A cápák a legismertebb és legfélelmetesebb tengeri élőlények. A legveszélyesebb húsevő állatok közé tartoznak. Szinte minden ember retteg tőlük, holott nem gonosz szörnyetegek, hanem egyszerű ragadozók, melyek a túlélésük érdekében ölnek.

A világon 360 cápafaj él. Már az ősi időkben is ismerték őket. A 16. századig „tengeri kutya” néven illették a cápákat. A „cápa" nevet, angolul „shark” először Sir John Hawkins használta, miután kiállított egy példányt a londoni tengerészeti kiállításon 1569-ben. A szó eredetileg csak a Karib-tenger vizeiben élő nagy cápákra vonatkozott, később azonban már az összes cápafajt így nevezték. Eredetileg a maya eredetű "xoc" szóból ered, amely halat jelentett és angolul „shock-nak” vagy „shawkn-nak” ejtették, ebből alakult ki a "shark".

Evolúció

A cápák körülbelül 450 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön. A szárazföldi gerincesek vagy a modern növények megjelenése előtt már uralták a meleg tengereket. Az első cápák a maitól nagyon különböztek. Már a dinoszauruszok előtt is léteztek, sőt később dinoszauruszokra is vadásztak. Akkoriban ugyan nem ők voltak a tengerek legnagyobb csúcsragadozói, inkább a perifériára szorultak és rájuk is vadásztak az óriási tengeri hüllők. 60 millió évvel ezelőtt azonban kialakultak a modern cápák, melyek annyira sikeres vadászoknak bizonyultak, hogy azóta csak nagyon keveset változtak. A cápák tehát a legősibb ma is létező állatok közé tartoznak. Fosszilis makócápa maradványokat fedeztek fel, melyek a krétakorból származnak. Az eocén korból előkerültek pörölyfejű cápa csontok. A legrégebbi fehércápa fog 60-65 millió évvel ezelőttről származik, a dinoszauruszok kihalásának idejéből.

Anatómia

Egy cápa csontváza teljesen eltér egy csontoshal, vagy egy emlős csontvázától. A cápák ugyanis közeli rokonaikkal, a rájákkal együtt a porcoshalak csoportjába tartoznak, ami azt jelenti, hogy testüket nem kemény csont, hanem rugalmas porc támasztja. Ez az oka annak, hogy a cápák és ráják olyan elegánsan és fürgén tudnak mozogni a vízben, illetve ezért találni annyira kevés cápa fossziliát, mivel a porc az évek során lebomlik, így az állatból nem marad más, csak a fogak.

A cápa állkapcsa nem kapcsolódik szorosan a koponyacsonthoz, hanem speciális szövetek biztosítják a harapáshoz szükséges erőt. Valamennyi cápafajnak többszörös sorba rendeződött fogaik vannak, melyek lazán az alsó és felső állkapocsban ülnek. A cápa élete során rengeteg fogat veszít el, de amint kitörik az egyik, a mögötte sorakozó fog azonnal a helyébe lép, így az állatnak mindig új, borotvaéles fogak állnak a rendelkezésére. A cápa fogai élete végéig cserélődnek.

A cápa bőre szintén egyedülálló. Testét apró „bőrfogak” borítják, melyek a szabad szem számára láthatatlanok. A cápának a bőr rendkívül fontos érzékszerv. Ha az állat talál egy érdekes tárgyat, vagy élőlényt a vízben, a bőrét hozzádörzsöli, hogy megállapítsa, ehető-e. A probléma ezzel a módszerrel az, hogy az áldozat testébe beleakadhatnak az apró bőrfogak, így az vérezni kezd, ami támadásra készteti a ragadozót.

Színezetüknek köszönhetően a cápák tökéletesen álcázzák magukat a zsákmányul szolgáló halak és más élőlények elől. A legtöbb cápa háta szürkés vagy kékes, ami elrejti őket, mivel a tengerfenék és a víz is hasonló színű. Az állat hasa viszont fehér. Ha az áldozata a cápa alatt úszik és feltekint, a fényhez és a felszínhez hasonlóan világos színű állat szintén észrevehetetlen. A cápa bőre alatt egy vastag zsírréteg biztosítja, hogy a hideg vízben is aktív maradhasson.

A cápa oxigént vesz fel a tengervízből, amely keresztülhalad a fej két oldalán elhelyezkedő kopoltyúin. A kopoltyúfedelek a legtöbb halfajtával ellentétben nyitottak. Úszás közben a cápa nyitott szájjal halad. A víz beáramlik a szájba, majd át a kopoltyúkon. Nyugalmi helyzetben közvetlenül a kopoltyúkon át jut a testbe az oxigéndús víz.

A cápa keringési rendszere primitív. A többi halhoz hasonlóan a cápa szíve is kétkarmájú.

Érzékszervek

Érzékszervei rendkívül kifinomultak. Rendszerint a szaglására támaszkodik vadászat közben, ám a vízben történő mozgásváltozásokat a fejlett oldalvonallal érzékeli. Az oldalvonalat speciális érzékelő pórusok fedik, melyek felfogják a mozgó, vergődő préda által keltett elektromos mezőt. A cápák szaglása legendás. Rendkívül nagy távolságból képesek érzékelni pár csepp vért. Rendelkeznek egy olyan gélszerű anyagot tartalmazó szervvel, amellyel képesek a vízi környezet áramlataival, de az élőlények vérkeringésével is összefüggő mikro-elektromos impulzusok észlelésére.

A felfedezője után Lorenzini-ampulláknak elnevezett szerv működésének beható vizsgálata több új érdekes felismeréshez vezetett. Az ideg-élettani kutatásokkal kapcsolatos publikációkat közlő Neuroscience Letter-ben korábban közzétett cikkükben B.R. Brown és Kylie Fields hívták fel először arra a figyelmet, hogy a Lorenzini-ampullák mikroelektromos érzékelő funkciója a pozitív töltésű kalcium ionok mennyiségének változásával függ össze.
Az ampullákban lévő gél, amely különböző fehérjékből és sókból áll, a pozitív töltésű ionok mennyiségi változásának impulzusait az ampullákhoz kapcsolódó idegpályákon keresztül juttatja az agyba.
R. Douglas Fields kimutatta, hogy a vérben (elsősorban a vérplazmában) lévő oldott sók pozitív töltésű ionjai miatt, a vér erős elektromos impulzust jelent a cápák számára. A vérre történő intenzív reagálás tehát nemcsak a szagingerrel, hanem a vér mikroelektromos impulzusaival is összefüggésbe hozható, Fields  közzétett kutatási eredményei szerint.

A cápa szeme a gerinces állatokéhoz hasonló felépítésű. Látásuk tökéletesen alkalmazkodott a vízi körülményekhez a tapedum lucidum nevű fényérzékeny szövetréteg segítségével. Ugyanez a szövet okozza a macskák szemének világítását, amikor a fény visszaverődik az állat szeméből. Bár rendelkeznek szemhéjjal, a cápák nem pislognak, mivel úszás közben a víz tisztítja és átmossa a szemüket. Néhány faj, például a kékcápa a harapás pillanatában elfordítja a szemgolyóját, így vakon támad. Ez arra szolgál, hogy az állat a támadáskor megóvja érzékeny szemét. Mivel azonban harapáskor nem lát semmit, a cápa elvétheti a harapást. Ezt a jelenséget jól ismerik a hajósok, mivel a cápa néha a csali helyett a hajócsavarra és más hajórészekre harap rá.  

A cápák hallása is igen kifinomult. Több mérföldes távolságból meghallják a sebesült hal vergődését, vagy az ember karcsapásait. A fejük mindkét oldalán található apró nyílás egy keskeny csatornán át közvetlenül a belsőfülbe vezet. Belső fülük rendkívüli érzékenységének köszönhetően tudják felfogni a körülöttük élő állatok mozgását, vonaglását.

 Szaporodás

Ránézésre nagyon könnyű megkülönböztetni egy hím cápát egy nősténytől. A hímek általában kisebbek a nőstényeknél és könnyen kivehető vessző alakú páros szaporítószervük a farok alatti úszójuknál. A párzás nagyon ritkán megfigyelt esemény, csak néhányszor vették videóra. Rendszerint durva tevékenység, mivel a hím megharapja a nőstény oldalát és úszóit, hogy egyhelyben tartsa. Néhány nőstény súlyosan, vagy akár halálosan is megsebesülhet a heves párzás során. Az idős, nagy nőstények testét sebek borítják, melyek a légyottok alatt keletkeztek. Párzáskor a hím bevezeti párzószervének egyik felét a nőstény ivarnyílásába és belsőleg megtermékenyíti.  A hím nem vesz részt az utódgondozásban. Más halaktól eltérően a cápák nem termelnek több száz vagy ezer petét, rendszerint tucatnyi utódjuk születik. Háromféle módon hordhatják ki utódaikat.

1. Ovipar fajok: a nőstény tojásokat rak. Ezzel a módszerrel szaporodik például a koboldcápa,  a macskacápa vagy a bikacápa.

2. Vivipar:  elevenszülő fajok, vagyis a nőstény eleven utódokat szül. A kicsiket a placentán keresztül táplálja az anya, melyek fejletten jönnek világra. Ilyen a kékcápa, a pörölyfejű cápa, a szirtcápa, vagy a homoki tigriscápa. Az elevenszülő fajok méhében 4-6 embrió fejlődik, ám a születéskor csupán 1 marad életben. A homoki tigriscápa utódai születésük előtt kannibálokká válnak és a legerősebb egyszerűen felfalja az összes testvérét az anya testén belül.

3. Ovovivipar: a két előző módszer kombinációja, amikor az utódok tojásban fejlődnek a méhen belül, ám születés előtt a burok felreped és a kicsik elevenen látják meg a napvilágot. Így szaporodik többek között a fehércápa, a rókacápa, vagy az óriáscápa.

Vadásztechnika & kapcsolat az emberrel

A cápák magányos vadászok hírében állnak, ám a legújabb kutatások megfácolják ezt. Az Északi-tengeren megfigyeltek már csoportban fókákra vadászó nagy fehércápákat. A delfinekhez hasonlóan a fehércápa is képes kiugrani a vízből, hogy felmérje a terepet a zsákmányejtéshez. A cápa nagyrészt aktív és intelligens vadász, ennek ellenére nem veti meg a dögöket sem. A nagytestű fajták a mélyvízben állnak lesben és hirtelen csapnak le az áldozatra. A halászok számára nem ismeretlen jelenség a „zabálási őrületnek” nevezett viselkedés. Ilyenkor a vér szagára megrészegülnek a cápák és valóságos gyilkológépekké válnak. Nagy darabokat szakítanak ki a zsákmányból, sőt még egymást is megtámadhatják és megharaphatják.

 Az ember a legveszélyesebb vadon élő állatok között tartja számon a cápákat, holott évente minimális a halálos találkozások száma. A halálesetek nagy részét az okozza, hogy a szörfölő embereket a cápa összetéveszti kedvenc zsákmányával, az úszó fókával. A világon található összes cápafajból csupán 1% veszélyes az emberre. Ezek közül a legismertebb és legtöbb áldozatot szedő a fehércápa, de rajta kívül a kékcápa, a bikacápa, a tigriscápa és a pörölyfejű cápa is emberevő. Statisztikailag annak az esélye, hogy valaki cápa áldozata legyen, nagyon kicsi, háromszáz millió az egyhez. Több országban hatalmas halászhálók kifeszítésével próbálják meg távol tartani a cápákat a fürdőzőktől. A hálóba gabalyodott cápa azonban rövid időn belül megfullad.

A cápák negatív megítéléséhez számtalan regény, könyv és film is hozzájárult. Peter Benchley, a Cápa című híres regény írója az 1970-es években egyszer azt nyilatkozta, hogy a könyv megírása volt élete legnagyobb hibája, hiszen cápák tízerzeit mészárolták le a könyv megjelenése után. Az 1975-ben Steven Spielberg által rendezett híres film a cápákat gondolkodni nem tudó, emberevő szörnyetegekként ábrázolta. A film óriási lavinát indított el, melynek eredménye az lett, hogy válogatás nélkül évente több millió cápát irtottak ki, köztük olyan fajokat is, melyek méretükből vagy táplálkozási szokásaikból adódóan képtelenek embert ölni. A cápafajok többsége ma már szigorúan védett. A cápák viszonylag hosszú ideig élhetnek, ám valóban nagy példányokat nagyon ritkán találni a környezetszennyezés és a mértéktelen túlhalászás miatt. A távol-keleti országokban rendkívül drága és különleges étel a cápauszony leves. Sokan nem tudják azonban, hogy miként kerül a tányérjukba az amúgy rossz ízű étel. A cápákat hálókkal kifogják, a hajókba emelik, a még élő állatok uszonyait levágják, majd a haldokló testet visszadobják a tengerbe. Több tízezer cápa leli évente halálát ilyen borzalmas módon.

A cápa a tenger csúcsragadozója. Ha az ember bemerészkedik egy számára idegen környezetbe, például a tengerbe, természetes, hogy felkerülhet a cápa étlapjára. Az ember túlzott birtoklási vágya határtalan. Azt hiszi, hogy rá nem vonatkoznak a természet szabályai, nem tiszteli a körülötte élő létformákat, minden élőlény felett álló fajnak tekinti magát és a végletekig kiszipolyozza a vadvilágot. A cápa ösztönlény, egy több millió éve létező rendkívüli állat, amely véleményem szerint több tiszteletet érdemelne. Szerencsére sok ország betiltotta a cápavadászatot és a fajok szigorú védelem alatt állnak, így van remény arra, hogy megcsappant létszámuk idővel ismét helyreállhat.

 

Érdekességek a cápákról

-  A cápák átlagosan 20-30 évig élnek. A rekordtartó a 100 évig is elélő tüskéscápa.

-  Több évtizedbe telik, míg egy cápa 4 méteresre megnő. A túlzott halászat miatt ma már nagyon kevés a 4 m feletti egyed.

-  A legkisebb a 25 cm hosszú macskacápa, a legnagyobb pedig a 16 méteres cetcápa, amely apró planktonokkal táplálkozik és az emberre ártalmatlan.

-  A cápák néha emészthetetlen, emberi hulladékokat is lenyelnek. Találtak már a gyomrukban rendszámtáblát, benzines tartály darabokat, fadobozokat, üdítős palackot.

-  A cápák legtöbbje a tengerszint alatt 300 méteres körzetben él és vadászik.

-  Ha megfogunk egy cápát és a hátára fordítjuk, mély álomba esik és ájuláshoz hasonló állapotba kerül. Ha visszafordítjuk, visszanyeri az eszméletét és nyugodtan elúszik.

-  A cápáknak nincs úszóhólyagjuk, ami a halaknál elengedhetetlen szerv. 

-  A cápák nem kedvelik és ritkán támadják meg az izzadó embereket.

-  A cápák legérzékenyebb testrésze a puha hasuk és a szemük.

 

 

 A teljes cikk a saját írásom!

 

 

 

 

 

Vissza a bloghoz