A háziasítás, másnéven domesztikáció tudatos folyamat, melynek során a vadon élő állatokból háziállat lesz. A háziállatok is több csoportra oszthatók. Kedvtelésből tartott állatokat tenyészthetnek vadászati célra, vagy díszállatnak. A gazdasági előnyökért tenyésztett és nemesített állatokat haszonállatnak nevezik. Az ember szolgálatában már évezredek óta állnak háziállatok. Mostani cikkem a háziasítás hatásairól szól.

Az állatok és növények különféle emberi célokra való tudatos tenyésztése nagyon régi folyamat. A háziasítás több emberi kultúrcentrumban egyszerre, egy időben, egymástól függetlenül történt és többnyire más és más fajokat érintett. A folyamat ma sem ér véget, hiszen nem egy olyan állatfaj van, amely valamilyen célból napjainkban válik háziállattá.

Az emberi kultúra történetében a legfontosabb szerep kétségtelenül a lónak jutott, holott nem ő volt az elsőként háziasított állat. A ló háziasítása a korai civilizációk idején, nagyjából 4000 évvel ezelőtt Közép-Ázsiában kezdődött, majd a mai Dél-Oroszország és Ukrajna, illetve Mezopotámia területén. A nomád lótartók hamarosan rájöttek, hogy lovon szállíthatják felszerelésüket, elkezdték tehát málhás lovakként használni őket. Nyugat- és Közép-Európában körülbelül 700 óta, a vaskortól használják a lovat hátas állatként. A ló őse az ázsiai vadló volt. Az amerikai musztángok a spanyol hódítók elszabadult és visszavadult házilovak leszármazottjai. Az indián őslakosság korábban egyáltalán nem ismerte a lovat.

A legrégebben háziasított állat a 15 ezer évvel ezelőtt háziasított kutya. A háziasítás hosszú folyamata során az eredeti állatból önálló faj jött létre. Egyes kutatók szerint ősei az emberek vadászatából és az étkezéseiből visszamaradt hulladékokra rászokott sakálfélék, valószínűleg aranysakálok voltak. Mások szerint azonban csakis a farkas lehetett a házikutya őse és az háziasítás kiinduló pontja. A kutyát követte a kecske (10 ezer éve), a juh (8 ezer éve), a sertés (8 ezer éve), melyet érdekes módon nemcsak a húsáért tartottak, de a lovakhoz hasonlóak szállításra is használták őket. A szarvasmarha (8 ezer éve), a macska (7 ezer éve) és még számos más állat a halaktól az ízletlábúakig évezredek, vagy századok óta az ember mellett él.

Jelenleg 430 kutyafajtát tartanak számon a világon

Állatok korai háziasításának lehetséges módjai:  a vadállatok egy-egy csoportjának foglyul ejtése, körülzárása, elkerítése és/vagy a fiatal állatok befogása és felnevelése lehetnek. Az utóbbi módszer ma is hatékony, bár megjegyzendő, hogy a vadállatok újszülötteinek felnevelése nem mindig jelent háziállatot. Ehhez a faji viselkedés megváltozása, a szelídülési hajlam, a szelídség tartós kialakulása és átörökítése is szükséges. A természetes kiválasztódás kulcsszerepet játszhat a folyamatban. A kutatók erre a feltételezésre jutottak például a kutyák kialakulásával kapcsolatban is. Valószínű, hogy egyes farkasok kevésbé tartottak az embertől, és élelem után kutattak a szemétdombokon. A farkasok hasznot húztak az emberi hulladékból, az embereket pedig a farkasok társasága segíthette a vadászatban, tehát külcsönösen előnyt jelentett mindkét fél számára a háziasítás.

Vadon élő (jobbra) és háziasított  (balra) fajok párosai

A háziasítás során változnak az állatok fiziognómiai jellegzetességei. Általánosságban elmondható, hogy a háziasított fajok kisebbek lesznek a vadon élő rokonaiknál, a csontjaik felépítése is változik, például a kutyánál és a sertésnél megrövidült az orrhossz és hosszában viszonyítva az egész koponya.

A háziasítás valamilyen szinten nem egészséges folyamat, hiszen ahhoz, hogy egy adott tulajdonságot, vagy jegyet továbbörökítsünk egy állatban, szükség van a beltenyésztésre, ezáltal fogékonnyá téve az egész állományt bizonyos betegségekre és genetikai elváltozásokra. Ezért szokták azt mondani, hogy idegrendszerileg és a tartásukat illetően a háziállatok és egyes színváltozatok érzékenyebbek és kényesebbek az eredeti formánál. A háziasítás gyakorlatilag olyan, mint az állat evolúciójának a felgyorsítása. 

Az emberek egyes jellegzetességeik alapján választották ki az állatokat, és az ilyen jegyekkel rendelkező egyedeket tenyésztették tovább. Így alakult ki a húsért, a tejért, az erejéért, a tetszetős külsejéért és más tulajdonságiak miatt kialakított háziállatok. Az emberek hajlamosak Istent játszani a háziasítás és a továbbtenyésztés során. Egy idő után már olyan állatokat hoztak létre, melyek teljes mértékben eltértek az ősi kiindulási ponttól, sőt olyanyira bizarr külsejűek voltak, hogy az ilyen állatok csakis mesterséges körülmények között maradhattak életben. Vegyük például a színváltozatokat. Az albinizmus a vadonban nagyon ritka jelenség, mivel a feltűnő színezettel a többitől kirívó példányok nem maradnak életben a természetben, a ragadozók nem tudnak megfelelően elrejtőzni és zsákmányt ejteni, az albínó növényevők pedig szintén felhívják magukra a figyelmet, így még azelőtt valamilyen ragadozó martalékává válnak, mielőtt továbbadhatnák különleges génjeiket. Az emberek azonban mindig is kedvelték a különcöket és az albínó, illetve más szokatlan, természetes mutációkkal létrejött állatokat és tudatosan kezdték el szaporítani ezeket a saját igényeik szerint. Manapság minél bizarrabb külsejű egy állat, annál keresettebb és drágábban eladható. Nagy népszerűségnek örvendenek a szőr nélküli kutyák, macskák, vagy rágcsálók, melyek a vadonban nem létezhetnek. A mértéktelen tenyésztés és a beltenyésztés miatt a tiszta vérvonalú fajkutyák,- és macskák nagy része különféle elváltozásokra hajlamosak, és ez mind a tenyésztés következménye. A mopszhoz hasonló rövidpofájú kutyák például nem tudnak rendesen levegőt venni rendellenes koponyaformájuk miatt, az angol bulldog tömzsi és rövid teste miatt képetelen emberi segítség nélkül párosodni, a túl kis méretű csivavák nagy része nem tud természetes úton szülni apró méretük miatt. A nagytestű kutyák csípőízületi diszpláziája rendkívül gyakori. Egyes fajták hajlamosak a szembetegségekre, vagy szívelváltozásokra, esetleg a rákra. Ezek az abnormalitások csak az ember által létrehozott és beltenyésztéssel előállított fajokra jellemző, mivel a vadonban ezek a "deformitások" rövid időn belül kipusztulnak, tehát ami az ember számára kívánatos tulajdonság, nem feltétlenül jó az állatnak. A háziasításban meghatározó jelentősége van a mesterséges szelekciónak. A szelekció alanyául szolgáló genetikai változatosságot főként a mutációk hozzák létre, de szerepet kaphat ebben a hibridizáció és a genetikai manipuláció is.

 A fajtastandard az a szabvány, amely egy adott fajta jellegzetességeit mutatja a tenyésztőknek

Az ember az olyan példányokat is megtartja, sőt továbbtenyészti, melyeket a természet kihalásra ítélne. Ilyenek például a kuriózumnak számító, Amerikában nagyon drágán eladható és keresett kétfejű, többlábú torzszülött állatok. A Távol-Keleten egyre gyakoribbak a különféle festékekkel és fluoreszkáló anyagokkal kezelt világató díszhalak, nem is beszélve azokról a tulajdonságokról, melyek például az aranyhalak esetében tökéletesen nyomon követhetők. Az aranyhal tenyésztés az ősi Kínából ered és nagy hagyományra tekint vissza. Szerény véleményem szerint ez azonban mostanra igen negatív irányt vett. Itt a különféle eltorzult külsejű, felfelé álló szemű, teleszkópszemű gombafejű, puffadt hasú, rizsszem pikkelyű és óriási fátyolfarkakkal rendelkező halakra gondolok, melyek gyakorlatlag úszni és táplálkozni is alig tudnak. Én az ilyesmit az állatokkal szembeni bűncselekménynek tekintem. Személy szerint nem ítélem el a hibridizációt és a különféle tisztavérű fajták és változatok létrehozását, ám a tenyésztőknek tiszteletben kellene tartani az állatok érdekeit és azokon a kereteken belül kellene a tenyésztést végezniük, amelyek nem károsak az állatok egészségére, nem teszi ki őket felesleges nehézségeknek és szenvedésnek, melyek például az adott küllemből erednek. Az állatnak képesnek kell ellátnia lennie az alapvető dolgokat, mint amilyen a szabad mozgás, vagy a táplálékfelvétel. A mai emberek közül sajnos sokan aszerint alakítják kényük-kedvük szerint az állatok tulajdonságait, hogy nekik mi tetszik, vagy szerintük mi a tetszetős és dicsőséggel tölti el őket, hogy egy addig még soha nem látott formát hozhatnak létre.

Több ezer évvel ezelőtt az ember létfontosságú célokból, főleg új táplálékforrás lehetőségeként kezdte el a vadon élő állatok háziasítását, ezzel szemben ma egyre jobban kezd kicsúszni a talaj a tenyésztők lába alól.

Egy faj vadon élő háziasított állományai közt gyakran nincsen élesen kirajzolódó határvonal, hiszen a vad és a domesztikált egyedek gyakran kereszteződnek. Egyes háziállatoknak elvadult állományai is kialakulhatnak, pl. városainkban elvadult házigalambok élnek. A vad és a domesztikált állapotok közti átmenet leírására az alábbi kategóriák szolgálnak.

Vad: ezek az állatok (eredetileg is) egész életüket vadon, az ember segítsége, gondozása nélkül, és rendszeres emberi behatásoktól mentesen élik le. A természetszerű környezet csökkenése miatt sokszor kultúrterületekre is kiszorulnak, emiatt konfliktusba kerülhetnek az emberrel. Sok helyen a vadgazdálkodás révén az emberi behatás megvan, de ez nem mindennapos, és nem befolyásolja a vad viselkedésformákat.

Elvadult: korábban domesztikált állatok elvadult(dedomesztikált) állományai. Ilyenek az amerikai prériken élő elvadult lovak, a musztángok, az Ausztráliába bevitt, és elvadult dromedárok. Feltételezhetően ilyen a dingó is, amely valószínűleg a házikutyából vadult vissza.

Részleges háziasítottság (fogságban vagy félig háziasítva): ezeket a fajokat élelmezési célokból, ipari felhasználásra, kedvtelésből vadászati célra, esetleg díszállatként tartják, tenyésztik, de alapvetően sem megjelenésükben, sem viselkedésükben nem, vagy csak kevésbé térnek el a vad példányoktól. Rendszeres tenyésztésük során elindultak a háziasítás útján, ezért a félig háziasított (szemidomesztikált) jelzővel is illetik őket. Ilyen pl. a haszonállatként tenyésztett strucc és gímszarvas.

Háziasított: ezeket a fajokat az ember már hosszú generációk óta tenyészti és nemesíti, ezért viselkedésben és genetikai állományukat tekintve eltérnek, küllemben eltérhetnek vad őseiktől.

A háziasításon tehát emberi közreműködéssel a vadállatból háziállattá (gazdasági, kedvenc és hobbiállattá) válás folyamata értendő, mely szoros összefüggésben áll az emberi társadalom és civilizációs kultúra fejlődésével. Az állatok részéről nemzedékeken átnyúló fokozatosság, folyamatos és dinamikus genetikai változások sorozata jellemzi, mely még napjainkban is tart.

 

 

A cikk nagyrészt a saját írásom.

 

Vissza a bloghoz