Az állatvilág néhány tagja bámulatos építményeket képes létrehozni, melyek az emberi építményekkel is vetekszenek az elkészítés módjában, az építmény méretében vagy anyagában. Most néhány zseniális állati építőt ismerhetünk meg!

Az építkező állatok sorában az első a mindenki által jól ismert hód. A hód képes „családi házat”, gátat, várat és víztározót építeni. A hód az egyetlen élőlény a földön, mely az emberhez hasonló mértékben képes megváltoztatni a környezetét. A gallyakból, ágakból, sárból és kövekből készült hódvár bejárata a víz alatt található, hogy védelmet nyújtson a ragadozók elől. A lakás belsejének száraznak kell lennie, ezért a stabil vízszint elengedhetetlen. Ehhez a hód a vízfolyamban széles gátakat épít, melyek szélessége 10m-től több száz méterig terjedhetnek. A legnagyobb ismert hódvár szélessége 800m volt. A gátak középen 1-2m magas, gallyakból kialakított szigeteket is létrehozhatnak, melyek alagutakkal vannak átszőve. A hód életének nagy részét építéssel tölti. Szerencsére a táplálékszerzésre nem kell sok időt pazarolnia, mivel az építőanyaga egyben a tápláléka is. Éles metszőfogaival akár 1m átmérőjű fát is körbe tud rágni. A hód tökéletesen alkalmazkodott a vízi élethez: hátsó végtagjai úszóhártyásak, lapos farka pedig kormánylapátként használható úszáskor. Mellső lábaival pedig képes tárgyakat megfogni és mozgatni.

Az állatvilágban az egyik legcsodálatosabb anyag a pókfonál. Minden pókfaj ugyanabból az anyagból, pókfonálból készít hálót. A pókfonál a világon található egyik legerősebb és legrugalmasabb természetes anyag. A pók hasán található szövőszemölcsökben termelődő fonál akár fél kg-os terhet is elbír. Ezzel szemben az acélfonál már negyedkilós teher alatt is megreped. A pókfonál erősebb, mint a kevlar, a golyóálló mellények gyártásához használt anyag. A legerősebb és legnagyobb hálókat a keresztespók-félék készítik. Indiában, a Karrakpuri hegyekben találták a valaha volt legnagyobb hálót, melynek átmérője fél méter és a legtávolabb horgonyzó szál 6,1m volt. Még a víz alatt is haszálható a háló: a víz felszíne alatt élő búvárpók pókfonálból kicsi „magánlakosztályt” alakít ki. A pókfonál rugalmasságát az embernek eddig még nem sikerült leutánoznia. A pókfonál saját hosszának tizenhatszorosára nyújtható elszakadás nélkül és ezután torzulás nélkül visszazsugorodik eredeti hosszára. Az acélfonál ezzel szemben már akkor elszakad, ha megnyújtják saját hosszának nyolc százalékával. A pókfonálhoz hasonló szintetikus anyag kifejlesztésén számos kutatócsoport dolgozik világszerte. 2010-ben a Müncheni Műszaki Egyetemen sikerült szintetikus pókfonalat kifejleszteni megfelelő fehérjék előállítására genetikailag módosított baktériumok segítségével. Egy másik kutatócsoport mesterséges pók szövőmirigyet hozott létre és leírta a pókfonál előállításához szükséges feltételeket. Az iparilag gyártott mesterséges pókfonalat számos módon lehetne használni. A műtéti cérna például emberi szövetnek tűnne, melyet az immunrendszer nem lökne ki. A fonál összekapcsolhatná az elszakadt idegeket és segíthetné az idegsejt együttesek növekedését. A szakértők szerint a ma legjobbnak számító fonalakat felválthatnák olyan anyagok, amelyek gyártása a drága kőolajtól független.   

A pókokon kívül a termeszek is csodálatos és tartós építményeket hoznak létre. A méretükhöz viszonyítva a termeszek építik a legnagyobb „épületeket” az állatvilágban. A várak általában 6m magasak, de találtak már 3m széles és 13m magas „felhőkarcolókat” is. A termeszvárak hosszú ideig fennmaradnak és akár 12 tonna építőanyagot is tartalmazhatnak. A termeszvárak legtöbbször kupola alakú, csúcsuknál keskenyedő, keményfalú létesítmények. Apró fűszálakból, sárból, nyálból és termeszürülékből készülnek, mely agyagszerűvé dermed a tűző napon. Érdekes módon a belseje egyáltalán nem forró, jól kidolgozott szellőzőrendszer biztosítja az optimális hőmérsékletet. A levegő szüntelenül kering a járatok közt. Ha valahol megsérül az építmény, munkások hada siet a megrongálódott részhez és tüstént a nekilátnak a helyreállításnak. A termeszeknek 2 kasztja ismert: a szaporodóképtelen dolgozók és katonák, melyek egész életüket a vár építésére és védelmére szentelik, valamint az ivaros hímek és nőstények, melyek egyetlen feladata a szaporodás. Ha a termeszvárat ellenséges rovarok, például rablóhangyák támadják meg, a katonák felfújják testüket, eltorlaszolva így a járatokat, majd szó szerint felrobbannak és a testmaradványaikkal beterítik a betolakodókat.

A madárvilágban a telepes verebek építik a legnagyobb fészkeket. A száraz nyugat-afrikai vidékeken akár 300 különálló, fűből szőtt lakást is megépíthetnek. Az erős nap ellen a verebek hatalmas, pálmalevelekből font kupolatetővel fedik a fészkek tetejét. Folyamatosan bővítik az építményt, így akár 2m magasra és 8m hosszúra is nőhetnek a „kastélyok”.

A legértékesebb otthont a Délkelet-Ázsiában honos szalangána madarak néhány faja építi. A sarlósfecskék és szalangánák speciális váladékot használnak, mely a nyelvük alatt megnövekedett nyálmirigyekben termelődnek. A fehérjében és cukorban gazdag váladék a fészek fő összetevője. A kínaiak a fészkeket a kedvenc csemegéjüknek tartják, kb. 1500 éve fogyasztják. A fecskefészek leves különleges és értékes fogás. A fészkek szedése veszélyes, mert falakról és mély barlangok mennyezetéről kell gyűjteni. Csak Hongkongban, ahol az éves fészektermés 60%-át fogyasztják, 8 millió fészket szállítanak 20 millió font értékben. Egy tál leveshez két fészek szükséges.

A cikk a 3. évezred című magazin 2012 nyári különkiadása (100 legnagyobb extrém történés változó földünkön) alapján készült.