Reptile Land
Reptile Land
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Agámák
 
Gekkók
 
Kaméleonok
 
Leguánok
 
Gyíkok, szkinkek
 
Varánuszok
 
Szárazföldi teknősök
 
Vízi teknősök
 
Óriáskígyók
 
Siklók
 
Mérgeskígyók
 
Krokodilok
 
Kétéltűek
 
Ízeltlábúak és puhatestűek
 
Színváltozatok
 
Állatok

Állatkultusz az ókori Egyiptomban

A régi korok emberei sokszor állat alakban tisztelték isteneiket. A legismertebb ilyen kultúrák között található az ókori Egyiptom.

Az ősi egyiptomi állatkultusz eredete vitatott. Az ember és állat forma között találunk köztes formákat, állatfejű, embertestű isteneket is, melyek évezredeken keresztül rendkívül kedveltek voltak Egyiptom-szerte. Az első ismert formákat a II. dinasztia korából ismerjük. A legismertebb állatfejű istenek között van Ré, Hórusz, Szahmet, Anubisz, Széth, Szobek, de más istenséget is ábrázoltak ilyen módon.

 

A köznép számára az állatfejű és alakú istenek azonosak lehettek magával az állattal, míg a műveltebbek az állat tulajdonságainak lényegre gondoltak, élő mivoltukból részben vagy teljesen elvonatkoztatták őket. Az istenábrázolások tanulmányozása alapján nagyon nehéz megközelíteni az állattiszteletet, sokkal konkrétabban lehet megvizsgálni a szentnek vélt állatok temetkezési szokásait. Az első rituális állattemetések a Badári-kultúrából kerültek elő. Két szarvasmarha síron kívül kecske, juh, kutya és sakálsírt is feltártak itt. A gyékénybe és vászonba göngyölt állattetemek az emberekhez hasonló temetkezésben részesültek.

 

Egyes állatok számára azért akarták biztosítani a túlvilági életet, hogy együtt maradhassanak elhunyt gazdájukkal. Találtak már számos sírt, melyben emberi csontvázak mellett kutya, macska, vagy gazella csontvázakat helyeztek el. Voltak tömeges állattemetések, például találtak több száz macskamúmiát tartalmazó sírrendszert is a föld alatt, mely rituális jelentéssel bírt. A macskát, bár tisztelték és halálbüntetéssel sújtották azt a közembert, aki szándékosan megölt egy macskát, mégis bizonyíték van arra, hogy időnként szándékosan föláldozták az állatokat. A megröntgenezett macskamúmiák szinte mindegyikének eltörték a nyakát. A macska az egyik legjobban becsben tartott állat volt az ókori Egyiptomban. A leghasznosabb állatnak tartották, mivel vadászott az Ázsiából érkező és az egész országot ellepő patkányseregekre. A macska a gabonaraktárak nélkülözhetetlen „kelléke” lett. A szent macskákat szentélyekben tartották és királyi pompával halmozták el. Fennmaradtak olyan hieroglifa feljegyzések, melyek arról számolnak be, hogy tűzvész esetén először a macskákat mentették ki a házból és csak azután a gyerekeket és családtagokat. Aki macska ellen követett el valamilyen bűncselekményt, annak levágták a kezét, vagy kivégezték. A papok szerint a macskák Rével, a napistennel álltak kapcsolatban. Számtalan jellel magyarázták a macskának, ennek az éjszakai állatnak és a Napistennek a szövetségét. Bastet istennőt macskafejjel ábrázolták. Bastet volt a termékenység és a föld védőszentje. A gyermekre váró nők macska amuletteket viseltek. A kimúlt templomi macskákat bebalzsamozták, tulajdonosuk pedig a gyász jeléül leborotválta a szemöldökét.  

 

Kr. e. 525-ben a fáraó csapatai nem mertek harcolni Kambyses perzsa király katonái ellen, inkább feladták városaikat, mert a perzsák ördögi hadvezére a katonák sisakjára, pajzsára élő macskákat köttetett.

 

A macska után a másik legismertebb állat az ókori Egyiptomban a szent Ápisz-bika. Ápisz Ozirisz isten élő jelképe, az egyiptomi vallás szent bikája. A földműves ünnepeket az ő tiszteletére rendezték meg. Kapcsolatba hozzák a napistennel is, mivel szarvai között egy napkorongot tartott. Általában fekete foltokkal tarkított fehér bika lett Ápisz-bika. III. Amenhotep fáraó korától kezdve azonosították az Ápisz-bikát Ozirisz istennel. Ebben az időszakban épült az első Ápisz-sír, melyet Szakkara mellett tárt fel Auguste Mariette francia egyiptológus 1851-ben.  A külön helyiségben tartott élő Ápisz-bika kiválasztása nagy gonddal történt, Ailianosz görög szerző szerint azt a bikaborjút ismerték el Ápisznak, amelyik 28 formai kritériumnak megfelelt (pl. fekete fej, háromszög alakú fehér folt a homlokon, meghatározott formájú foltok a háton, stb). Húsából tilos volt fogyasztani, és a memphiszi palotában papok gondoskodtak róla. A Ptolemaioszok korától kezdve egy új istenség, az Ozirisz nevét is viselő szent Ápisz bika, görögösített összevont nevén Szerápisz kultusza hódította meg aFöldközi-tenger térségeit.

A bika mellett tehénistennőt is találunk az ókori Egyiptomban. Hathor a szépség, a termékenység, az anyaság, a vidámság, a részegség és a zene istennője, tehén alakban imádták, de ember alakú ábrázolása is gyakori. Néha tehénfülű és szarvakat viselő nőként ábrázolták.

Hórusz a sólyomfejjel rendelkező embertestű isten, vagy néha sólyomként ábrázolják. Kultusza igen hosszú ideig fennállt, mialatt alakja sok változáson ment keresztül, és sok néven vált ismertté. A Hórusz névváltozat görög eredetű, az egyiptomi Heru/Har névből ered. A Hórusz szeme szimbólum az egyiptomiaknál, a megújulás jelképe volt. A Hórusz-szeme nyakláncot a múmiák azon részére tették, ahol a belső szerveit kiszedték. Az istenség kultuszának eredete homályos és vitatott. Az egyik elterjedt elképzelés szerint összefüggésben van Nehen város ősi istenével, a vadászsólyommal. Nehem a korai Egyiptom jelentős települése volt, az Újbirodalom koráig fontos kultuszhely. A sólyomisten születéséről mítosz szól: a gyermek Hóruszt, akit csecsemőkorában Hathor tehén táplált, megmarta egy skorpió, amikor a Nílus nádasában játszott. A hazatérő Ízisz elkeseredetten fohászkodott testvérével, Nebethettel istenhez kisfia élettelen teste mellett. A nap-bárka megállt a fényes egekben. Ré isten sietve elkülde Thot istent a földre, s az íbiszfejű istenségnek - minden titkos tudását latba vetve - sikerült életre keltenie Hóruszt. A fiú a mocsárvidéken, Széth elől bujkálva sólyomként nőtt fel viszontagságok közepette. Mikor már ifjonti ereje teljében járt, Ozirisz rövid időre visszalátogatott a földre, s felfegyverezte fiát és megtanította neki a kemény harc technikáját. Hórusz gyorsan tanult, hisz égett a vágytól, hogy bosszút álljon apja gyilkosán. E bosszúálló harcról szól Hórusz és Széth története.

Az ókori Egyiptomban rengeteg állatot imádtak. Volt keselyű, sakál, oroszlán, krokodil, keselyű isten és számos jelképet ábrázoltak valamilyen állat alakkal. Talán a legismertebb az Ureus-kígyó. Az Ureusz-kígyó támadó kobrát formázó óegyiptomi jelkép. Az egyiptomi vallásban elsősorban istennőkhöz kötődik, így az alsó-egyiptomi Uadszethez, de más istennőket is ábrázolnak ebben a formában. A kobra fontos királyi szimbólum, és védelmezőként (Uadzset istennő ábrázolásaként) megtalálható a fáraói koronán, a keselyűistennő, Nehbet ábrázolása mellett. A kusita fáraók, elsősorban a XXV. dinasztia uralkodói koronáikon gyakran két ureuszt viseltek.

Az egyiptomi hitvilágban kevert-lények is szerepelnek. A halál után a holtak lelkét Anubisz (a holtak és a mumifikáció sakálfejű istene) az ítélet csarnokába vezeti. Ezután az elhunyt szíve (amely tulajdonosa erkölcsiségének a tanúja) mérlegre kerül, amelynek másik oldalán egy madártoll van (Maat). Kedvező eredmény esetén a halottat Ozirisz isten elé viszik. Ha viszont az ítélet az elhunyt ellen szól, akkor a szívét felfalja a víziló hátsójával, oroszlán mellkasával és krokodil fejével rendelkező alvilági szörny, az Ammit. Az elhunyt így örökre az alvilágban reked.

A sírokból előkerültek már pávián, oroszlán, tehén/bika, kutya, macska, sakál, antilop, gazella, kecske, juh, krokodil, kígyó, íbisz, sólyom, lúd és hal múmiák is.

Az egyiptomiak a lovat sokáig nem ismerték. I. e. 1782 és 1570 között Egyiptomot leigázták a hükszoszok, akik lovakat fogtak harci szekereik elé. Csak a hükszoszokkal vívott csaták után honosodtak meg a harci lovak Egyiptomban. A ló erejét kizárólag szekerek elé fogva hasznosították, nem használták mezőgazdasági munkára és nem ültek a hátára. 

 

 

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Dr. Temesi Géza: A denevérek nem repülnek?
 
Chat
Kedves kérdezők! A hosszú eszmecseréket inkább emailen vagy Skypon vitassuk meg, ne itt! Persze nyugodtan kérdezhettek itt is, főleg ha csak 1-2 sürgős kérdésetek van.
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Terráriumi állat linkek
 
Más állat linkek
 
A nap vicce

A nap vicce

 

 
Statisztika
Indulás: 2012-06-09
 
Időjárás
 
G-mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Óra
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.