Reptile Land
Reptile Land
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Agámák
 
Gekkók
 
Kaméleonok
 
Leguánok
 
Gyíkok, szkinkek
 
Varánuszok
 
Szárazföldi teknősök
 
Vízi teknősök
 
Óriáskígyók
 
Siklók
 
Mérgeskígyók
 
Krokodilok
 
Kétéltűek
 
Ízeltlábúak és puhatestűek
 
Színváltozatok
 
Állatok

Veszélyeztetett fajokról

A veszélyeztetett fajok többségét nem ismerjük eléggé. Számos faj, a többség valamilyen mértékig az ember miatt került a kihalás szélére. A tudósok eddig több mint 1,5 millió fajt azonosítottak, csak a rovarok népes családja mintegy 30 millió fajt számlál. A tengerek mélyét, a dzsungeket és számos más élőhelyet még nem térképeztük fel. Szomorú lenne, ha azelőtt elvesztenénk ezeket az élőhelyeket a bennük élő fajokkal együtt, mielőtt megismernénk, vagy egyáltalán felfedeznénk őket.

Változó világunkban minden állat az életben maradásért küzd. Az ember egyre több helyet, vizet, élelmet, tárgyat, többe energiahordozót és több utat kíván. Ezek az igények apasztják a földi erőforrásokat, beleértve a vadvilágot is. Az ember tönkreteszi és megváltoztatja a természetes élőhelyeket, az állatok kiszorulnak azokról a területekről, melyek nélkülözhetetlenek az életben maradásukhoz. Sok állat képes arra, hogy a megváltozott körülmények között éljen. A farmok például újfajta táplálékot szolgáltatnak a vadon élő állatoknak, sok más állat pedig kiválóan alkalmazkodott a városi élethez.

Az ember szerencsére még nem tette annyira tönkre az élőhelyeket, hogy teljesen alkalmatlanok legyenek az állatok számára. A változások néha csak nehezebbé teszik az életüket. A folyókon élpülő gátak például megakadályozzák, hogy a halak a fölötte vagy alatta lévő szakaszra ússzanak. A szarvasmarhák legeltetése jócsán megritkítja a vadon élő fajok számára elengedhetetlen cserje és fűféléket.

Bizonyos élőhelyek eltűnése nagyon aggasztó. A nedves területek, lápok, mocsarak az egész világon gyors ütemben zsugorodnak, mivel lecsapolják vizüket, vagy feltöltik őket földdel. Ennek következtében a talaj elég száraz lesz ahhoz, hogy gazdálkodjanak rajta, így viszont sok vízi állat és madár veszti el életterét.

A trópusi esőerdők és dzsungelek a környezetpusztítás jelképei. A fakitermelés földönfutóvá tesz számos állatfajt, a leégetett, parlagon hagyott földeknek pedig néha több száz évre van szükségük ahhoz, hogy kiheverjék a pusztítást.

A gondatlanul kibocsátott hulladék, szennyvíz és vegyi anyagok a talajt, a folyókat és tengereket, a gyárak és autók füstgázai pedig a levegőt szennyezik. A túl sok szennyező anyag felhalmozódik az élő szervezetekben és károsodást, mutációt és halált okoz.

Az állatok a vadászoktól közvetlenül is elpusztulnak. Az értelmetlen sportvadászat és az orrvadászat sok fajt taszított a vörös listára. Egyes állatokat a bundájukért, szőrméjükért, héjukért, tülkükért, szarvukért pusztítják. Az ember nem tud csak annyit elvenni, amennyi szükséges. A papagájok és teknősök kedvelt hobbiállatok. Befogásuk és fogságban tartásuk csökkenti a vadon élő állományt. Sok állat még azelőtt elpusztul, mielőtt a rendeltetési helyére kerülne. Még ma is fognak be majmokat és egyáb állatokat tudományos és orvosi célokra.

Nagy probléma az is, ha egy fajt olyan területen engednek szabadon, vagy magától kerül oda és szaporodik el, ahová nem való és ahol korábban nem éltek. Az emberek utazásaik során kutyákat, macskákat és patkányokat is magukkal visznek, sokszor önkéntelenül. Néhány egyed ezek közül elszökik és szaporodásnak indul, óriási kárt okozva az őshonos populációkban. Erre tipikus, többszörös példa Ausztrália és Új-Zéland. Ausztráliába így került a macska, a patkány, a nyúl, a kutya (melynek visszavadult leszármazottai a dingók), és például az óriásvarany. Ha túl sokat fogyaszt, vagy túslágosan jól zsákmányolja a bennszülött állaatokat, feborulhat a természetes egyensúly. Az elszigetelt szigetek állatai közül többnek nincs természetes ellensége. Új-Zélandon például amikor megjelentek a betolakodó patkányok, a földön költő, repülni nem tudó kivik nagyon megfogyatkoztak. Dél-Ausztráliába szándékosan telepítették be az óriásvarangyokat azt remélve, hogy megritkítja a cukornádültetvények rovarkártevőit. A varangyok azonban telhetetlenek és nem válogatósak, a kisemlősöket is megtámadják, köztük sok hasznos és ritka fajt. Mivel a varangyok mérgezőek, a velük táplálkozó ott élő ragadozókat is veszélyeztetik. A "gyógymód" tehát több kárt okozott, mint maga a "betegség".

A szigetek élővilága különösen érzékeny. Madagaszkáron például olyan állatok élnek, melyen sehol máshol a világon nem találhatók meg. Egyes fajok csak bizonyos tavakban, vagy egyetlen erdőben fordulnak elő. A szigetek nehezen elérhetők, rendszerint kevesebb faj él rajtuk, mint a kontinenseken. Az szigetlakó állatoknak kevés a természetes ellenségük, így nem tudják megvédeni magukat az új ragadozók és betolakodók érkezésekor.

A kihalás az evolúció természetes velejárója, a Föld története során számos alkalommal megtörtént már. A természetben mindennapos dolog, hogy az állatok egyedszáma nő vagy csökken. Olykor egy-egy faj egyedei eltűnnek, vagyis a faj kihal, ám ez lassú folyamat, sok nemzedék alatt következik be. Az ember túslágosan felgyorsította ezt a folyamatot természetromboló tevékenységével.

Bizonyos fajok rendkívül érzékenyek a változásokra. A nagytestű állatok nagy kiterjedésű élőhelyet igényelnek és nem túl népes az egyedszámuk. Erre jó példa az orrszarvú. Lassan szaporodik, csak egyetlen borjat hoz világra és az orvvadászok rövid idő alatt több ezer egyedet lőnek ki a tülke miatt. Valaha a Földön található 5 orrszarvú faj elterjedt volt Afrika és Ázsia- szerte, napjainkra azonban kisebb foltok kivételével szinte mindenhonnan eltűntek.

A veszélyeztetett fajokkal a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) foglalkozik. A szervezet hozzávetőlegesen meg tudja állapítani hogy mennyivel csökkent egy-egy faj népessége az utóbbi években, milyen veszélyek fenyegetik, és tettek-e már lépéseket a megóvásuk érdekében. Az unió Vörös Könyvében a fokozottan veszélyeztetett fajok listája szerepel.

Sajnos nagyon nehéz megfékezni azokat a hatásokat, amelyek a vadvilágot veszélyeztetik, ám mégis sok ember szeretne tenni az állatok jövőjéért. A vadvédelem egyik teendője, hogy olyan törvények szülessenek, amelyek csökkentik, vagy megtiltják az állatok elpusztítását és vadászatát. A CITES a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozza. Sok faj szerepel az első kategóriában, ami azt jelenti, hogy egyetlen ország sem engedélyezheti a velük való kereskedelmet. Ez az élő és kitömött egyedekre, sőt bármilyen állati árucikkre, húsra, bőrre, tülökre, vagy héjra is vonatkozik.

A tiltó rendeletek azonban nem mindig hatékonyak. Teljes mértékben nem is lehet megszüntetni az illegális orvvadászatot és  az állati termékekkel való kereskedelmet.

Ha egy faj nagy veszélyben van a szabadban, néhány egyedét befogják és megpróbálják fogságban továbbtenyészteni, majd az utódokat szabadon engedni. Ezzel a módszerrel már több fajta állatot mentettek meg a végleges kihalástól. Az arab nyársasantilopot tetszetős szarvért kiirtották természetes élőhelyéről a vadászok. Ománban sikeresen engedtek szabadon fogságban született egyedeket, hogy megóvják a végleges eltűnéstől. A Przewalski-vadló is hasonló sorsra jutott, a szabadból teljesen kipusztult, az egész faj arra a néhány állatkertben élő példányra volt utalva, melyeket visszavadítottak. A vadlovak esete igazi sikertörténet, ugyanis tökéletesen beilleszkedtek és szaporodni kezdtek. Mára már stabil populációik vannak. 

Az óriáspanda a veszélyeztetett fajok emblematikus jelképe. A kínai Wolong pandarezervátumban egyre sikeresebb a pandatenyésztés, évről évre több bébi marad életben, sőt ma már az ikerszülések sem ritkák. Pár éve még a mesterséges megtermékenyítésben látták a pandák jövőjét, mostanra azonban a természetes úton való fogantatás sem ritka. Kezdik tehát áthidalni az akadályokat.

 

Vannak azonban olyan állatfajok, amelyeknek már túl késő a segítség, mára már nem léteznek. Íme néhány jól ismert kihalt faj.

 

Mauritiusi dodo:

Ez a galambalkatúak rendjébe tartozó madár Mauritius szigetén élt. A dodók viszonylag nagyméretű, röpképtelen galambfélék voltak: a magasságuk kb. 1 méter, a tömegük pedig 20-25 kg körül lehetett. Nagy fejük, erőteljes csőrük, csökevényes szárnyaik és vaskos lábaik. A dodók életmódjáról viszonylag keveset tudunk, mivel csontmaradványok és hiteles feljegyzések alig maradtak fenn róluk. Annyi biztos, hogy Mauritius szigetének őserdeiben talajlakó életmódot folytattak, ahol különféle növényi termésekkel, illetve kisebb gerinctelen állatokkal táplálkoztak. Egy, ritkán két tojást költöttek ki a földön elkészített fészkeikben. Annak ellenére, hogy húsuk zsíros és rágós, szinte élvezhetetlen volt, a szigeteket felkereső utazók néha vadásztak rájuk. Az emberrel szemben bizalmas madarak nem futottak el a partra szálló hajósok elől. Szórványos híradások szerint a fűszerkereskedõ hajók matrózai sokszor furkósbottal öldösték le őket, hogy élelemhez jussanak. Kihalásukat a félénkség teljes hiánya és legfőképpen a telepesek által behurcolt és később elvadult háziállatok (kutya, macska, disznó, patkány, makákók) okozták, melyek felfaltál a tojásokat. Hozzájárulhatott kihalásukhoz élőhelyük, az őserdők tönkretétele: a fákat kivágták, és az erdők területén ültetvényes gazdálkodásba kezdtek. A különös formájú állat felkeltette a korabeli európaiak érdeklődését, ezért sok példányt Nyugat-Európába szállítottak, ahol főleg vásári látványosságként mutogatták őket, illetve múzeumokba kerültek. 1690-re teljesen kipusztultak.

  

 

Nagy alka:

A legnagyobb alkafaj volt, magassága mintegy 75 cm, tömege 5 kg körül lehetett. Tollazata és csőre fekete-fehér, lábai fekete színűek voltak. Kiválóan úszott, a víz alatt szárnyaival evezett, főként tengeri halakkal táplálkozott. A szárazföldön nehézkesen mozgott. Évente egyetlen, nagyméretű (110–140 x 70–84 mm) tojást rakott, ezt a kopár földön költötte ki, a fiókák júniusban keltek. Skandináviában és Északkelet-Amerikában a késői kőkorszakban már vadászták, Labradorban az i. e. 5. századtól vannak erre utaló nyomok. A húsáért, tojásaiért és a pehelytollaiért zajló intenzív vadászata a 8. századtól kimutatható. Mikor végül a kihalás közelébe sodródott, már a madárgyűjtemények megbecsült és értékes ritkaságaként is vadászták. A Brit-Szigeteken a skóciai St Kilda sziget melletti szirteken ölték meg az utolsó példányt 1840-ben, állítólag azért, mert boszorkánynak nézték.Az utolsó populáció Izland partjai mellett, a Geirfuglasker nevű vulkanikus szirten költött, amely az ember számára megközelíthetetlen volt. Azonban 1830-ban a szirt a tengerbe süllyedt, ekkor a madarak a közeli Eldey szigetre költöztek. Az utolsó költőpárt 1844. július 3-án látták, de kóborló példányok állítólag még 1852-ben is előfordultak (BirdLife International 2004).A világ múzeumai ma kb. 75 tojást, 24 teljes csontvázat, és 81 kitömött példányt őriznek a fajból.

 

 

Moa:

A moákat Richard Owen fedezte fel az európai tudomány számára 1839-ben. Azóta is csak töredékes csontjaik alapján ismerjük őket: közülük a „legkisebbek” alig 1 méter magasak és 18 kg tömegűek voltak, a legnagyobbak magassága pedig elérte a 3 métert, tömegük pedig a 230 kg-ot.

Egyes példányoknak a gyomortartalma is fennmaradt: ebből tudjuk, hogy főleg rovarokkal, puhatestűekkel, kisebb kétéltűekkel, illetve magvakkal, bogyókkal, gyümölcsökkel és levelekkel táplálkoztak. Más madarakhoz (és a hüllőkhöz) hasonlóan kisebb köveket is nyeltek, hogy segítsék a táplálékuk emésztését. Általában egy, ritkábban két tojást költöttek ki, amelyek héjai szerte Új-Zélandon fellelhetőek. Egyes kutatók feltételezik, hogy az egyes fajok jellegzetes hangokat adhattak ki: így hívogathatták egymást Új-Zéland többnyire nehezen járható területein.

Új-Zéland szigeteinek – az elszigeteltségük miatt – egyedülálló volt a faunája: az emlősöket csak néhány denevérfaj képviselte, nagyméretű hüllők sem éltek a szigeteken: így a szárazföldi gerincesek nagy részét a madarak adták. Mintegy tíz röpképtelen moa-faj élt a két szigeten, a túlnyomó részük erdőkben: gyakorlatilag ők foglalták el azokat az „ökológiai fülkéket” (niche), amelyeket más földrészeken az erdei emlősök (például őzek) töltenek ki. Ennek a faunának a csúcsragadozója egy óriási sasszerű ragadozómadár, a Haast-féle sas volt, amely a levegőből vadászott a moákra. Kihalásuk a maorik betelepülése után kezdődött, a XVIII.század elejére tehető a teljes kipusztulásuk. Nagyon valószínű, hogy a bennszülöttek intenzíven vadászták: a régészek számos helyet találtak Új-Zélandon, amelyek tanúsága szerint a maorik valóságos mészárlásokat vittek végbe a moák között. Apróbb zsákmányállataikat pedig a behurcolt patkányok irtották ki. Mikor az első európai hajósok kikötöttek a szigeteken (James Cook, 1769), már nem találkoztak élő példányokkal. Ennek ellenére néha felröppen a hír, hogy egyesek napjainkban is látni vélnek egy-egy példányt, azonban létezésüket néhány bizonytalan felvételen kívül semmi sem bizonyítja.

 

 

 Steller-tengeritehén:

A fajról az első - és egyetlen - részletes leírás egy hajótörést szenvedett orvos és természetbúvár, Georg Wilhelm Steller tollából származott, aki megfigyeléseit 1741-ben közölte. A híradás nyomán a helyszínre érkező hajók legénysége húsáért és zsírjáért gátlástalanul öldöste a tengeri teheneket. Steller leírása után mindössze 27 évvel az utolsó példányt is megszigonyozták, ezzel mindörökre eltüntetve a fajt a Földről. Hossza meghaladta a 7 métert, súlya az 5-6 tonnát. A tengeritehén a Parancsnok-szigetek körüli sekély, hideg vizek lakója volt. Csontjait megtalálták a Csendes-óceán északi részének partvidékén, ahol gyakori lehetett, délen Japánig és Kaliforniáig húzódott elterjedésének határa. Az utolsó populáció kiirtásának gyorsaságát alapul véve, valószínűnek tartják, hogy az eredeti elterjedési területéről a bennszülött vadászok irtották ki. Az is felmerült, hogy a tengeri vidrák számának megcsappanása is közvetett módon szerepet játszott a faj egyes területekről történt eltűnésében. A tengeri vidrákra szintén a bennszülöttek vadásztak, és ahol megfogyatkoztak, ott nagyon elszaporodtak a tengerisünök, amelyek a tengeritehén táplálékát hozzáférhetetlenné tették. Valójában a bennszülöttek csak kis területeken irtották ki a vidrákat, a tengeritehén könnyű zsákmány volt a számukra, és valószínűleg a vidrák vadászata nélkül is teljesen kipusztították volna a fajt mindazon területekről ahol hozzáfértek. Ezért lehetett az, hogy amikor Steller felfedezte a fajt már csak lakatlan szigeteken volt megtalálható, és a kihalás szélére sodródott.

 

 

Kvagga:

A kvagga az alföldi zebra egy alfaja volt, mely egykor nagy számban előfordult Dél-Afrika Fokföld tartományában. Abban különbözött a többi zebrafajtól, hogy a megszokott sávos minta kizárólag a teste első részén volt látható. A középső részen a csíkok elsötétültek, a sötét sávok közötti terület kiszélesedett, a hátsó lábak pedig sötétbarnák voltak. A név a zebrára használt khoikhoi szóból ered és hangutánzó szó, mellyel a kvagga hívását utánozták. A kvaggát eredetileg egyedülálló fajként, Equus quagga néven osztályozták, 1788-ban. A következő ötven év során sok más zebrafajt is leírtak a természettudósok és felfedezők. Sok idővel azelőtt, hogy ezt a kuszaságot kibogozták volna, a kvaggát a kihalásig vadászták. Bőrét lenyúzták és húsát háziállat-eledelként hasznosították. Az utolsó vadon élő kvaggát valószínűleg az 1870-es évek elején lőtték le és az utolsó fogságban élő egyed 1883. augusztus 12-én múlt ki az Artis Magistra Állatkertben, Amszterdamban. A különböző zebrafajok kuszaságából eredően, főleg a nagy nyilvánosság miatt, a kvagga még azelőtt kihalt, hogy rájöttek volna, hogy ez egy különálló faj. A kvagga volt az első olyan kihalt élőlény, melynek DNS-ét tanulmányozták. A Smithsonian Intézetben végzett jelenkori genetikai kutatások azonban azt bizonyítják, hogy a kvagga valójában nem volt teljes mértékben különálló faj, de körülbelül 120 000 és 290 000 évvel ezelőtt elvált a hihetetlenül változatos alföldi zebráktól. A kvagga és a létező zebrák közötti közeli rokonság felfedezését követően Reinhold Rau elindította a Kvagga Projektet Dél-Afrikában, melynek célja a kvagga újjáélesztése az alföldi zebra keresztezésével, az állatok vadonba történő visszatelepítésére. 2006 elején azt jelentették, hogy a projekt harmadik és negyedik generációja során olyan állatokat hoztak létre, melyek szinte ugyanolyan ábrázattal rendelkeznek és kvagga példányoknak tartották őket, habár kinézetük alapján az, hogy a projektnek sikerült az eredeti kvagga valódi "újrateremtése", vitatott. A konzervált állatokból 1984-ben vontak ki sikeresen DNS-t, ám a tenyésztéshez szükséges DNS helyreállítására alkalmazott technológia még nem létezik. Az olyan bőrök mellett, mint amelyet a Londoni Természettudományi Múzeumban is őriznek, világszerte 23 ismert kitömött és konzervált kvagga létezik. A 24. egyed Königsbergben, Németországban pusztult el a második világháború alatt.

 

 

Erszényesfarkas:

Az erszényesfarkasok kutyára emlékeztető állatok, de nem voltak rokonai a kutyaféléknek, mivel az utóbbiak méhlepényes, az előbbiek viszont erszényes emlősök voltak. A fajt George Harris írta le 1808-ban, latin neve magyarul kb. annyit tesz, mint „kutyafejű erszényes kutya”. Nevüket egyrészt a farkasokhoz hasonló testalkatuk és életmódjuk, másrészt pedig a tigrisekre emlékeztető csíkozásuk miatt kapták (13-19 sötét csíkot viseltek). Rövidszőrű bundájuk színe a szürkétől a sárgásbarnáig változott. Érdekesség, hogy az állkapcsait közel 180°-ra tudta kinyitni. Fürge, mozgékony állat volt: a hátsó lábaik hosszabbak, mint a mellsők és a beszámolók szerint 2 méter magasra is felugrott. Az erszényesfarkasok kipusztításukig Földünk legnagyobb testméretű erszényes ragadozói voltak: a hosszuk 100–200 cm között volt, amiből a farkuk több mint az egyharmadát tette ki; a marmagasságuk pedig kb. 60 cm. A testtömegük 20–25 kg között változott. Az erszényesfarkasok Ausztrália és Tasmania fás-füves térségein közepes és kisebb méretű kengurukra, kisebb erszényesekre és madarakra vadásztak általában egyedül, a nagyobb testű állatokra viszont kisebb csoportokban. Testalkatuk alapján zsákmányaikat feltehetően nem üldözéssel, hanem lopakodással és lesből támadással cserkészték be. Fogságban nem voltak válogatósak: majdnem minden nekik adott táplálékot elfogyasztottak. A nőstények nyáron (december és március között) hoztak világra 2–4 fejletlen kölyköt, akik körülbelül 3 hónapig anyjuk erszényében éltek. Vesztüket az európai emberek bevándorlása okozta, akik birkákat kezdtek el tenyészteni. A hatalmas birkanyájak könnyű prédát jelentettek az erszényesfarkasok számára, bár a birkanyájakon vámot vettek a telepesek elvadult kutyái is. Ennek ellenére a telepesek minden elpusztult birkáért az erszényesfarkasokat tették felelőssé. Ez oda vezetett, hogy 1838-tól hivatásos vadászokat fogadtak fel kilövésükre és 1886-tól az ausztrál kormány vérdíjat fizettet minden egyes kilőtt példányért. Utolsó ismert vadon élő példányát 1930-ban lőtték ki, utolsó fogságban tartott példányuk pedig, egy Benjamin névre hallgató hím 1936. szeptember 7-én múlt ki a hobarti állatkertben. A sors furcsa fintora, hogy 1936-ban nyilvánították védetté a fajt. Ekkor hirtelen megnőtt az érdeklődés irántuk. Létezésük egyértelmű bizonyítékát azonban máig sem sikerült fellelni, annak ellenére, hogy hatalmas összegeket ajánlottak fel a célra. 1986-ban hivatalosan is kihaltnak nyilvánították. Mivel több múzeumban őriznek alkoholban tartósított példányokat, ezért időközben felmerült, hogy a faj klónozással feltámasztható. A projekt 1999-ben kezdődött és a Sydney-i Ausztrál Múzeum kutatói végzik, akik bizakodóak a sikert illetően: már sikerült DNS-molekulákat kivonniuk, de még meg kell találni az összes gént és „összerakni” őket. A teljes DNS-t egy tasmán ördög petesejtjébe ültetnék be. Az erszényesfarkasok történetére nagyon találó Gerald Durrell angol természettudós egy mondata: „Az ember eleget tud ahhoz, hogy elpusztítson egy fajt, de még nem jött rá, hogyan lehetne újrateremteni, amit elpusztított”.

 

 

 

 

Forrás:

Az alap szöveg saját írás, a kihalt fajok forrása: www.wikipedia.hu

http://index.hu/tudomany/2013/05/07/utoljara_lathato/

 http://index.hu/tudomany/2013/05/07/utoljara_lathato/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Dr. Temesi Géza: A denevérek nem repülnek?
 
Chat
Kedves kérdezők! A hosszú eszmecseréket inkább emailen vagy Skypon vitassuk meg, ne itt! Persze nyugodtan kérdezhettek itt is, főleg ha csak 1-2 sürgős kérdésetek van.
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Terráriumi állat linkek
 
Más állat linkek
 
A nap vicce

A nap vicce

 

 
Statisztika
Indulás: 2012-06-09
 
Időjárás
 
G-mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Óra
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!