegyik szigorúan védett. Testtömegük 400 kg, testhosszuk elérheti a 180 cm-t a fejtől a farokig. Súlyos teknőjének alakja mutatja, milyen élőhelyen él. Azon alfajoknak, amelyek dús növényzettel borított területen élnek, a páncélja boltozatos, a lába és nyaka is rövidebb, így nem tudnak olyan magasra nyújtózni. Más területeken élő alfajoknak, ahol gyérebb a növényzet, a páncéljuk nyereg alakú, valamint hosszabb nyakuk és lábuk is segíti őket abban, hogy jobban elérjék a növényeket. A harmadik típusba a kettő ötvözete tartozik. Ez az élőhelyhez köthető morfológiai változatosság nagy hatással volt a szigeteken tartózkodó ifjú Charles Darwin.
|